Lengyel konzervatív: balra nézz!
Tartósnak látszik e két párt váltógazdálkodása, és közöttük esetleg a mérleg nyelvének szerepe juthat a korábban marginalizálódott szociáldemokratáknak.
Az államfői tisztet a második fordulóban a mérsékeltebben konzervatív kormányzó Polgári Platform jelöltje, Bronislaw Komorowski nyerte el, 53:47 százalékos arányban, messze nem akkora fölénynyel, mint amekkorát mindenki jósolt neki. Az április 10-i oroszországi repülőgépkatasztrófa ugyanis – amelyben életét veszítette az addigi elnök, Lech Kaczynski –, nagyon sok tényezőssé változtatta a lefutottnak hitt játszmát. Az ellenzéki radikális konzervatív, nemzeti-katolikus Tör vény és Igazság Párt színeiben az elhunyt elnök ikertestvére, Jaroslaw indult, és az első fordulóban jobban szerepelt, mint pártja 2005-ös fénykorában, amikor a parlamenti, majd az elnökválasztást is megnyerte. A második fordulóban csaknem annyi szavazatot kapott, mint öt éve a testvére (igaz, most egymillióval többen járultak az urnákhoz). Pedig a repülőgépszerencsétlenség előtt a hivatalban lévő Kaczynski elnöknek 25 százalékot prognosztizáltak, a két fi vér vezette az ellenszenvlistát, és a lengyelek kétharmada kész lett volna bárki másra szavazni, csak nehogy Lech Kaczynski maradjon az elnök. A lengyel társadalom azonban a szerencsétlenség szimbolikájától sokkolva és a királyi temetés hatása alatt elkezdte idealizálni az elhunytat. Lech Kaczynski utólagos felülértékelése emelte Jaroslaw ázsióját is. Ő meg váratlanul 180 fokos fordulatot tett. Megtagadta húszéves politikai múltját, visszavonta az „új rendszerváltás” programját, amely 2005-ben a győzelmet, 2007-ben pedig a vereséget hozta, amikor a lengyelek megelégelték a politikai boszorkányüldözést. Kaczynski a pártja bal széléről választott magának kampányvezetőket, a héjáit elhallgattatta, felhagyott agresszív stílusával, és a politikai centrum, sőt a baloldal szavazóit célozta meg. Elismerte, hogy a rendszerváltásnak már nincs keletje. Nyilván megértette, hogy Lengyelországban – amely az EU tagállamaiból egyedüliként elkerülte a recessziót és felmérések szerint az unió legelégedettebb társadalma – megcsappant a kereslet a radikális populizmusra. Ugyanebben a centrista szegmensben kampányolt a Polgári Platform legkonzervatívabb széléhez tartozó Komorowski is. A két jelölt stílusát és állásfoglalásait szinte lehetetlen volt megkülönböztetni. Miután az első fordulóban a harmadik helyre került csaknem 14 százalékkal a szociáldemokrata Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) 36 éves és alig ismert új elnöke, Grzegorz Napieralski, a két nagy jelölt versengve udvarolta körül a szocdem szavazókat.
Kaczynski az új mérsékelt hanggal megnyerte a baloldali választók egyharmadát (kétharmadot Komorowski vitt), és a Platform 2007-es szavazóinak 8 százalékát, a fiatalok 40 százalékát. A pártja 3 hónappal ezelőtti népszerűtlenségéhez képest ez óriási előrelépés, de a 2005-ös eredményeitől elmarad. Az ország felét kitevő nyolc keleti-délkeleti megyéből – amelyek hagyományosan szegényebbek, műveletlenebbek, vallásosabbak, és a radikálisabb jobboldalra szavaznak –Kaczynski most egyet elveszített, a többi hétben ugyan győzött, de kisebb arányban, mint 2005-ben a testvére. Országosan korábban a falvakban és a közepes városokban is pártja volt az első, de most visszaszorult a falura és a húszezer lakos alatti kisvárosokba. A Platform több új szavazót szerzett.
