„…A józan észre hivatkozni nem jelent egyebet, mint a tömeg ítéletére hagyatkozni; de ha a tömeg tapsol, a filozófus elpirul, ám annál diadalittasabb és kihívóbb lesz a szellemeskedő népszerűséghajhász” – írta Immanuel Kant.

Azon, hogy a józan ész – a jövőben bizonnyal JÓZAN ÉSZ-nek kell majd írni – kormányzati ideológiává emelkedett Magyarországon, feltehetően nem csodálkozna a nagy filozófus, Orbán Viktor parlamenti záróbeszéde definíciószerűen megfelel Kant kritikai észrevételeinek. Azon talán elcsodálkozna a bölcs, hogy a felvilágosodás korával ellentétben a józan ész manapság nem a progresszióhoz, hanem a konzervatív ideológiákhoz köthető, a lényegen azonban nem: a józan észre általában akkor szokás hivatkozni, ha elméleti megfontolások helyett a tények kiragadott, önkényesen összeválogatott csoportjára való hivatkozás adja a cselekvés vezérfonalát.

„Az ideológiák helyét a politikában Európa-szerte a józan ész foglalta el” – jelentette ki Orbán Viktor –, ami persze – folytatta – „…nem jelenti az ideológiai kérdések megszűnését, csak azt, hogy kimaradtak a politika centrumából, s oda kerültek, ahova valók: az elméleti ügyek osztályára, a filozófusok asztalára.”

A szokásos értelmiségi nyelvhasználatban az ideológia jelenthet egyrészt hamis tudatot, másrészt olyan keretet, amiben az emberek megvívják reális harcaikat, s végül azt a szellemi formát, amiben egy társadalmi csoport vagy politikai erő megfogalmazza céljait és érdekeit.

A tiszta és világos fogalomhasználat politikussal szemben nem feltétlen követelmény, így elfogadható, hogy az ideológiát nem ideológiának nevezi, hanem józan észnek. Ám még híveit sem téveszti meg ezzel. „Az én olvasatomban Orbán Viktor klasszikus konzervatív credóval állt elő, amiért is a beszédnek markáns ideológiai jellege is van” – írja Löffler Tibor politológus (Konzervatív forradalom és értékkonszenzus, MN, 2010. augusztus 3.). De – folytatódik a gondolatmenet – „a kormányfő igen bölcsen kerülte a konzervatív szó használatát és ennyiben érthető is az ideológiaellenessége. Nem azt mondta, hogy mi, konzervatívok győztünk …, mert egy ilyen ideológiai megoldás azonnal aláaknázná a nemzeti centrum közösségét, és újrapolarizálná az általa egyesíteni kívánt társadalmat. Éppen ezért kiváló megoldás a józan észre apellálni.”

Magyarul a világos beszéd megbonthatná a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

Orbán szerint az ideológiamentesség beállta, s a józan ész diadalra jutása Európában „hol pártalapú nagykoalícióban, hol egy új szemléletű, nagy hatalmú köztársasági elnök színre lépésével, hol pedig egy nagy centrumpárt dominánssá válásával történt, mint Magyarországon. A változás lényege tehát az, hogy mindenhol meghaladták a XX. századi ideológiai kereteket, amelyekről kiderült számukra, hogy alkalmatlanok saját országaik bajainak megoldására. Sőt gátjai bármiféle előrelépésnek.”

Ha meggondoljuk, Orbánnak – sajnos – igaza van: Európában talán még nem végzetszerű egyértelműséggel, s nem is mindenütt, de mégis létezik egy olyan tendencia, ami a tényleges (társadalmi) pluralitást kiszorító, a nemzeti egység fikciójára hivatkozó hatalomkoncentráció felé mutat. A nemzeti egységre hivatkozni egy olyan gazdagon strukturált, modern társadalomban, mint amilyen bármely európai, így a magyar is, nyilvánvaló hatalmi ideológia, s a funkciója is jól kivehető: már előre egységbontónak feltüntetni, s mint ilyet, marginalizálni és kriminalizálni a politikai, a társadalmi és a szellemi kritikát, másfelől jótékonyan eltakarni a védendő osztályérdekeket. Erre pedig szükség van, a válság és annak korrekciója felmutatta a kapitalizmus legrosszabb arcát, olyanynyira, hogy több országban, leglátványosabban Görögországban, újra komolyan veendő erőként bukkant fel az antikapitalista munkásmozgalom. Az elégedetlenség nálunk más formát öltött, a „jókor jött” választás átmenetileg vagy tartósan, de mindenképpen leszerelte és perifériára szorította az amúgy sem túlzottan ütőképes társadalomkritikai baloldalt, de nem jártak lényegesen jobban a parlamentben benn maradt, s az onnan kiesett demokratikus pártok sem.

A választások utáni fülkeforradalmi hevület ideológiaként betöltötte funkcióját, a kétharmados törvények és a szapora alkotmánymódosítások gyors átzavarása, a jogállami intézményrendszer megbontása, a köztisztviselői kar megkezdett és azóta is folytatódó lecserélése indokaként kétségtelenül be is vált. A józan ész a hatalom konszolidációjának ideológiája. Ideológiával nem fertőzött „józan ésszel ugyanis konzervatívnak, liberálisnak vagy baloldalinak egyaránt belátható, hogy a munka, az otthon, a család, az egészség, a biztonság és a rend romokban hever, és helyreállításuk elsősorban nem ideológiai dogmákat igényel (Löffler Zoltán, id. cikk.)”. Ámbár a „romokban heverés” bizonyításra szoruló állítás, a felsorolásban emlegetettek fontossága belátható lenne, ha ködös általánosításokon túlmenően bármilyen jelentést fűzne hozzájuk a szerző, illetve az eredeti kútfő. Esetleg kiderülne, mit ért mondjuk biztonságon, ha éppen most rúgtak fel visszamenő hatályú törvénykezéssel számtalan magánjogi szerződést, és most szűnt meg a köztisztviselői viszony jogbiztonsága.

