Blogkóstoló

Kunfit fölháborította, hogy a cigányság integrációjáért felelős politikus a szegregációt és a diszkriminációt dicsőíti (http://nepiskola.nolblog.hu/archives/2010/08/25/Iskola_a_ tarsadalmon_kivul/): Ha cigány vagy, neked jó az az iskola is, ahova én nem íratnám a gyerekem. Lényegében ezt mondja Balog Zoltán, a cigányság felzárkóztatásáért felelős államtitkár.

„»Nagy liberális hazugságnak« és »képmutatásnak« nevezte azt, hogy a társadalom többségétől elvárható lenne, hogy egy szülő a gyerekét olyan iskolába járassa, ahol az csak »leszakadni tud«, kijelentette ugyanakkor: »az igazi, hiteles kereszténység képviselői, tehát azok, akik felebaráti szeretetre hajlandók, akik vállalják, hogy áldozatokat hoznak, a világon mindenhol kisebbségben vannak«”.

„Úgy vélte, minél több olyan iskolára lenne szükség, ahol többségében cigány gyerekek tanulnak. Mindez előkészítés lenne az integrációra – jelentette ki.” Tehát úgy készítsük elő a cigány gyerekeket az integrációra, hogy olyan iskolába járatjuk őket, ahol csak leszakadni tudnak. (...)

Az oktatásért felelős helyettes államtitkár máshonnan közelítette meg a problémát. „A közoktatásért felelős helyettes államtitkár úgy látja, nem az iskolának kellene megoldani olyan társadalmi problémákat, mint a szegregáció.” (...) „Úgy látja, a társadalomban ma nagyobb esélye van egy gyereknek, ha békés körülmények, hozzáértő emberek között és ad abszurdum cigány gyerekek között nő föl, és utána felvételizik egy közép- vagy felsőfokú intézménybe, mintha azzal telik az élete, hogy konfliktusok között él.” Ezek szerint tehát az integrált iskola konfliktusos hely, de az elkülönítés biztosítja a békét és a hozzáértést. Ezek után már csak azt kell elérni, hogy a cigány és a magyar gyerek később felnőttkorában se találkozzon egymással, hiszen abból konfliktus lehet. Ennek az elkülönítésnek az eszközeit a Jobbik a napokban ismertette.

A szociológus véleménye nemigen számít: „Havas azt elismeri, hogy önmagában az iskola nem oldhatja meg a problémát, de azt mondja, ezen az alapon nem mondható, hogy az iskola ne is tegyen semmit.

Ha a társadalomnak egy része gettótelepüléseken vagy gettótelepeken, teljesen elkülönülten él, kiszorult a munkaerőpiacról, ráadásul a gyerekei olyan iskolába járnak, ahol csak hasonszőrű gyerekek vannak, nyilvánvalóan csak nőhet az a szakadék, amely őket a társadalom többi részétől elválasztja”.

Sajátos, hogy néhány hónapja a Fidesz politikusai még az okkal és ok nélküli integráció erőtlensége és kevés forrása miatt bírálták az előző kormányt. Az iskola nagyon is a társadalom része, gondjainak gyújtópontja, a megoldás, vagy a megoldás akadályozásának eszköze. (...) Ui.: Ellenvéleménye megint csak az LMP-nek van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.