Ne hagyjuk magunkat átverni…

Juszt Lászlónak e közismert intését –„Ne hagyjuk magunkat becsapni, átverni, megkárosítani” – általában a kereskedelemre, a bürokráciára és lelkiismeretlen szélhámosokra szoktuk értelmezni.

Napjainkban ez a jelszó a politikára is érvényes. Az utóbbi két hónapban a kormány és a parlament olyan sebességgel gyártotta a törvényeket és rendeleteket, hogy az emberek követni sem tudták azokat, arra meg éppenséggel nem hagytak időt, hogy elgondolkozzanak, kiknek a javát szolgálják ezek az intézkedések, és kik lesznek a károsultjai.

Hadd említsek két példát. Az egykulcsos szja első hallásra sok embernek tetszik. Rokonszenves, hogy a korábbi 20-25 százalék helyett csak 16 százalékot kell fizetni. Ha meggondoljuk: azok, akiknek olyan magas volt a jövedelmük, hogy 40-50 százalékot fizettek, most milliókat spórolnak. A költségvetésből viszont évi 4-500 milliárd fog hiányozni. Ezt a kisjövedelműeken, a nyugdíjasokon és a szegényebbeken fogják bevasalni azzal, hogy emelik az áfát, csökkentik a szociális és egészségügyi juttatásokat és a közlekedési és más kedvezményeket.

Egy másik törvény eltörli az örökösödési illetéket. Ennek is örül a naiv állampolgár. Mert ha pl. örököl egy 5-10 milliót érő lakást, nem kell neki esetleg százvagy kétszázezer forintot fizetnie. Ha ez lett volna a cél, elég lett volna azt mondani, hogy a tízmillió forint érték alatti örökség legyen illetékmentes. De nem ez történt. Az egyenesági leszármazottaknál az örökség korlátlanul adómentes lett. Tehát ha valakinek van egy több százmilliót vagy akár milliárdokat érő gyára, bányája vagy földbirtoka, bankbetétei, részvényei, úgy azokat illetékmentesen „ajándékozhatja” gyerekeinek. Közben az állami bevételekből kieső milliárdokat mások rovására kell pótolni.

Ezeket az intézkedéseket megtehette a kormány a kétharmados többség birtokában. A lakosságot pedig azzal verték át, hogy a törvény előterjesztői nem magyarázták el, milyen következményei lesznek annak a „kisemberekre” nézve.

Ezért kell a jövőben jobban figyelni, hogy „ne hagyjuk magunkat…”

Kardos Márton, Lőrinci

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.