A törvényalkotás teljesen jogszerű formája, hogy a törvényjavaslatokat képviselők nyújtják be, s nem a kormány. Lényeges különbség azonban, hogy míg a kormány benyújtás előtt egyeztetni köteles, addig a képviselő nem. Ezért hiába állt már fel a kormány, a törvényjavaslatokat többnyire továbbra is a kormánypárt képviselői nyújtják be. A benyújtott javaslatokat pedig az Országgyűlés számos esetben „gyorsított” eljárásban vitatja meg, szinte lehetetlenné téve azok érdemi végiggondolását. Ez a látszólag „csupán” technikai megoldás és a törvények sürgős kihirdetése a legjobb eszköz a nyilvánosság kizárására, a szakmai és az érdek-képviseleti szervek jogainak csorbítására, az Országgyűlés teljes kiüresítésére. Ezzel a „lopakodó” törvényalkotással szinte észrevétlenül, vagy igen csekély visszhang mellett sikerült néhány hét alatt az ország demokratikus működését jó néhány kérdésben alapvetően megváltoztató döntés hozni.

Önálló képviselői indítványként nyújtották be a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt, így az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács bevonására nem kellett sort keríteni. A benyújtott és elfogadott törvényjavaslat egyik legfontosabb eleme, hogy a kormánytisztviselői jogviszonyt a munkáltató felmentéssel, indokolás nélkül megszüntetheti. Ebből minden köztisztviselő érthet.

Önálló képviselői indítványként kerültek a képviselők elé a közoktatásról szóló törvény módosításai is, így nem kellett egyeztetni az Országos Köznevelési Tanáccsal, a Közoktatáspolitikai Tanácscsal, az Országos Kisebbségi Bizottsággal, az Országos Diákjogi Tanáccsal, az Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanáccsal, s az érintett szakszervezetekkel. A már elfogadott egyik módosítás pedig alapjaiban változtathatja meg a szülők, a tanulók, a pedagógusok jogait, a közoktatás egész rendszerét.

Az Országgyűlés többek között átírta azokat a szabályokat is, amelyek alapján az önkormányzattól közoktatási intézményt vehet át az egyház. Az intézményfenntartó egyház részére az állam a mindenkinek járó normatívák mellett kiegészítő támogatást folyósít. Ennek összegét – eddig – az intézményt átadó önkormányzat öt éven át meg kellett hogy térítse a költségvetésnek. Az új szabályok alapján azonban már az átadást követően mentesülhet a közfeladatot átadó önkormányzat e kötelezettség alól. Ez a változtatás azzal a következménnyel járhat, hogy leépül az önkormányzati ellátó rendszer. Az a rendszer, amely köteles felvenni mindenkit, és amelynek az intézményei nem kötődhetnek egyetlen valláshoz vagy világnézethez sem.

Önálló képviselői indítványként nyújtottak be több alkotmánymódosítást, így elmaradhatott a pártok közötti, az alkotmánymódosítást eddig mindig megelőző, egyébként a kétharmados többség biztosításához is nélkülözhetetlen egyeztetetés. Az egyik benyújtott – aztán ki tudja meddig „elnapolt” – indítvány a véleménynyilvánítás szabadságának a jogát kívánta „felváltani” a szólásszabadság jogával. A benyújtó két jogász indokolása szerint csupán annyi történne, hogy a hatályos alkotmány „elavult szóhasználata visszatér a magyar történelmi hagyományhoz”.

Alig hihető azonban, hogy a benyújtók ne tudnák, ezek a fogalmak nem fedik le egymást. Az Alkotmánybíróság ugyanis számtalan esetben foglalkozott ennek az alkotmányos jognak a tartalmával, kifejtve a következőket: „a véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepe van az alkotmányos alapjogok között, tulajdonképpen »anyajoga« többféle szabadságjognak, az ún. »kommunikációs« alapjogoknak. Ebből eredő külön nevesített jogok a szólás- és a sajtószabadság, amely utóbbi felöleli valamennyi médium szabadságát, továbbá az informáltsághoz való jogot, az információk megszerzésének szabadságát. Tágabb értelemben a véleménynyilvánítási szabadsághoz tartozik a művészi, irodalmi alkotás szabadsága és a művészeti alkotás terjesztésének szabadsága, a tudományos alkotás szabadsága és a tudományos ismeretek tanításának szabadsága… A véleménynyilvánítási szabadsághoz kapcsolódik a lelkiismereti és vallásszabadság…, valamint a gyülekezési jog is. Ez a jogegyüttes teszi lehetővé az egyén megalapozott részvételét a társadalmi és politikai folyamatokban. Történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozták, sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás, csökkent az emberben rejlő képességek kibontakozásának lehetősége.”

Nem véletlen – és miután új alkotmány készül meglehetősen aggasztó perspektíva –, hogy alkotmánymódosítással együtt nyújtották be ezek a képviselők a sajtószabadság gyakorlásának és a média működésének rendjét meghatározó törvényjavaslatot is, ugyancsak minden egyeztetés nélkül. A tervezett, s most „halasztott” változások a sajtó megregulázásának feltételeit teremtenék meg.

A magyar alkotmányos berendezkedés legfontosabb elemei közé tartozott, hogy az Országgyűlés jogalkotó tevékenysége felett alkotmányossági kontrollt gyakorolt a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság. A múlt idő használta azonban nem véletlen és nem is indokolatlan. Az Országgyűlés választja ugyanis a köztársasági elnököt és az alkotmánybírákat. Az alkotmánybírók megválasztásának új rendje, a köztársasági elnök megválasztásának gyakorlata azonban biztosítja, hogy olyan személyeket válasszanak, akik a legkevésbé sem nehezítik meg az „új” jogrend kialakítását.Nemmellékesen az Országgyűlés választja meg a miniszterelnököt, az országgyűlési biztosokat, az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, a legfőbb ügyészt.

A köztársasági elnök nevezi ki a hivatásos bírákat, a legfőbb ügyész helyetteseit. Ezek a választások, kinevezések – a miniszterelnök és a legfőbb ügyész megválasztásának kivételével – a képviselők kétharmados támogatását igénylik. Ez a rend arra a téves feltételezésre épült, hogy a kétharmados többség eléréséhez egyeztetésre, megállapodásokra van szükség. A kialakult parlamenti többség azonban biztosítja a megfelelő számú szavazatot. Nincs szükség egyeztetésre, így világos, hogy ma az országban egyetlen hatalom létezik: az Országgyűlés. Az Országgyűlés döntéseibe pedig egyetlen pártnak lehet érdemi beleszólása. Ezért lassan gyakorlattá válik, hogy nem a törvényjavaslatotokat igazítják a meglévő alkotmányhoz, hanem az alkotmányt a törvényjavaslathoz. Így nem túlzás azt állítani, hogy csak formálisan van az országnak alkotmánya, s ha megtartják a mai kétharmados szabályt, az új alkotmányt is bármikor átírhatják.

Az alkotmány a rendszerváltás előtt szólásszabadságról és nem a véleménynyilvánítás szabadságáról rendelkezett. S ha ez a minta, a történelmi hagyomány, akkor érthetővé válik minden, hiszen az az alkotmány a társadalom vezetésére jogosult pártot is megnevezte, és rögzítette, hogy az Országgyűlés gyakorolja a népszuverenitásból eredő összes jogot.

Így már érthető, hogy a hatalommegosztás húszéves időszaka csak átmeneti zavar lehetett ebben az országban.

A szerző 2002-2010 között közigazgatási, majd közoktatási szakállamtitkár