Blogkóstoló

erlauer úgy látja: a Fidesszel visszatért a kommunizmus (http://erlauer5.nolblog.hu/ archives/2010/06/24/Visszajott_a_kommunizmus_dicsertessek_a_Jezus_Krisztus/): A Fidesz Magyar Polgári Szövetség, az egykori rendszerváltó, antikommunista Fiatal Demokraták Szövetségének utódpártja elfogadható, alkalmas jelöltnek nevezte a Magyar Szocialista Párt, a kommunista utódpárt államfőjelöltjét, Balogh András, hazánk bangkoki nagykövetét.

Ugyanazt a Balogh Andrást, aki 1969-ben egyetemi KISZ-vezetőként részt vett az ELTE ellenzéki megmozdulásainak leverésében, Haraszti Miklósnak az ország minden egyeteméről való kirúgásában. Dicsértessék a Jézus Krisztus – tessék elolvasni erről a Hírszerző cikkét. Még Balogh Andrásnál is alkalmasabbnak tartja államfőnek Szijjártó Péter (úgy is, mint a Bulgáriában lubickoló Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli és meghatalmazott alteregója) Schmitt Pált, a kommunista rendszer üdvöskéjét, a kommunista állampárt sportdiplomatáját. Dicsértessék a Jézus Krisztus, visszajött a kommunizmus. Az Európai Újságírók Szövetsége szerint a Fidesz „médiaalkotmánya”, amely a blogokat és a magánmédiát is cenzúrázná – idézem a Népszabadságot –, „visszafordítaná az órát a magyarországi sajtószabadság tekintetében (...), keretek közé szorítja a véleménynyilvánítás jogát és így a szólásszabadságot is”. Az MTI által kiadott brüsszeli állásfoglalás szerint a tervezet „nem felel meg a pluralizmus és a sokféleség európai normáinak”, és az órát azokba az időkbe állítaná vissza, amikor Magyarország kommunista uralom alatt és a média állami ellenőrzésének árnyékában élt. Az EFJ a világ újságíró-szervezeteit képviselő Nemzetközi Újságíró Szövetséggel, az IFJ-vel közösen a javaslat visszavonására szólította fel a kormányt, továbbá arra, hogy indítson – idézzük – átfogó nyilvános vitát. Dicsértessék a Jézus Krisztus, szabadság, elvtársak!

A kétharmados, teljhatalommal rendelkező kormány, pontosabban „Orbán Viktor frakciója” maga alá kívánja rendelni az ügyészséget, Kovács Tamás helyére pedig olyan legfőbb ügyészt nevezne ki, aki hajlandó végre vádat emelni a fő politikai ellenfél, a semmilyen hatalommal és funkcióval nem rendelkező exminiszterelnök, Gyurcsány Ferenc ellen (egyelőre ismeretlen bűncselekmény miatt). (...) A koncepció már megvan, csak doktor Kotász kell hozzá a Tanúból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.