Évek óta visszajáró vendégként biciklizzük körbe a Tisza-tavat, mert a csekély hírverés ellenére számunkra ez a környék kellemesebb, kedvesebb, mint a felkapott dunántúli régió. Viszont a mostani látvány kétségbeejtő volt: a gát vonalában a parton kilométer hosszan végeláthatatlan szemét hevert. A helyiek elbeszélése alapján még egy medvetetemet és egy tehenet is partra vetett a víz. Mi már „csak” két komplett hűtőszekrényt, egy kempingasztalt és egy hálózsákot láttunk a szemétkupacokban. És persze pillepalackokat, ameddig a szem ellát. Szívszorító volt, hogy ahol eddig a horgászoké, strandolóké volt a terep, ott most a szemét az úr. Szívem szerint azonnal visszapostáztam volna e nem túl kedves ajándékot ukrán szomszédainknak, mert talán nem is tudják, mi minden úszott le ide hozzánk „bőkezűségüknek” köszönhetően.

Az ökológiai kár mellett azonban jelentős az a kár is, amit az árhullám, illetve annak hozománya (szemét, iszap, rothadás) okoz a Tisza-tavi vendéglátóhelyeknek, strandoknak. Hisz e régió vonzereje épp a természeti szépségében rejlik, mely most csak nyomokban lelhető fel. Szerencsére a vendégszerető és nagyban a turizmusra építő helyieknek óriási a tenni akarásuk. Bámulatra méltó, hogy micsoda lendülettel és elszántsággal takarítanak, és próbálnak kizárólag önerőből továbbra is kellemes nyaralókörnyezetet biztosítani. Úgy érzem, hogy optimizmusuk, kétkezi munkájuk azonban önmagában kevés, mindenképp elkélne a további segítség. Állami támogatást kértek ugyan, de nem kaptak.

Annyi volt a válasz a segélykérésre, hogy legfeljebb a szezon egy kicsit eltolódik. Tekintve, hogy az idény nálunk amúgy is elég rövid és mindössze augusztus 20-ig tart, úgy érzem ez nem fair az ott élőkkel, oda készülő nyaralókkal szemben. Érdemes lenne hát felhívni az illetékesek figyelmét, hogy a tiszai árvíz gondja nem csupán védekezésből és annak támogatásából áll, hanem az árhullám levonultával még nagyon sok tennivaló hárul az ott lakókra, amely nem kis munkát, fáradozást és nagy anyagi erőfeszítést igényel.

A helyiekkel együtt bizakodom, hogy hamarosan megérkezik az anyagi segítség is, amire a Tisza-tavi régiónak nagy szüksége van.

Addig is: Tisza-tó! Jobbulást! Mi drukkolunk neked!

Kovács Mónika Szada