A környékbeli hegyeket napi húsz tonna dinamit felhasználásával rombolnák le. A 185 méter magas gát mögött hullámzó cianidos zagy negyvenszer több, mint ami a 2000-es tiszai ciánszennyezést okozta. A zagy sorsa – és így a mi sorsunk is – egy olyan cég kezében lesz, amelynek egyik alapítója heroincsempészként bukott le, amely maffiamódszerekkel üldözi el a lakókat Verespatakról, amely megvette és felszámolta az ivóvízhálózatot, csak hogy ellehetetlenítse a helyiek életét, s melynek pontos tulajdonosi háttere a mai napig tisztázatlan.

Az RMGC képes volt kijelenteni egy közmeghallgatáson azt is, hogy 2000-ben semmiféle ciánkatasztrófa nem történt, a halak csupán éhen haltak a jég alatt.

Mivel a terv – különösen a nagybányai katasztrófa óta – meglehetősen abszurd, aránylag sok fogást találtak rajta a helyi érdekvédők és a környezetvédők. Egy átlagosan veszélyes terv negyedannyi legálisan átléphetetlen jogi akadálytól és botránytól is elbukott volna – de a verespataki ciánbányáé nem. Kormányok jöttek-mentek, de az RMGC mindig megtalálta azokat az embereket, akik vállalták a vállalhatatlant és lepecsételték a papírokat. S hogy a ciános machinációkban tényleg nagy üzlet van, azt jól mutatja, hogy bár a nagybányai katasztrófa okozóját nem sikerült felelősségre vonni, most ugyanott újra akarta nyitni a boltot.

Mivel a jelenlegi szabályozás alapján bármikor bármilyen kalandor felhúzhat bármelyik folyónk felett egy 185 méteres gátat, hogy mögötte cianidos zaggyal aranyat keressen, a magyar zöldek egy törvénytervezetet írtak, hogy legalább itthon tiltsák be a cianidos technológiájú bányászatot. A Lehet Más a Politika, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Védegylet és a Greenpeace összefogásával indult kampány sikeres volt: négypárti egyetértéssel, mindössze egy ellenszavazattal elfogadta javaslatunkat a parlament 2009 végén. Ám alvízi ország révén az igazi védelmet az jelentené, ha a szomszédos országokban is betiltanák ezt a kockázatos és elavult technikát, ezért a Greenpeace tovább vitte a törvénytervezetet az Európai Parlamentbe, ahol a témában korábban is aktív Áder János és Tőkés László képviselők vállalták az ügyet. Az Európai Parlamentben (mely egyébként ott a legdemokratikusabb intézmény: a nép választja) úgyszintén elsöprő arányban támogatták a képviselők a javaslatot. A gond az, hogy az uniós törvényhozás szerint a képviselők csupán egy határozati javaslatot tudtak támogatni a Barroso-bizottság számára.

A Barroso-bizottság viszont (melynek tagjait nem a nép választja) a jelek szerint másként gondolja. Mert bár a kezdeményezők semmiféle visszajelzést nem kaptak, velük senki nem konzultált, az egyik bányaipari cég örömmel közölte a sajtóval, hogy a bizottság nem fogja támogatni a javaslatot, mert nem látják annak környezetvédelmi indokoltságát, s munkahely-teremtési szempontból sem tartják szerencsésnek.

A törvénytervezet környezetvédelmi indokoltságát Magyarországról elég jól lehet látni. Ha lett volna más országnak is tapasztalata ebben az ügyben, ők is jól látnák. A tiszai ciánszennyezést a Verespatakon felhalmozni tervezett mennyiség negyvenede okozta, a zokogó tiszai emberek, a vízen tonnaszámra úszó, teherautókra dobált döglött halak, lovak, madarak képe elég emlékezetes maradt. Az Aurul cég által okozott gazdasági kár sokszor akkora volt, mint a bányájuk által (a köz számára) nyújtott gazdasági előny. S bár akkor a román hatóságok elég cinikusan viszonyultak a katasztrófához, amikor a cián a Dunán keresztül elért hozzájuk, náluk is készültséget helyeztek életbe, pedig az jó pár nappal később és jó pár száz kilométerrel arrébb volt. Az RMGC eddigi munkásságát és a román hatóságok „rugalmasságát” tekintve nem sok okunk van bízni benne, hogy biztonságos bányát hoznának össze, ami egyébként elvben lehetséges.

És a mindent vivő kártyának számító munkahelyteremtés? Ha beleszámolták a katasztrófavédelmet, a dögkútásókat, zokogó halászok vigasztalóit, akkor lehet, hogy magasabb számot kapunk. De érdemes egy pillantást vetni az arányokra. Míg Európában a bányászszakszervezetek 350 ezer bányász érdekeit képviselik, az aranybányákkal pedig bármilyen érintettségben 16 ezer munkavállaló van kapcsolatban, addig a horgászszövetségeknek összesen 3 millió aktív tagjuk van és 25 millió horgász érdekeit védik.

Konkrétan a verespataki bánya munkahelyteremtéséről: bár a hivatalos papírokban 15-20 éves működéssel számolnak, mivel az arany kitermelése csak az első 5-6 évben gazdaságos, van rá egy fogadásom, hogy utána csődbe megy a cég, és a terület rehabilitációját minden mással együtt hátrahagyja az ilyesmire mindig elég pénzt tartogató államra, helyi önkormányzatra. Megjegyzem, hamis beállítás, hogy ezeknek az embereknek csak cianidos bányákban akadnamunka.A fenntartható gazdaság sokkal „foglalkoztatásintenzívebb”, ahogy erre már itthon és uniós szinten egyaránt rájöttek (a „hozzá nem értő”, „csak tiltakozni tudó”, „magamutogató” zöldek kitartó szajkózásának köszönhetően).

Ezzel együtt elhiszem, hogy a nagyipari lobbiknak jóval erősebb a befolyásuk a brüsszeli döntéshozatalra, mint nekünk. Mi csak kérni tudjuk: hallgassanak a jobbik eszükre. Verespatakon nem épülhet cianidos technológiájú bánya.

Aki hallja, adja át.

A szerző a Greenpeace sajtószóvivője