A közjogi cinizmus rendszere és a kétharmados világrekord
Az Alkotmánybíróság függetlensége elfogyott. Hogyan jutottunk idáig?
Az első lépés a bírák újraválasztása volt. Az alkotmánybírákat kilenc évre választják, a törvény nem rendelkezik arról, hogy újra lehetne választani tagjait – igaz az ellenkezőjéről sem. Ebből a leleményes képviselők arra következtettek, hogy lehet mandátumot duplázni. Annak ellenére, hogy a kilencéves megbízatás éppen arra szolgál, hogy a taláros bírák ne számíthassanak politikai hálára, azaz ne hozzanak az újraválasztásuk reményében pártos döntéseket.
A kezdetektől meghatározók voltak az átláthatatlan háttéralkuk a jelöltállításnál. Minél súlytalanabb volt a jelölt, annál nagyobb esély volt a megválasztásra (tisztelet a kisszámú, de tiszteletre méltó kivételnek). Háttéralku híján pedig a kritikus létszám alá csökkent a testület létszáma. Mindezt azzal fejelte meg a jelenlegi kormánytöbbség Mátrai Márta képviselő indítványa alapján, hogy lebontották a kétharmados többség előtti utolsó intézményi akadályt is. A jelölőbizottságot, melybe eddig minden frakció egy-egy tagot delegálhatott masszívan kormánytöbbségűvé alakították át. Így létrejött a háttéralkuk egyetlen rossz alternatívája: az alku nélküli kormánypárti kijelölés. Ezt a köztársasági elnök is szóvá tette, amikor a törvényt megfontolásra visszaküldte a Parlamentnek. A T. Ház azonban egy kézlegyintéssel intézte el az elnöki aggályokat és ismételten ugyanazzal a tartalommal fogadta el a jogszabályt, így tehát a hatalmon lévő kormánypártok kizárólagosságot élveznek az alkotmánybírák jelölésében.
Ez ellentétes az Európa Tanács szaktestületeként funkcionáló Velencei Bizottság álláspontjával. A bizottság számos esetben bocsátott ki véleményt az alkotmányvédő szervek ügyében. Ezekből két markáns követelmény rajzolódik ki. Egyrészt el kell kerülni, hogy egy politikai erő kezébe koncentrálódjon egy ilyen testület bíráinak jelölése. Másrészt a politikai ellenzéknek is kell, hogy legyen befolyásolási lehetősége a folyamatban.
Ebben a helyzetben érkezett a hír, miszerint három-négy nap alatt fogja letudni alkotmányos feladatát két bizottság meg a teljes Ház: ennyi idő alatt jelölik, hallgatják meg és szavazzák meg a két új bírót.
Mire is való a meghallgatás? Az Országgyűlés minisztereket, jegybankelnököket, ombudsmanokat hallgat meg kinevezésük előtt, hogy meggyőződjön alkalmasságukról, elképzeléseikről. A bizottsági meghallgatás, bár nem a legmagasabb akadály egy jelölt előtt, de rátermett képviselők és bátor kérdések esetén van jelentősége. Az Európai Bizottságba készülő biztosjelöltek és az amerikai legfelső bíróságba jelöltek is véreztek már el ebben a fázisban. A nyilvánosság erejének is próbája a meghallgatás, ugyanis egyedül itt kap lehetőséget a szélesebb közönség a tájékozódásra. Nálunk is vannak olyan fontos alkotmányos kérdések, amiket fel lehetne tenni egy ilyen meghallgatáson annak veszélye nélkül, hogy prejudikálnia kellene konkrét ügyben a jelöltnek. Például: „Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletei és az AB alapjogi joggyakorlata között milyen összefüggés van az Ön jogfelfogása szerint? Minek van elsőbbsége: egy, a magyar alapjogi felfogással ellentétes kötelező uniós normának vagy az Alkotmánynak? Milyen kritériumok teljesülése esetén térne el egy korábbi AB határozattól? Ha az Ön személyes meggyőződése konkrét ügyben szembekerül többéves alkotmányos gyakorlattal, hogyan döntene?”