A józan ész európai diadalútja számos országban az emberi jogokat etnikai alapú nemzetállami nosztalgiák feltáplálásával, idegenellenességgel, rasszizmussal, antiszemitizmussal, minden kisebbséggel szembeni dühödt intoleranciával lényegteleníti el Franciaországtól Magyarországig.

„Nem véletlen, hogy a józan ész korszakát meghirdető miniszterelnöki szózat hisztériát váltott ki …, mert további forradalmi változásokat eredményez annak kikiáltása, hogy ami nem természetes, az nem lehet jó. A buziházasság problémájával bíbelődő Európa nem akarja észrevenni, hogyan veszíti el pozícióit a túlélésért folytatott világversenyben a harmadiknak tartott világ országaival szemben” – szövi tovább Orbán Viktor politikai credóját Bencsik András (A józan ész diadala, Demokrata, 2010. augusztus 28.).

A kormányzati ténykedést illető kritika elsősorban a jogállam és az emberi jogok védelmére irányul, aminek eddig – finoman szólva – csekély volt a tömeghatása, mint az kitűnik például Böcskei Balázs cikkéből is ( Tüntetni némán, láthatatlanul?, NSZ, 2010. augusztus 3.).

Nem is csoda, hiszen a jogvédő – vagy inkább jogmentő? – az emberi jogok védelmében a legfelsőbb józan ész pisla fényénél alig látható ideológiai tételekre szokott hivatkozni, mint hogy „minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad”, s hogy a törvény ebből következően a diszkrimináció minden fajtáját szigorúan bünteti [1949. évi XX. 70/A. § (2)]. Remélhetőleg a várható új alkotmány is tartalmazni fogja ezt a passzust.

A Nemzet Nagy Iránytűjének jogbölcseleti tartalomszolgáltatója, Pokol Béla szerint ( A tapasztalat nem előítélet, MN, 2010. július 28.) az a miskolci rendőrkapitány, akit a múlt télen rasszisztikus felhangú megjegyzésért leváltottak, „Immanuel Kant német filozófus morálelméleti torzításának áldozata lett … mivel a szellemi-politikai életben a múlttal – benne a tradicionálisan kialakult erkölccsel – szakításra törekvő erők domináltak, az 1800-as évektől a kanti etika kapta a legnagyobb terjesztést az egyetemeken és a könyvkiadásban.”

Kantot – Pokol Béla állításával szemben – nem a könyvkiadók tették naggyá, hanem az a felismerése, hogy a tradicionális erkölcs nem tartható egy olyan világban, ahol a tradíciók és a közösségek folyamatosan felbomlanak, tekintettel arra, hogy a világ folyamatosan és radikálisan változik. Kant (és a könyvkiadók) áskálódása ellenére „az emberek milliói azonban a természetes ész szabályai szerint csak a korábbi tapasztalatból tudnak kiindulni, és ezek kivétel nélkül mind néhány esetből történt általánosítást jelentenek” – állítja Pokol. „Az uralomra jutott »műmorál«” – ezen Pokol Béla a kötelességre és szigorú egyéni felelősségre alapozott kanti kritikai etikát érti –, azaz „az igazságosság csonkított formájával azonosított morál azonban a diszkriminációellenes törvényekkel joggá téve a rasszista bélyeget nyomja arra, aki korábbi tapasztalatai alapján védené kis boltját …” – érvel Kanttal szemben Pokol, megfeledkezve arról, hogy a bolt megvédésének számos eszköze lehet. A megfelelő riasztó, házőrző eb s az ablakrács ajánlása helyett a diszkriminációt tiltó törvény szidalmazása nem tűnik hatékonynak a bolt megvédésére, az emberi jogok egyik legfontosabbjának megtámadására annál inkább.

„A józan ész nevében nem kevesebbre vállalkoztunk, mint hogy ledöntsük azokat a tabukat, melyeket a XX. századi ideológiai ipar ránk hagyott” – mondotta Orbán Viktor, s hosszasan sorolta is a megdöntött tabukat – a tabudöntő törvények, alkotmánymódosítások, gazdasági és pénzügyi döntések minőségéről természetesen szintén csillogó optimizmussal szólt. Nem hagyott kétséget afelől sem, hogy a tabudöntögetés folytatódni fog – aki akar, reménykedhet abban, hogy a józan ész nevében megdöntendőnek ítélt tabuk között nem fog szerepelni minden még érintetlenül maradt emberi jog és jogállami intézmény. Ezek ugyanis a XX. századi „ideológiai ipar” – pontosabban egyes iparágainak – termékei.

A Political Capital elemzése (Nincs miniszterelnök ideológia nélkül, Hírszerző.hu 2010. július 26.) szerint a józan ész ideológia ként való használata egyebek között azt a felfogást tükrözi, „amely elutasítja a meddő politikai vitákat, és a mindennapok tapasztalatai alapján képes végre eljutni a szükséges tettekig.”

A tett halála az okoskodás – rímel szinte erre Madách, s lássuk be, voltak olyan kormányzati tettek ebben a bő másfél hónapban, amelyek megszületését jobb lett volna némi okoskodással megelőzni.

A szerző író