Istenek alkonya

Világbajnokság idején óhatatlan, hogy a labdarúgás értő szerelmesei a játékra sokkal nagyobb figyelmet szenteljenek, mint az élet egyéb napi dolgaira.

A nyolcaddöntőket már egyenes kieséses rendszerben bonyolítják le. Június 27., úgy vélem, mérföldkő lesz a labdarúgás történetében. Ugyanis a technika jóvoltából a nap két összecsapásán (Németország–Anglia, Argentína–Mexikó) két olyan téves bírói ítélettel szembesülhettünk, amelyek az igazságérzettel megáldott drukkerek lelkét joggal kavarta fel. Harag és részrehajlás nélkül. Hogy gondolják azok a játékvezetők, kezükben a döntés felelősségével, hogy a stadionok kivetítőin megjelent tévedésük bírálata nem jogos?

Valószínű az írott szabályok alapján. Nyilvánvaló, hogy változtatni kell rajtuk. Nem létezhet olyan szabályrendszer, amely a játékvezetőt a tévedhetetlenség „tudatával” ruházza fel. Függetlenül attól, hogy döntése miként hat a végeredményre. Nem gondolom, hogy a mutatott játék alapján akár Anglia, akár Mexikó továbbjuthatott volna. De erre egy lapáttal rásegíteni, borzolja ízlésemet. Remélem, a FIFA okul az esetekből, és kivizsgálja a tévedéseket. De azt is, hogy az „isteni” jogokat megvonja majd a kinevezettektől.

Tősér István Miskolc

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.