Kaczynski eredménye azt mutatja, hogy Lengyelországban a város pártja konszolidálta a 2007-es győzelmét, a vidék pártja visszaszorult. Vesztett az egyház is, amely liberálisnak minősítette Komorowskit, és véteknek a rászavazást. De a választók többsége másképp döntött.
Lengyelországban a rendszerváltás óta ez volt az első választás, amelyben nem volt ideológiai háború, legitimációs élethalál harc. Két eltérő identitású párt küzdött, de békés eszközökkel, és mindegyik a centrumból kívánt új szavazókat megnyerni. Konszolidálódott a pártrendszer is. A rendszerváltás utáni első 10–15 évben még csaknem minden választáson újonnan alakított párt nyert. A választási inga öt év óta nem leng faltól-falig, eltűntek a korábbi elsöprő győzelmek és megsemmisítő vereségek, amelyek pártok elsülylyedéséhez vezettek. Koncentráció ment végbe. A rendszerváltás egykori vezető balközép liberális ereje 2000 óta megsemmisült, a szociáldemokraták 2004–2005-ben több pártra szakadtak, és megszűntek váltópárt lenni. A két konzervatív párt 2005-ben együtt a szavazatok 51 százalékát kapta, 2007-ben már több mint 73 százalékát. Most az elnökválasztás első fordulójában (amelyben még minden párt részt vett), a két konzervatív jelölt együtt 78 százalékot szerzett.
De a konszolidáción belül kezdenek új tendenciák is kirajzolódni. A szociáldemokraták váratlan jó szereplése kapcsán több lengyel elemző is rámutatott, hogy megjelent egy olyan fiatal réteg, amely támogatja a női egyenjogúságot, érzékenyebb az emberi jogokra, világi berendezkedést szeretne az állam és az egyház összefonódása helyett, és amelynek ezért egyik konzervatív párt sem felel meg. (Lengyelországban van Európa egyik legszigorúbb abortusztörvénye, minden osztályteremben ott lóg a feszület, az állami iskolákban is van hittan, és az osztályzat bekerül a bizonyítványba, beleszámít az átlagba.) A szociáldemokrata SLD az egyetlen erő, amely felvállalta az állam klerikalizálódásának kritikáját. Követelte, hogy a választási listákon a jelöltek 50 százaléka kötelezően nő legyen, a TB fizesse a lombikbébis megtermékenyítést, és engedélyezzék az azonos neműek házasságát. Szintén nincs még reprezentációja annak az akár 1-2 milliót is kitevő rétegnek, amely az EU-csatlakozás óta néhány évet Nyugat-Európában dolgozott, és ott megtetszett neki a toleránsabb, plurálisabb légkör.
Még bizonytalan, hogy Kaczynski kifizetődőnek könyveli-e el a balra nyitást.
Egy héttel a választás után ugyanis a régi agresszív stílusában kezdte vádolni a kormányt a szmolenszki repülőkatasztrófáért, és kategorikusan kizárta a koalíciót a baloldallal is meg a Polgári Platformmal is. De lehet, hogy most csak a héjáit nyugtatgatja. Ha az őszi önkormányzati és a 2011-es parlamenti választások előtt visszatérne a radikalizmushoz, valószínűleg könnyű győzelemhez segítené a mérsékelt platformot.
A Polgári Platform most a győzelmével aranykelepcébe került. A jövő őszi parlamenti választásokig kellene végrehajtani
az államháztartás reformját, esetleg nyugdíjreformot is, mert a hiány már a GDP 7 százalékával egyenlő a megengedett 3 helyett. Ez kockázatos dolog, de a platform semmit nem halogathat tovább az ellenséges államfő vétóira hivatkozva, mint eddig, mert már saját embere az elnök. Aztán: mi lesz a koalíciós társsal, a Parasztpárttal, amelynek népszerűsége hosszabb ideje a parlamenti küszöbön imbolyog. A Parasztpárt identitása védelmében kiléphet a koalícióból. Akkor mit tesz kisebbségben a reformokkal a Donald Tusk vezette kormány? A 2011-es választások után viszont már akadhat alternatíva is: a szociáldemokratákkal. Vagy nem is lesz más lehetőség.
Nincs vége a történelemnek.
A szerző újságíró
