Mert tartsunk időnként tükröt magunk elé: vajon mi, orvosok, betegápolók mindig úgy fogadjuk a beteget, ahogy az elvárható lenne? Bizony, nem. Akkor viszont a betegtől sem várhatjuk el a jó modort.

Gyakran elfelejtjük, hogy a gyógyítás és a gyógyulás előfeltétele a jó orvos-beteg kapcsolat. Bizony, olykor már a kapcsolat felvétele, a kórelőzmény kikérdezése sem megfelelő hangnemben történik. Türelmetlenek vagyunk, a fizikális vizsgálat is sokszor felületes, noha rendkívül fontos.

A beteg kiszolgáltatott. Mégpedig attól kezdve, hogy belép a rendelőintézet vagy kórház kapuján, s ez fokozódik a rendelőben,az ambulancián ruhái levételével. Kiszolgáltatottságát félelme is növeli. Ezt magam is ismerem, hiszen kórházi ágyon, páciensként az orvos is ugyanolyan kiszolgáltatott, mint bármelyik másik beteg. Intenzív osztályon feküdtem, amikor egy fiatal osztályos orvosnak megjegyeztem, hogy az általa előírt gyógyszer egyik gyakori mellékhatása kedvezőtlen a számomra, a szívem miatt. Mire a válasz: el kellene dönteni, hogy itt ki az orvos, és ki a beteg. E frappáns mondatot talán főnökétől hallhatta, ám aligha örülne, ha öreg korában egyszer betegként visszahallaná egy ifjú kollégától. Kner Imre híres nyomdász szerint vannak orvosok, akik félistennek képzelik magukat, ahelyett, hogy egész emberek lennének. Ilyen lehetett az a sebész főorvos, akihez egyszer 60 év körüli férfi betegemet küldtem diabeteszes szövődménye miatt. Megnézte a beteg üszkösödő lábujját, majd így szólt: „ez egy kis műtét, forduljon kis orvoshoz!”. Nem sokkal később ugyanennek a főorvosnak az osztályán fordult elő, hogy egy törlő benne maradt a műtött beteg hasában.

Magyar Imre belgyógyászprofesszor hangoztatta: „a jó orvost és a nagy orvost sosem csak a tudása jellemezte, hanem valami más is, amit egyesek humánumnak, mások művészetnek neveznek”. Nem könnyű az orvos dolga, ezzel mindenki tisztában van, mégsem fordulhatna elő, hogy az orvos könyvtárba irányítsa páciensét, amikor az betegségének részleteiről érdeklődik. Súlyos betegség esetén az empátia akár életmentő is lehet, nem úgy, mint idős nőismerősöm esetében, akinek orvosa két-három napi vizsgálat után kertelés nélkül megmondta: tüdőrákja van.

Még ha nem is tudta, hogy az asszony férje is éppen ebben a betegségben hunyt el hosszú hetekig tartó szenvedés után, lehetett volna kíméletesebb, megemlítve a lehetséges kezelési módokat, némi reményt adva neki.

Dr. Kende Péter jogász orvosi műhibákról szóló Mik vagytok ti, istenek? című könyve valóságos krimigyűjtemény.

A legtöbb eset – szerintem – nem az orvos tudatlanságáról, hanem a lelkiismeret hiányáról szól. Nem követendő példa, ha az orvos – netán jócskán késve – civilben bevonul az ambulanciára betegei sorfala mellett, s nem köszön. Majd pár perc múlva, immár fehér köpenyben, távozik –valószínűleg vizitelni megy.

„Szamaritánus foglalkozás ez” – vallotta Petri Gábor sebészprofesszor – amelynek űzésére nem mindenki alkalmas, akinek oklevele, vagy akár több szakorvosi képesítése is van”.

Dr. Rácz Egon Budapest