Az LMP ahhoz kéri a választók szavazatait, hogy „megakadályozzuk a Fidesz többségét a közgyűlésben”, vagyis kényszerüljön arra a Fidesz, hogy az LMP-vel együttműködve vezesse majd a fővárost. A szocialisták kampánya is arról szól – akárcsak a tavaszi kampányuk –, hogy minél többen legyenek fővárosi képviselők a közgyűlésben, melyről tudni lehet, hogy majd a Fidesz uralja.

Elek azzal utasítja el azt a cikkének megjelenésekor már régen megbukott gondolatot, miszerint az LMP álljon oda egy olyan főpolgármester-jelölt mögé, akit az MSZP is támogat, hogy az MSZP lelkiismeretét súlyos korrupciós ügyek terhelik. Idézi az időközben kampányfőnökké előlépett Szanyi Tibor korábbi szavait az MSZP-ben eluralkodott korrupcióról, joggal szembesítve azokat minapi megszólalásával, melyben kikéri magának, hogy az MSZP korrupt párt volna. Eleknek ebben igaza van, hiszen az MSZP listáját az a Horváth Csaba vezeti, aki mindaddig ott ült Hagyó Miklós mellett főpolgármester-helyettesként, amíg mindketten le nem mondtak, és a leendő MSZP-frakciót is jórészt olyanok alkotják majd, akik eddig is fővárosi frakcióban ültek. Valóban, önmagában ez a jelölés és a szocialista politikusok számos megnyilatkozása mutatja, amiről magam is írtam néhány hete (Szücs Erika pártja, Népszava, július 3.): mindmáig nem néztek szembe annak súlyával, ami az elmúlt években a fővárosi MSZP-ben – és nemcsak ott – történt. Nehezen szánhatja rá magát, akinek jelent még valamit a politika becsülete, hogy az MSZP listájára szavazzon. Érthető, ha az LMP – amely a közélet tisztaságát tette politikai mondanivalójának egyik központi témájává –, nem akar „baloldali” főpolgármester-jelöltet támogatni.

Csakhogy nem is ezt javasolták neki. Mást javasoltak: azt, hogy támogasson olyan főpolgármester-jelöltet, aki nem a szocialisták politikusa, hanem a mai parlamenti pártoktól független személy. (Nem írok civilt, mert a főpolgármesterség vagy akár fővárosi képviselőség politikai szerep, és aki elvállalja, az eleve nem civil, még ha azzal áltatja is önmagát.) Olyan, aki személyében megtestesíti a szabadság melletti elkötelezettséget, a közéleti tisztaságot, akit mindkét párt támogathat a fővárosi választáson, és rajtuk kívül sok-sok választó is, akiknek ma nincs kire szavazniuk, mert mind az MSZP-vel, mind az LMP-vel szemben erős fenntartásaik vannak. Ilyen jelölt lehetett volna például Kaltenbach Jenő korábbi ombudsman is, akit listájára vett az LMP, de főpolgármester-jelöltként támogatott volna az MSZP is. Az LMP azzal akadályozta meg ezt, hogy sietett főpolgármester-jelöltnek pártpolitikust jelölni, Kaltenbachot pedig listájának második helyére tette.

Amikor Elek helyesli az LMP eljárását, és – joggal – az MSZP hiteltelenségére hivatkozik, elmulaszt feltenni egy kérdést, amelyet egy ilyen vitában nem lehet megkerülni. Vajon miért is merül fel sokakban a gondolat, hogy induljon olyan főpolgármester-jelölt az önkormányzati választáson, akit a demokrata választók széles köre támogathat, és akinek esélye lehet Tarlós legyőzésére? Nem teszi fel a kérdést, hogy van-e relevanciája a „minden demokratikus erő közös jelöltje” kifejezésnek. Demszky Gábor négy és nyolc éve is szocialisták és szabad demokraták támogatásával győzte le a Fidesz jelöltjét, de sohasem „minden demokratikus erő” közös jelöltjeként. Aki ma ezt a megfogalmazást használja, a Fideszt nem tekinti demokratikus pártnak. Én már másfél évtizede nem tekintem annak, és ezt írásaimban sokszor meg is indokoltam. De Bajnai Gordon vagy Lendvai Ildikó néhány hónapja még – a Jobbikkal szemben – demokratikus pártnak nevezte a Fideszt . A „minden demokratikus erő” által támogatott jelölt ötlete akkor lehet politikailag megalapozott, ha elfogadjuk, hogy a Fidesz nem demokratikus párt. Mikor lehet indokolt, hogy más demokraták a szocialistákkal együtt támogassanak egy jelöltet, aki maga nem szocialista és nincs köze mindahhoz, ami miatt nagyon nem szívesen szavaznának a szocialistákra (miként a nem kevésbé korrupt Fideszre sem)? Akkor, ha a Fidesz ellen szavazni valamiért annyira fontos, hogy emiatt el lehet fogadni egy jelöltet, akit a szocialisták is támogatnak. Ha Elek azzal foglalkozik, hogy helyes-e támogatni egy ilyen jelöltet, akkor fel kellene tennie a kérdést: van-e olyan szempont, amitől ennyire fontos ma, 2010 őszén a szabadság hívei számára, hogy a Fidesz ellen szavazzanak.

