Lázár János 1999-ben végzett a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Tizenegy év alatt sok mindent el lehet felejteni. Ritkán ugyan, de még azt is, hogy az állam elsőrendű kötelezettsége az alkotmányos alapjogoknak – a személyes adatok védelmének és az emberi méltóságnak – a biztosítása.

Lázár János az adatvédelmi biztoshoz írt nyílt levelében kinyilvánítja: olyan világban szeretne élni, ahol „nem csak a bűnözőknek vannak jogaik”. A szöveg gondos értelmezéséből kitűnik, hogy Lázár szerint bűnöző, aki nem megy el a szociális segélyért, nem jelenik meg a közcélú munkán vagy a szociális segéllyel egyéb módon visszaél. Lázár meg is jelöl olyan önkormányzati intézkedéseket és jogszabályokat, melyek szerinte eljárásának jogszerűségét igazolják.

Vegyük sorra ezeket.

1. Hódmezővásárhely polgármestere szerint „az országban elsődleges cél a feketemunka felszámolása”. Ebből a nemes célkitűzésből a formális logika szabályai alapján az következik, hogy aki nem megy el a felajánlott közcélú munkára, az feketén dolgozik, ezért jól meg kell alázni. Látható, hogy Lázár szerint ma már nem elégségesek az adó- és közigazgatási jog eszközei a feketemunka elleni, minden más demokratikus értéket maga alá rendelő küzdelemben. Új fegyvert kell bevetni: az emberi méltóság megtiprását.

2. Az „adatok kezelésére vonatkozó felhatalmazás pedig a segélykérő nyomtatványon megtalálható, amelyet büntetőjogi felelősség tudatában tölt ki minden kérelmező” – tájékoztat Lázár. Kétségtelen, személyes és különleges személyes adatok kezeléséhez írásban is hozzá lehet járulni. Az is vitathatatlan, hogy az önkormányzatnak a feladatai ellátásához szüksége van személyes adatokra. Trükkös adatvédelmi rendszerünk szerint azonban a hozzájárulás csak akkor tekinthető megadottnak, ha az adatalanyt megfelelően tájékoztatják az adatkezelés céljáról, és a hozzájárulás önkéntes módon történik.

Lázár nyilván rendszeresen egybehívja az érintetteket, és tájékoztatja őket, hogy ha nem veszik fel a támogatást, nem jelennek meg a közcélú munkavégzéskor, akkor a személyes adataikat a megszégyenítésükre fogják felhasználni. Aki pedig ehhez nem járul hozzá, az ne is számítson semmilyen segítségre az önkormányzattól. Ennyit a tájékozottságról és önkéntességről. A büntetőjogi felelősségről pedig csak annyit, hogy a büntető törvénykönyv nem engedélyezi a megalázó büntetéseket. Ha valaki hamis adatokat közölve igényel szociális támogatást, az törvényt sért, és büntetőeljárás keretében a törvényben rögzített szankcióval sújtható. Az azonban egészen biztos, hogy az önkormányzatnak nem feladata a szégyenlista közzététele.

A polgármester felhívja a figyelmet arra az érdekfeszítő tényre is, hogy a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatában „kifüggesztett tájékoztató tábla tartalmazza azon figyelemfelhívást, hogy amennyiben valaki jogosulatlanul veszi igénybe a támogatást, ezen történést várhatóan nyilvánosságra hozzuk”. A polgári törvénykönyv egy idevágó, ám némileg ellentmondó szabálya értelmében a személyhez fűződő jogokat korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis. A személyes adatokkal való visszaélést és az emberi méltóság megsértését elrendelő egyoldalú önkormányzati nyilatkozat tehát semmis. Meglepő és újszerű az a Lázár-féle alkotmányjogi megközelítés, miszerint a tájékoztató tábla mint „jogforrás” felülírja a Ptk.-t.

