Amikor e sorokat írom, vasárnap délben, még csak sejteni lehet, mi fog történni hétfőn. Paraszti logikával is kisakkozható persze, de nem baj, ha nálam okosabb embereket is megkérdezek, ők mire számítanak. Ezt tettem, és a válaszok hallatán áldottam a feleségem és a barátaim eszét, akik a nyár elejére kötötték le az utat.

Nehéz megérteni, mi Orbánék szándéka azzal, hogy havonta alapos tesztelés alá veszik a piacokat. Ez valami pénzügypolitikai kísérlet a befektetési hajlandóság határainak feltérképezésére? Vagy az emberek béketűrése a kutatás tárgya? Itt ülünk, ebben a tekintélyesnek mondható, kilencvenháromezer négyzetkilométeres laborban, és értetlenül pislogunk piros szemeinkkel. Oldalunkat időnként megbökdösik egy sokkolóval, majd a tudományos jegyzetekbe bevési a kutatás vezetője: a kísérleti alany nyugodtan tudomásul veszi az ingereket.

Míg Kósáék csak belőlünk csináltak bohócot, a Fidesz-kormány ezúttal azok fejére is ráhúzta a csörgősipkát, akik nélkül a választásokon nem az lett volna a kérdés, hogy Orbánék vagy Mesterházyék, hanem az, hogy melyik szélsőséges csoport uralja az ország házát. Mondhatjuk, hogy az IMF vagy az EU hitele kellett a fenének, de miből másból lehetett volna fizetni a lejáró adósságot? Mert a pénzpiacról nem, az kiderült 2008 őszén. Ha ez a hitelcsomag nincs, akkor nemcsak a gazdasági, de a politikai stabilitás is megrendülhetett volna. Egyébként sem lehet annyira büdös a valutaalap pénze, ha Orbánék egy újabb keretről szóló megállapodásra készülnek.

Próbálom elképzelni, milyen alternatívában lehetne gondolkodni. Ha kötjük az ebet a karóhoz, és más pályára tereljük a költségvetést, az IMF és az EU azt úgy fogja tekinteni, hogy nincs szükségünk a hiteleikre. Rendben, így hát leráztuk ezt a terhet magunkról, nem diktálnak többé Brüsszelből megWashingtonból! Nézzük a következményeket. Az EU sem fogja magára nézve kötelezőnek tekinteni, hogy az uniós alapokból segítse Magyarország felzárkózását. Erre a méltó válasz az lenne egy olyan karakán kormány részéről, mint a mostani, hogy ha nem kapunk semmit, nem is adunk, tehát nem fizetünk be több pénzt a közös kasszába. A spirál végét, gondolom, mindenki látja: kilépünk, vagy ki kell lépnünk az Európai Unióból. Komolyan hiszi bárki is, hogy ez az ország érdekét szolgálná? Csak néhány példát említek: visszaállnának a vámhatárok, ami a kivitelre termelő cégeknek és a behozott áruk fogyasztóinak azonnali többletkiadást jelent. Határainkon visszaállna a határellenőrzés, s bizonyára nem kapkodnának az uniós bürokraták, hogy az unión kívüli országoknak megadható vízummentességgel egyhamar megajándékozzák a magyarokat. Az a furcsa helyzet állna elő, hogy az uniós határállomásokon az erdélyi, felvidéki területeken élő magyarok integetnének nekünk az uniós polgároknak fenntartott sávból, míg mi a balkáni rendszámok alkotta kocsisorban izzadnánk órákat, mire átjutnánk az ellenőrző pontokon.

Már ha lesz miből külföldre utazni.