A jelölt válaszain keresztül meggyőződhetnénk arról, hogy a jelölt milyen alkotmányos felfogással és jogi gondolkodással bír; a képviselők pedig eldönthetnék, hogy az ő felfogásukhoz elfogadható közelségben áll-e a jelölté. Naivitás lenne azt gondolni, hogy kiérlelt alkotmányos felfogással bír a képviselők többsége, vagy hogy a meghallgatás intézménye eddig megfelelően működött volna. Az igazat megvallva az eddigi meghallgatások is kimerültek három-négy semmitmondó, általános kérdésben. Eddig azonban volt megegyezési kényszer, ami a háttéralku-kultúra ellenére is bizonyos korlátot jelentett. Most, hogy ezt a korlátot is eltávolították, a jelöltek megismerésére, alkalmasságuk nyilvános megvitatására lehetőséget adó meghallgatás elvben felértékelődött. Most már az ellenzék is érdekelt lenne a meghallgatások tartalmassá tételében.
A rohamtempó épp ezt teszi lehetetlenné. A jelöltek hétfői megnevezése után a keddi meghallgatás jószerivel csak azt teszi lehetővé, hogy a 45 éves korhatár elérést ellenőrizzék. Annak elemzését biztosan nem, hogy a jelölt mit is gondol közjogról, alkotmányról, alapjogokról. Ráadásul az előzetes hírek szerint újraválasztandó bíró is lenne a jelöltek között, akinek esetében kivált fontos lenne annak vizsgálata, nem a politikai hála kifejeződés-e az ő jelölése.
Hogyan működik a meghallgatás egy komoly demokráciában? Nos, az Egyesült Államokban az idén áprilisban leköszönő Stevens bíró helyet, május 10-én Obama elnök Elena Kagant jelölte legfelső bírónak. Ezt követően a jelölt egyesével végiglátogatta majd mind a 100 szenátort, akik közül 51 szavazatára lesz szüksége a megválasztáshoz. A jelölt júliusban egy négynapos meghallgatási processzuson ment keresztül, ahová többek között tanúkat is hívtak a jelölt jogi szemléletének, előéletének jobb megismerése érdekében. A több mint 500 kérdés a jelölt minden írását, közéleti szereplését, szakmai eredményét érintette. Arra is kiterjedt, hogy a jelölt a Harvard dékánjaként akadályozta-e a katonaságot abban, hogy az egyetemi kampuszon toborozzon. (Igen, így tiltakozott egy homofób katonasági jogszabály ellen.) A legbefolyásosabb amerikai jogvédő szervezet, az American Civil Liberties Union egy 32 oldalas összefoglalót juttatott el minden szenátornak, amiben pontról pontra végigvették a jelölt alapjogi szemléletét. Két hónap vizsgálódás után, a bizottság ellenzéki alelnöke egy hét halasztást kért még, hogy kellőképpen megfontolt döntést tudjon hozni ebben a fontos kérdésben – két hónappal a jelölés és egy héttel a meghallgatás után. A Tasz tervei között szerepelt a jelöltek alapjogi szemléletének hasonló mélységű vizsgálata, de erre csupán néhány óránk lett volna...
A mostani négynapos agenda az utolsó lépés, azon a hosszú úton, ami a független alkotmányvédelem lehanyatlásához vezetett. Azok a véleményalkotók, jogászok, szakértők ágyaztak meg ennek a folyamatnak, akik a formai kritériumok teljesítésére hivatkozva zártak le tartalmi kérdéseket. Formailag valóban el lehet fogadni alkotmánymódosítást aktuális politikai érdekek miatt, és lehet pár nap alatt, érdemi vita nélkül alkotmánybírákat választani. De mindez lényegében nem más, mint tiszta közjogi cinizmus. A jogállam cinikus semmibevétele, kiüresítése. Az alkotmányos demokráciák garanciái, a korlátlan hatalmat korlátozó eszközei pont annyit érnek, amennyire használják őket. Jelen esetben semmit.
A szerző a Tasz munkatársa
