Eszerint a központi államigazgatási szervek és területi szerveik, az általános hatáskörű közigazgatási szervek, a honvédség és a katonai igazgatási szervek kötelesek a feladatuk ellátása során használt középületekben a nyilatkozat „színes formátumban, méltó minőségben nyomtatott” változatát legalább 50 × 70 cm-es keretben jól látható helyre kifüggeszteni.

Mint tudjuk, a közigazgatási szervek épületeiben az Egyesület Államokban is ki van függesztve a mindenkori elnök portréja. És azt akár alá is írhatjuk, hogy a közigazgatási szervek munkatársaitól elvárható bizonyos fokú lojalitás a mindenkori kormány iránt. Kérdés azonban, hogy a mindennapi munkavégzés során mi ennek a lojalitásnak a tartalma. Megkockáztatom, az elnök képmásával reggelente szembenéző köztisztviselőnek nem kell feltétlenül egyetértenie az elnök politikai programjával, de a rá eső feladatokat fegyelmezetten végre kell hajtania.

De ha maga a politikai tartalom van kifüggesztve, az más eset. Az tudniillik azt jelenheti, hogy az egyébként személytelen közigazgatásnak tartalmilag is azonosulnia kell egy politikai programmal, mégpedig az egyedi ügyek intézésekor is. Persze –mai tudásunk szerint még – kevéssé valószínű, hogy például egy földhivatali dolgozó, megvizsgálva az adásvételi szerződést, úgy mérlegel, hogy a szóban forgó tulajdonszerzés a nemzeti együttműködés szempontjából nem kívánatos, ezért akár el is intézhetnénk az ügyet, hogy röhögünk egy jót a kormányzat gátlástalan narcizmusán.

A határozat azonban itt nem ér véget. Azzal folytatódik, hogy a kormány, noha persze tiszteletben tartja az alkotmányos intézmények függetlenségét, de azért felkéri a köztársasági elnököt, az Országgyűlés elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az országgyűlési biztosokat, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank elnökét, az önkormányzati képviselő-testületek vezetőit, a helyi bíróságok és ügyészségek vezetőit, hogy ők is gondoskodjanak a nyilatkozat kifüggesztéséről.

Hát lehet-e egy ilyen szép kérésnek ellenállni?

A szándék és az üzenet nyilvánvaló: ma még ugyan függetlenek ezek az intézmények, de a miheztartás végett azért jelezzük, elvárjuk, hogy ők is azonosuljanak a kormánytöbbség politikai programjával. Nem érdekes, hogy e szervek közül szinte mindegyiknek az a lényege, hogy alkotmányos ellensúlyt teremtsen a mindenkori kormánytöbbséggel szemben. Lehet itt, kérem, ellensúlyt teremteni, de csakis a nemzeti együttműködés platformján állva.

Hogyan fog az Alkotmánybíróság egy törvényt megsemmisíteni, amely szembemegy a jogállamiság alapelveivel, miközben a nagytárgyaló falán ott díszeleg a Nemzeti együttműködés nyilatkozatával? Úgy, hogy majd a kormánytöbbség választja az alkotmánybírákat. A Nemzeti Bankot szerepeltetni a felsorolásban még csak pikáns, az Állami Számvevőszéket pedig egyszerűen cinikus. De hogyan bírálják majd el a bíróságok a közigazgatási határozatok törvényességét, ha a tárgyalóterem falán függő nyilatkozat mögött felsejlik Orbán Viktor szerényen, elnézően mosolygó atyai figurája? A helyhatóságok is majd a Nemzeti együttműködés nyilatkozata alapján ítélik meg, milyen játszóteret építtessenek?

Komoly jogszociológiai tanulmány témája lehet majd, hogy a felsorolt szervek közül melyek tesznek eleget az udvarias felkérésnek. És mit szól ehhez Sólyom László? Az eredmény megmutatja majd, hogy a független intézmények vezetőiben mekkora az elkötelezettség a hatalommegosztás iránt, s hogy valójában milyen jogállamban is élünk.

Megkérdezném azért a Fideszre szavazó polgártársaimat: ezt óhajtották?

A szerző ügyvéd