Ha Elek feltenné magának ezt a kérdést, akkor állást kellene foglalnia: vajon a Fidesznek az elmúlt három hónapban kibontakozó teljhatalmi törekvése jelent-e olyan veszélyt arra a húszéves magyar demokráciára, melynek kiépítésében két évtizede MDF-es, illetve SZDSZ-es politikusként ő is és én is részt vettünk, hogy ennek megfékezése érdekében minden demokratának indokolt, akár a szocialistákkal közösen is, támogatni egy tiszta, hiteles, a szabadság mellett elkötelezett jelöltet. Ha Elek feltenné magának a kérdést, akkor meg kellene mondania, mit gondol arról, amit Orbán Viktorral az élén most művel a Fidesz. Vállalhatónak, vagy legalábbis a demokratikus normákkal összeegyeztethetőnek tartja-e azt, ahogy kétharmados többségével a Fidesz él, vagy pedig hozzám hasonlóan nem tartja annak? Úgy látja-e, mint megannyi „politikai elemző”, akik szerint a kétharmados többség minderre feljogosítja Orbánt, vagy sokunkhoz hasonlóan a hatalom kizárólagos gyakorlására irányuló törekvésnek tekinti, amit művel, s amivel szemben alkotmányunk szerint „mindenki jogosult és egyben köteles fellépni”? Például oly módon, hogy a Fidesz jelöltjével szemben támogat egy főpolgármesterjelöltet, akinek esélye lehet a győzelemre, és ezzel a Fidesz kizárólagos hatalmi törekvésének megfékezésére.

Elek az LMP politikusaihoz hasonlóan másképpen gondolkozik. Az LMP politikusai – akik emberjogi, oktatásügyi, büntetőpolitikai kérdésekben sokszor foglalnak el rokonszenves és tiszteletre méltó álláspontot –, a politikai mezőben mozogva számos esetben kifogásolják ugyan a Fidesz eljárását a közjogi rendszer alakításában, de nem tekintik azt olyan súlyú veszélynek a magyar demokráciára nézve, hogy készek lennének akár a leglazább együttműködésre is a szocialistákkal. Az LMP egy sor ügyben támogatta a Fidesznek a szocialisták ellen irányuló szimbolikus akcióit, míg a Fidesszel szemben megelégedtek olyan parlamenti magatartással, amit a demokrácia alapjait nem érintő szakpolitikai törekvésekkel szemben szokás követni. Ezzel a magatartással van összhangban az LMP-nek az az eljárása, ahogy saját főpolgármester-jelöltje megnevezésével sietve kész helyzetet teremtett. Magukat építik, és nem törődnek azzal, hogy mi történik a magyar demokráciával.

Sajnos a szocialisták sem kezelték másképpen a jelöltállítás ügyét. Ők az LMP-től függetlenül is megtehették volna, hogy olyan demokratikus elkötelezettségű jelöltet kérnek fel, akinek nincs köze ahhoz, ami az elmúlt négy évben a Városházán történt, és olyan listát állítanak mögé, amelyen nem szerepelnek az előző ciklus fővárosi képviselői. Ezzel jelezhették volna, hogy nem azonosulnak azzal, amit a média és a közvélemény Hagyó Miklós nevével kapcsol össze, de ami nem történhetett volnameg, ha a többiek legalábbis nem hunynak szemet fölötte. Egy ilyen jelölttel és listával minden bizonnyal jobb eredményt értek volna el, mint a jelenlegivel – csak éppen befolyásos politikusaiknak kellett volna lemondaniuk a fővárosi képviselőségről. Ám erre képtelenek. Ők is magukat építik, és ők sem törődnek azzal, hogy mi lesz a magyar demokráciával.

A Fidesz azért nyer biztosan októberben, azért hazudhat nemzeti egységet maga alá, mert így járnak el azok, akikre velük szemben szavazhatunk. Mint ahogy már áprilisban is azért nyert kétharmaddal.

A szerző közgazdász

Na igen, a sportban is kétféle hozzáállás lehetséges; az egyik, hogy nagyon akarsz győzni, a másik, hogy nagyon nem akarod, hogy más győzzön