Fura. Két hete még azt hallottuk, hogy a már június végére az éves terv 120 százalékára növelt államháztartási hiány az ékes bizonyítéka annak, milyen pénzügyi helyzetbe is került az ország. Örömteli, hogy ilyen röpke idő alatt minden jóra fordult. Félreértés ne essék, nem szurkolok a Fidesz-kormány ellen. Senkinek nem érdeke, hogy falsul sikerüljön a visszatérésük. A maguk módján teszik is a dolgukat.

E hasábokon dicsértem meg a 29 pontot, amiről – kritikusai véleményét részben osztva, részben vitatva – váltig azt gondolom, megfelel a legsürgetőbb célnak, a költségvetés kordában tartásának. Tűzoltó módon. A hiányosságaival – hosszú távon már nem biztosítja a hiánycsökkentést, és nem ad lökést a gazdaságnak – együtt is akceptálható belépő volt az új kormánytól. Ám ők a tettekkel legalább egyenértékű fontosságot tulajdonítanak a szavaknak. Mit sem számít, ha egyikkel ölik meg a másikat.

De térjünk vissza a tettekhez. Az újabb Széchenyi-terv lenne hivatott megadni azt a bizonyos szikrát, amelytől beindul a gazdaság motorja. El lehetne vitatkozni azon, miért pont azt a hét területet jelölte meg a kormány kitörési pontként, amelyek helyet kaptak a programban. Gyanítom, lesz is róla – a hozzászólóktól függően váltakozó minőségű – vita, én ebbe most nem megyek bele. Merthogy nem hiányzik semmi a programból. Ugyanis valójában nem hét területet, hanem a gazdaság egészét belezsuppolták ebbe a tervbe. Csak a mutatósság kedvéért, a kormány ízlésének megfelelően készítettek hét címkét. Az első Széchenyi-terv ennél jóval célzottabban osztotta a forrásait.

Hiányérzetünk emiatt tehát nem lehet. Értem én, hogy a szocialisták miért verik mégis az asztalt. Normál esetben nem váltana ki politikai hisztit, hogy az újonnan megválasztott kormány nagyjából ott folytatja a gazdaságösztönzést, ahol elődei abbahagyták, azzal együtt, hogy nyilván van némi hangsúlyeltolódás a gazdaságpolitikában. Mi, adófizető magyar választópolgárok ettől meg is nyugodhatnánk, ám az sem meglepő, ha kiveri a biztosítékot a Fideszben tökélyre fejlesztett szómágia. A kibontakozó vita valószínűleg akörül forog majd, hogy milyen pénzből kívánja finanszírozni a kormány a programot. Tegnap azt tudhattuk meg, hogy a még fel nem használt uniós támogatásokat fordítják erre a célra. Ezzel éppen nincs baj – mi másra is kellene költeni ezt a pénzt, ha nem ilyen célokra.

Ez egyelőre egy vitairat, így még korai számon kérni rajta a forrásszerzés és -elosztás részletezését. A kormány elvakultan hisz abban, hogy ezzel a tervvel belátható időn belül megkezdjük a felzárkózást az uniós élbolyhoz. A részleteken múlik, hogy így lesz-e. Azon például, hogy a második Széchenyiterv túl tud-e lépni elődje „minden falunak termálfürdőt” programján.