Ezekből többek között a The New York Times internetes kiadása is nagy köteg szemelvényt tett hozzáférhetővé, némi önkéntes cenzortevékenység után. Ezekből öszszeáll a kép, amelyet a világ ügyei iránt érdeklődő olvasó egyébként is jól ismer: 1. Afganisztánban a nyugati szövetség ENSZ-felhatalmazással ugyan, de megnyerhetetlen háborúba keveredett; 2. A terroristaellenes katonai akcióknak sokszor ártatlan civilek esnek áldozatul; 3. Pakisztán, a Nyugat fő regionális szövetségese, kettős játékot űz, pénzeli és tanácsokkal látja el a tálibokat is; 4. A helyi partnerek, akiket az odaküldött katonák védenek, és akiket a Nyugat nevezett ki és pénzel, fegyvereket adnak el a táliboknak, érdekeltek a kábítószerüzletben és ellopják a segélypénzeket.

Banálissá vált ez a titok. Az irattömeg nem szól arról, miért nem változtatnak a sokéves, nyilvánvalóan rossz taktikán. Hogy a háború Afganisztánban megnyerhetetlen, a kezdetektől mondja a korábbi évtizedekben ott alaposan leszerepelt két játékos: Nagy-Britannia és Oroszország. (Tony Blair eleve ennek a tudásnak a birtokában küldte oda a brit katonákat.)

A háborút azzal a szlogennel folytatják, hogy Afganisztán ne váljon ismét az al-Kaida menedékhelyévé, terroristabázissá. Csakhogy így is az. Sőt, a háború atrocitásai újabb erőket toboroznak a Nyugat-ellenes csoportokba. Egyébként pedig az iszlám terrorhálózat egész jól elvan az afgán hátország nélkül is, konszolidált, úgynevezett Nyugat-barát államokban, sőt magában a demokratikus, liberális Nyugat magállamaiban léteznek, alakulnak sejtek, állnak bevetésre készen az öngyilkosjelöltek. A WikiLeaks leleplezése tehát arról szól, hogy például az Egyesült Államok döntéshozói ezeknek az ismereteknek a birtokában is folytatják az elhibázott műveleteket, a megnyerhetetlen háborút.

Feltehetően már régen más módszert kellett volna javasolni, amely segítené ennek a törékeny és töredezett, alapvetően premodern társadalom modernizálását. Egyelőre azonban sokszor annyit költenek a hadseregek ott-tartására, mint segélyezésre, útépítésre, egészségügyre. Elképzelhető, hogy az expedíciós különítmények segítségével végrehajtott, importált fejlesztést az afgánok ugyanúgy az invázió részének tartják, mint az idegen katonák irritáló jelenlétét.

Az eddigi háborús jelenlét értelmetlensége fokozottan érvényes Magyarországra, amelynek kormányai a „megbízható szövetséges” státusának kivívásáért, megőrzéséért vállalkoztak az afgán kalandban való részvételre. Ez persze nem von le semmit a magyar katonáknak és az ott dolgozó civileknek járó elismerésből. A szocialista kormányok után most a Fidesz is folytatja a „missziót”, ötszázra növeli a kontingens létszámát. Egy kilátástalan vállalkozásban kockáztatnak életeket. A világ most egy kicsivel többet tud arról, mennyire kilátástalanban.