3. A közpénzekből nyújtott állami támogatásokról szóló 2007. évi CLXXXI. törvényt is idézi a levél, mely szerint a „törvény kiterjed az államháztartás alrendszereire, így az önkormányzatra is. A jogszabály a 2. § (2) bekezdésében leszögezi, hogy rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni a nem pályázati úton odaítélt támogatásokra is. Az e törvényben foglalt követelmények ellenőrzése érdekében a döntést hozó szerv vagy személy jogosult a kérelmező személy nevének, születési helyének és idejének, valamint lakcímének a kezelésére, akinek a részvételből való kizártságának tényét honlapon közzétették”. 2007 decemberében, a törvény kihirdetésekor ez valóban szerepelt a törvényszövegben, de kizárólag a pályázatok vonatkozásában.

A szociális támogatások odaítélése azonban már akkor sem pályázati úton történt. A most hatályos törvény pedig külön is rögzíti, hogy a hatálya nem terjed ki „természetes személyeknek a méltánylást igénylő élethelyzetükre figyelemmel, továbbá jövedelmük pótlása, illetve kiegészítése érdekében rászorultsági alapon nyújtott egyéb szociális pénzbeli, természetbeni és személyes jellegű ellátásokra”. Véletlen egybeesés, hogy a ma érvényes törvény is éppen a 2. § (2) bekezdésében rendelkezik ekként. A TASZ őszintén reméli, hogy ez a mostani eset pusztán egy szerencsétlen kivétel, és Hódmezővásárhely polgármestere egyéb ügyekben a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján jár el, nem pedig azóta drasztikusan megváltoztatott szabályokat magyaráz félre. Friss jogtár beszerzése vélhetően elszámolható a képviselői költségtérítés keretében.

4. A polgármester az adatvédelmi törvényt is idézi, miszerint „a törvény közérdekből – az adatok körének kifejezett megjelölésével – elrendelheti a személyes adat nyilvánosságra hozatalát. Azt is kimondja továbbá, hogy az érintett kérelmére indult eljárásban a szükséges adatainak kezeléséhez való hozzájárulását vélelmezni kell”. Valóban vélelmezni kell a hozzájárulást, de ez a vélelem nem terjed ki arra az esetre, amikor a személyes adatokat egészen más célra használják, mint amire megadták őket.

A fentiekből kétféle következtetés adódhat. A naivabb szerint Lázár nem tartja magára nézve iránymutatónak az alapjogi személetet. A másik – ijesztőbb – magyarázat az, hogy a polgármester a középkori kalodákat idéző megszégyenítést a hatályos jog félremagyarázásával igyekszik alkotmányos színben feltüntetni. Ha a hódmezővásárhelyi önkormányzat eljárása összhangban állna a törvényekkel (mint ahogy nem áll), morális alapon akkor is megkérdőjelezhető lenne az állampolgároknak a társadalmi feszültségek keltésére alkalmas listázása.

Azért mégsem sérült mindenkinek a személyes adatok védelméhez fűződő joga, aki a listán szerepel. Az egyik kipellengérezett idős férfi ugyanis azért nem ment el átvenni az általa igényelt gyógyszerutalványt, mert 2009 októberében elhunyt. Az ő esetében a kegyeleti jog megsértését oktató tananyaghoz szolgáltatott klasszikus példát Lázár János, kinek a nevét erről jegyezheti majd meg a jövő jogásznemzedéke. Vajon hányan szerepelhetnek még „önhibájukon kívül” a listán? Lehetséges, hogy valaki közcélú munkát szeretett volna végezni, de talált más állást; ételt kért, de megvendégelte a rokona; esetleg megygyógyult vagy éppen kórházba került, mielőtt a gyógyszerutalványát átvehette volna. Mint látható, az önkormányzat törvénytelen akciójának áldozatául eshetnek még a lázári szemlélet szerint is törvénytisztelő polgárok.

Jó lenne, ha valaki felélesztené Lázár János politikusban a jogászt, aki villámgyorsan eltávolítja a hatályos törvényekkel és az alapvető morális elvekkel ellenkező listát, s azután bocsánatot kér azoktól, akiket a törvényes renddel együtt megsértett.

A szerző a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) programvezetője