Mutyi helyett baloldali politikát

Nyílt levél Mesterházy Attilának

Tisztelt Elnök Úr!

Az MSZP tisztújító kongresszusa után néhány nappal egy vidéki nagyvárosban, a megújulást hirdető párt helyi polgármesterjelöltje megkereste a Munkáspárt 2006 helyben jól ismert képviselőjét. Az MSZP jelöltje arra kérte a Munkáspárt 2006 tagjait, hogy ne induljanak a választásokon, ne vegyenek el szavazatokat tőlük, cserébe a tárgyalópartnernek önkormányzati cégekben befolyásos pozíciót kínált a választás után. Természetesen azt a választ kapta, hogy a Munkáspárt 2006 politizálni és nem mutyizni akar.

A baloldalnak ténylegesen meg kell újulnia, ami azt is jelenti, hogy az MSZP nem folytathatja a tőle balra álló szervezetek elnyomását, folyamatos, morális alapú zsarolását. A baloldali politikai élet minden szereplőjének be kell ismernie, hogy a magyar baloldal nem azonos egy párttal vagy politikai irányzattal. Az „egy a tábor, egy a zászló” elvet nem lenne szabad erőltetni a baloldalon sem. Orbán Viktor ebbe már két alkalommal is belebukott. A 2010-re egyedül maradó MSZP emiatt is gyengült meg annyira, hogy elvesztette váltópárti jellegét.

Minden kísérlet, amely a „kulisszák” mögött, mutyizva próbálja kiszorítani a marxistákat, baloldali zöldeket, humanistákat, a neo liberális politikát elutasító szociáldemokratákat vagy a globális kapitalizmust bíráló alternatív szervezeteket, a magyar baloldal likvidálásához vezethet.

Az önkormányzati választások után valószínűleg kevesebb képviselője lesz a különféle baloldali pártoknak, mint bármikor az utóbbi húsz évben. Az érték nélküli, pragmatikus politizálásnak vége. A létbizonytalanságban tartott többség sokkal többre vágyik. Eljött az idő, hogy értekalapú, markáns politikával jelenjünk meg az országos és a helyi közéletben. A Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal alapvető tézise, hogy baloldali együttműködésre van szükség, mert csak így lehet az agresszív jobboldallal szembeszállni. Ez az együttműködés azonban csak úgy lehetséges, ha teret kapnak azok a pártok, amelyek elutasítják a megszorításokra alapuló neoliberális (neokonzervatív) politikát, amelyek nem bújnak az IMF szoknyájamögé, hanem a szolidaritáson alapuló progresszív –nem egykulcsos – adórendszert védelmezik, alanyi jogon követelnek minden állampolgár számára szociális minimumot, az Európai Szociális Charta teljes ratifikációját kezdeményezik, alkotmányos jognak akarják elismertetni a lakhatáshoz való jogot és az internethez való kapcsolódást. Olyan irányzatokról van szó, amelyek elsősorban nem képviselni akarják a választókat, hanem lehetőséget akarnak adni az állampolgároknak, hogy közös ügyeiket egyre gyakrabban közvetlenül intézhessék. Nem kirekeszteni, elhallgattatni kell a természet és az emberek kizsákmányolását megszüntetni akaró szervezeteket, hanem lehetőséget adni nékik, mert csak velük együtt lehet eredményesen fellépni a polgári demokrácia alapjait is fenyegető újfasizmussal és jobboldallal szemben.

A Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal jelöltjei megpróbálnak indulni az önkormányzati választáson mindenütt, ahol az új választási szabályok egyáltalán lehetővé teszik azt. Lesznek helyek, ahol helyi civil szervezetek színeiben vagy más szervezetekkel közösen, vagy önállóan is indulnak a választáson tagjaink és szimpatizánsaink. Támogatni fogunk minden olyan jelöltet és szervezetet, amely tiszteletben tartja az általunk képviselt baloldali értékeket, és képviselni tudja követeléseinket. Helyi szinten sok olyan probléma van, amelyek megoldásában akkor is készek vagyunk az együttműködésre, ha az országos politikában kevés a kapcsolódási pont. Ez persze azt is jelenti, hogy a helyi együttműködés nem jelenti alapvető értékeink feladását. Olyan szervezetekkel viszont nem szövetkezik a magyarországi marxisták pártja, amelyek kapcsolatot tartanak fenn a szélsőjobbal, és úgy akarják megoldani a válságot, hogy annak terheit a szegények vállára teszik, és közben újabb kedvezményeket adnak a szupergazdag vállalatoknak és vállalkozóknak. Nem lehet tovább a szegények kárára politizálni a baloldalon. Ez ami baloldali üzenetünk, és ezt akkor is el fogjuk mondani, ha vannak olyanok, akik be akarják fogni pörös szánkat.

Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke, Kalmár Szilárd, a Zöld Baloldal ügyvezető elnöke

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.