Surányi hangsúlyozta, hogy javaslata nem a kormányzat költségvetési mozgásterének bővítéséről szól, hanem arról, hogy az elemzők szemében szebbnek látszódjon az államháztartás helyzete, mivel az EU (eddig legalábbis) nem volt hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy a nyugdíjrendszerükben járulékátcsoportosítással tőkefedezeti pillért létrehozó országok (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Románia stb.) államháztartási hiányába, illetve államadósságába ne számítsák bele azt az összeget, melyet a költségvetés azért fizet az első pillérbe, hogy pótolja a járulékátcsoportosítás miatt keletkező hiányt. A GDP közel másfél százalékáról van szó. Nem csekélység.

A kósza hírek szerint a Lovasberénybe elvonult kormány valóban fontolgatta az államosítást (bár ezt Matolcsy később városi legendának minősítette), de fontolgatott olyan könyvelési-nyilvántartási trükközést is, melynek eredményeként az első pillér költségvetési hiánypótlása sem az államháztartási hiányt, sem az államadósságot nem gyarapítja. Azt kívánták elérni az EU formális döntése nélkül, amiért már Veres János és Oszkó Péter pénzügyminiszter is lobbizott az EU-nál, s Lengyelországgal az élen a „nyugdíjreformerállamok” jelenleg is lobbiznak. Ám ez a törekvés elbukott az EU és az IMF gyorstesztjén.

A kormány számára valószínűleg az lehetett a javaslat csábereje, ami Surányi szerint nem lehetett a célja: a költségvetési mozgástér bővítése (hisz a kormányfő Brüsszelben a magasabb idei hiány elfogadtatásával pont ezt kívánta, csak nem tudta elérni). A média is ezért támadta a felvetést. A költségvetési mozgástér bővítése miatt államosítani súlyos hiba lett volna, de Surányi érvénél (hogy ti. az elemzők szemében szebbnek látszódjon az államháztartás helyzete) van erősebb is.

Egyrészt az, hogy ezzel csökkenthető az ország pénzügyi sebezhetősége – aminek fontossága a 2008-as gazdasági világválság és a 2010-es államadósság-válság következtében jelentősen felértékelődött; másrészt növelhetők a jövendő nyugdíjak a jelenlegi rendszerhez képest. A második pillér hozama a kezdetektől 2009-ig „negatív nulla” volt, a befizetések reálértékét csak megközelítően sikerült biztosítani, miközben minimum 3 reálszázalékot eredményezett volna, ha a második pillér tagjai befizetésükre számlajóváírással, működési és befektetési költséget nem fizetve, megkapják azt a hozamot, melyet az államnak a második pillér miatt amúgy is ki kell fizetnie.

Nem mindegy, mit értünk a második pillér államosítása alatt és hogyan képzeljük azt. Az államosítás magántulajdon állami tulajdonba vételét jelent. De itt – értelmezésemben – nem erről lenne szó, hanem az egyéni számlák megőrzéséről és továbbvezetéséről (ezeket az Államadósság Kezelő Központ vagy az APEH vezetné), a befizetésekre pedig egy államkötvényindexnek megfelelő hozamot írnának jóvá.

Vagyis nincs szó a magántulajdon (az egyéni számla) állami tulajdonba vételéről, csupán a befektetések korlátozásáról, kötelező (virtuális) államkötvénybe fektetéséről, amiért cserébe gyakorlatilag nincs működési költség, viszont csökken az ország pénzügyi sebezhetősége és nőnek a majdani nyugdíjak. Csupán a magánnyugdíjpénztárakat működtető pénzügyi szolgáltatók és alkalmazottaik veszítenének. Mert van úgy, hogy, az ország és pl. az OTP elnök-vezérigazgatójának érdeke nem esik egybe. E kérdésben biztosan nem.

Simonovits András téved, ez a történet nem a pillérek háborújáról szól (A pillérek háborúja), hanem az 1997. évi nyugdíjreform elhibázott voltáról és a korrekció lehetőségéről, melyről bő egy éve Kun János írt cikket (A tyúk nem tojik aranytojást, 2009. április 30., melyhez hozzászólt Bauer Péter és e sorok írója, május 13.). A helyzetet azóta, az idén tavasszal beköszöntő államadósság-válság miatt még súlyosabb lett.

A második pillér felszámolása, vagy – ami politikai szempontból könnyebben kivitelezhető – a tagság választhatóvá tétele az ország elemi érdeke, s bár a folyamat konfliktusokkal jár, de a külföldi befektetők bizalmának elvesztésétől nem kell tartanunk, sőt hálásak lesznek a megnőtt pénzügyi stabilitásért. A járadékvadászokért meg, akik szerint ez az ország a „Fogd a pénzt, és fuss!” elven működik, nem kár.

„Olvassák el végre az új kormány szakértői a Gyurcsány-kormány által megrendelt NYIKA-jelentést, válasszák ki a számukra kedvező modellt és gondos mérlegelés után valósítsák meg” – ajánlja Simonovits. Egyetértek. Ne tűnjön elfogultságnak, de e sorok írója az új kormány figyelmébe azt a modellt ajánlja, melyet a jelentés egyik mellékletében maga írt, s mely azonos azzal, ami e cikkben olvasható.

A szerző szociológus-közgazdász

Sok mindenben egyetértek Németh Györggyel, ezért csak röviden válaszolnék a felvetéseire. 1. Csodálkozom, hogy pár hónappal ezelőtt nem tiltakozott újságjában, a Magyar Nemzetben, amikor a régi ellenzék vezére tolvajnak nevezte a nyugdíjbiztosító tervezőit (explicite Bajnait) és a bankárokat (implicite Csányit). 2. Hogyan tekinthet el attól, hogy a „nemzeti együttműködés kormánya” ilyen lényeges kérdésekről, mint a magánnyugdíjrendszer államosítása, társadalmi konzultáció nélkül, ripsz-ropsz dönt? 3. Miből gondolja, hogy célszerű a nyugdíjakra állampapírhozamot fizetni, azaz miért akarja az implicit nyugdíjadósságot explicitté tenni? (Ismer-e olyan országot, amely ezt tette már?) 4. A pillérek háborúja egy játékos kifejezés, amelyet tévedésnek minősíteni humortalanság.

Simonovits András