Errefelé még beültetik zöldséggel, gyümölcsfákkal az 1500 négyzetméteres kerteket, és megtermelik a családi szükségletre valót. Itt még kisebbségben vannak az olyan mélyre süllyedt emberek, akik rendszeresen ellopják más termését, értelmetlenné téve az önellátó termelést. Az itt élők még rendszeresen küldenek gyümölcsöt, házi kolbászt, fagyasztott csirkehúst a városba került gyerekeiknek. Nincs ember, aki pontosan megmondaná, csak a kertekben mekkora értéket tett tönkre a jég, amely nemcsak az idei termést verte el, hanem a gyümölcsfákon a következő évekét is.

Bácsalmástól Vésztőig a Dél-Alföldön is tönkrementek a termelőszövetkezetek – de a legtöbbjük után maradt valamilyen kft., amely a pár ezer lelkes településeken fenntart még hatvanhetven állást. Lehet mondani, hogy a mezőgazdaságnak csökken a részesedése a GDP-n belül, széles térségekben azonban semmilyen más munkalehetőség nem keletkezett húsz év óta.

A maradék mezőgazdaságnak egyre torzabb a szerkezete: már azok az agrárcégek is kénytelenek fölhagyni az állattenyésztéssel, amelyek ügyvezetői azt tanulták egykor az egyetemen, hogy nem az ágazat, hanem a vertikum nyeresége a fontos; az apjuktól meg azt, hogy a kukorica „bőrbe kötve” hasznosul a legjobban, vagyis akkor, ha megetetik az állatokkal. De ez már régóta nem így van. Eddig is a külterjes, nagybirtokos növénytermesztés nyereségéből fedezték az állattartás veszteségét – most, miután elverte a jég a gabonát, és nem lesz bevétel, a szarvasmarhatelepet, a tartós veszteségforrást kell bezárni. És persze elküldeni az ott dolgozókat.

Ahol mindent tönkretett a jég, ott a napszámosokat érte a legnagyobb kár, mert nem lesz mit dolgozniuk. Akinek nincs egész éves állása, annak az évi 120–150 nap idénymunka bevételét kell beosztania a 365 napra. Igaz, egy részük kap 28 ezer forint rendelkezésre állási támogatást, ha van gyerek, akkor családi pótlékot – de a gáz, a villany nekik is pont annyiba kerül, mint annak, aki minden hónapban nettó kétszázezret visz haza. Egy idénymunkásokat szervező vállalkozó mesélte nekem: ezek az emberek napi 10 órát dolgoznak 4500 forintért, és nagyon igyekeznek úgy teljesíteni, hogy a következő napon is hívják őket. Belegondoltam: nekem vajon volna-e kedvem 4500 forintért tíz órán át petrezselymet gyomlálni a tűző napon? Nekik nincs más választásuk.

Azok a középkorú falusiak, akik ma még, ha szegényesen is, de megélnek a maguknak termelt élelemből és az idénymunka bevételéből, semmilyen, vagy csak nagyon alacsony nyugdíjra szereznek jogosultságot. A versenyben tönkremennek azok a vállalkozók, akik nem kizárólag a nyers profitérdeket, hanem szociális szempontokat is igyekeznek szem előtt tartani.

Európai uniós támogatásból sok helyen felújítják a főteret, a templomot, új játszóteret építenek. De a júniusi pusztító vihar fényénél látható, hogy az uniós kulisszák mögött rendületlenül folytatódik a vidéki lakosság jelentős részének általános lecsúszása.