A hotel első igazgatója egy magyar vendéglátó-ipari szakember, garabi Oláh Gábor volt, és abban az időben több magyar is dolgozott még itt. Egyebek közt magyar ember vezette a könyvelést, az anyagbeszerzést pedig e sorok írója intézte. Oláh Gábor tíz évig állt a Watergate élén, amelyet ezalatt nemcsak Washington első számú szállodájának rangjára emelt, de a világ prominens magyarjainak találkozóhelyévé is tette. Doráti Antalon, Ormándy Jenőn és a közeli Kennedy Centerben szereplő meghívott magyar előadóművészeken kívül például itt szállt meg minden hazulról érkező magas szintű magyar küldöttség, és otthon érezték magukat. S ez még nem minden:

1977-ben egy másik magyar ember, Salgó Miklós és az általa szervezett pénzcsoport vásárolta meg a Watergatekomplexumot, és újította fel a szállodát. (Salgó Miklósról tudni kell, hogy a harmincas évek végén emigrált Amerikába, ahol üzletemberként és befektetőként néhány év alatt milliomossá lett, azon kívül neves műgyűjtőként is számon tartották.) Oláh Gábor 1981-ben az Embassy Row Hotel élére került, és a Watergate-et Salgó Miklós irányította egészen 1983-ig, amikor Reagan elnök budapesti amerikai nagykövetté nevezte ki. Három évig állt a diplomáciai képviselet élén, a Watergate

Hotelt pedig időközben eladta. A szálloda fénykora a kilencvenes évek közepéig tartott, de mivel közben többször is gazdát cserélt, és az egymást váltó tulajdonosok nem helyeztek súlyt a korszerűsítésére, a szakszerűtlen vezetés miatt hírneve és vonzereje megkopott. A „magyar világ” alatt szerzett presztízse semmivé vált, a vendégek elmaradtak és az elhanyagolt szálloda néhány évvel ezelőtt lehúzta a rolót. Így múlik el a világ dicsősége...

Stirling György Eger

Lehoczky Károly rajza