Független lemondás

A Független Rendészeti Panasztestület elnöke beadta lemondását (Kaltenbach Jenő is távozik, július 1.). Függetlenként.

A független pályafutás nem lebecsülendő. Mint kisebbségi ombudsman két hatéves cikluson keresztül képviselte az álláspontot. Közmegelégedésre. És pártmegelégedettségre. Aztán, mivel a jogszabályok szerint három ciklus nem jár sem ombudsmannak, sem köztársasági elnöknek, ő lett a Független Rendészeti Panasztestület elnöke. Amely testület a rendőrséget külső, jogi lényeglátó szemmel ellenőrzi, ha úgy tetszik, bírálja, vagy adott esetben dicséri.

Nem tudom, mi baja Kaltenbach Jenővel a Fidesznek. Hiszen tizennégy és fél éven keresztül, hivatalosan bizonyította objektivitását. Talán ez a baj? Erre a posztra is pártkatona kell? Demokratikus nézőpontból válaszom egyértelmű: nem! Fidesz-álláspontból szemlélve halvány igen. Amire azért nem jogosít fel még a kétharmad sem. Mármint, hogy abszolút megfelelő embereket is lecseréljünk, mert, csak.

Attól tartok, még sok független testület vezető posztja képviselőjének lemondása várható. Hiszen az a diktátumsorozat, amit a demokrácia szellemével szembemenve visz véghez a hatalomra kiéhezett Fidesz, egyénileg is, és társadalmilag is felháborító.

Tősér István Miskolc

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.