Szlovák részről – nem kormányszinten – azt nehezményezték, hogy Matolcsy György miniszter ugyanolyan ütemet kért az EU-tól a költségvetési deficit leszorításához, mint amilyen a társországoknak kijár, vagy amiben majd megállapodnak. Biztos nem volt szerencsés, hogy Matolcsy éppen Szlovákiával példálózott, végtére is megtehette volna ugyanezt az euróövezeten belüli és kívüli országok sokaságával.

Ám hogy a jócskán deficites Pozsonyt szemelte ki magának, azzal ahhoz a „hétköznapi idiotizmushoz” szolgáltatott illusztrációt, hogy a magyar politika a maga cselekedeteit a szlovákokon, azok meg mirajtunk mérik meg. A szlovák kommentátoroknak igazuk van abban, hogy minek ugrálMatolcsy, amikor nekik nincsen IMF-hitelük, reformjaik „rendbe tették a gazdaságot”, nem táncolnak az államcsőd szélén, mint mi.

Ebben csak annyi az igazság, hogy Szlovákiának nem volt szüksége olyan mentőkötélre, mint amilyet a Gyurcsány-kormány alkudott ki az IMF-fel és az unióval. Amúgy fordítva ülnek a lovon: bennünket az EU nem azért akar újabb, drasztikus állami kiadáscsökkentésre kényszeríteni 2011-ben, mert IMF-hitelünk van, vagy mert az államadósság kiteszi a GDP csaknem 80 százalékát, hanem mert ötödik éve folyik ellenünk „túlzottdeficit-eljárás”.

Igaz, ilyen eljárás az EU 27 tagországa közül 24-ben folyik, csakhogy az érintettek legfeljebb egy-két éve hágták át a 3 százalékos határt, mi meg már jóval korábban. Summa summarum: a szlovákok, a túlnyomó többséggel együtt, de velünk ellentétben várhatnak még 2013/2014-ig, amíg az államháztartás deficitjét 3 százalék alá viszik.

Ám ők nem ettől „rossz fiúk”. Az EU őket nem Magyarországon méri. Hanem azon, hogy „kiszálltak” az unió görögmentő alapjából. Ide 816 millió eurót kellett volna befizetniük, amit megtagadtak. Amit megtagadtak azonban, nem a pénz. Hanem a szolidaritás az euróövezettel, a büszkén birtokolt közös valuta stabilitásának őrzésével. Eltekintve attól, hogy Fico, a bukott miniszterelnök ezt a hatalmas összeget (230 milliárd forintot – miközben a szlovák gazdaság a fele a magyarénak!) „elvben” odaígérte az EU-nak, egészen természetesnek gondolom, hogy a „szegény” Szlovákiában a minimális készség sincs meg arra, hogy kisegítse a nálánál negyeddel gazdagabb Görögországot. Ráadásul tudja, hogy a görögöket nélküle is kimentik.

De azért Pozsonyban el kell gondolkodni arról, hogy az euróbirtoklás nem csupa öröm – amiben nekünk, magyaroknak, soha nem volt részünk – hanem olykor áldozatokkal is jár. Kíváncsi vagyok, mik azok a „súlyos politikai következmények”, amelyeket Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági biztosa a pozsonyi parlamenti döntés után, mely várható volt, Szlovákiával szemben kilátásba helyezett.

Innen nézve tipikusnak, egyszersmind bizarrnak gondolom, hogy megint van egy szlovák–magyar vita, amelynek se a magyar államháztartási hiány csökkentéséhez, se a szlovák fukarsághoz nincs köze. Holott ez a kettő foglalkoztatja az uniót. De ettől még, történelmi szerencsétlenségünk folytán, a kettő összeér. Ha a politikusok úgy akarják.