A továbbiak előtt azonban értetlenül állok: Csordás Lajos cikke (Ki áshat?) június 12-én jelent meg a Kultúra rovatban, amelyben kitűnően világít rá a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) létrehozásának okaira, és működésének előnyeire: nyilván ismernie kell... Miért gondolná, hogy a Szakszolgálat létrehozása az „autópálya-lobbi” érdeke lenne, miközben az ő költségvetésük ugyananynyi ezreléknyi hányadát kell feltárásokra költeniük, akármilyen intézménnyel tárgyalnak is? Számukra a könnyebbség legfeljebb abban állhatott, hogy eddig csak egyetlen szervezet képviselőivel kellett megegyezniük, és az ország teljes területén ugyanazok voltak feltárás feltételei.

Mostantól ez 19 megye és a főváros húszféle tárgyalópartnereire és módszerére változnék: döntsék el az olvasók, ez vajon előnyére válik-e a beruházásnak és az adófizetőknek, vagy még inkább a hazai régészeti örökségnek.

Még ennél is zavarbaejtőbbek azonban a múzeumi finanszírozásról írott mondatai. Valóban, nem lenne jó, ha a feltárások összegének visszautalása a múzeumokba azzal járna, hogy „ezzel a múzeumügy ki van pipálva”, ahogy N. Kósa Judit fogalmaz. Nem gondolja-e azonban, hogy maga a visszautalás ténye az, ami némiképp, finoman, kreatív? A megelőző feltárásokra fordított összeget a törvény ugyanis –meglepő, de megelőző feltárásokra: vagyis hatástanulmányok készítésére, ásatásra, restaurálásra, raktárak építésére, természettudományos vizsgálatokra és a lelőhelyek tudományos feldolgozására, közlésére rendeli fordítani. Tehát nem a múzeumok rezsijére, vagy közművelődési feladatok finanszírozására, vagy… de erről tudni lehet, beszélni nem, sapienti sat.

Ami most történik, az államilag támogatott szabálytalanság: a régészeti örökségünk megőrzésére kötelezően fordítandó pénzt másra (is?) tervezik elkölteni. Nem véletlen, hogy a napokban sok helyütt megjelent, tiltakozó MTI-közlemény aláírói nem pénzügyi lobbisták, hanem országos tudományos intézmények vezetői, az MTA és az ELTE professzorai. A múzeumok működésében a helyi kulturális feladatok, a néprajz, művészettörténet, helytörténet mellett csak kis részt foglal el a régészet. Igaza van a szerzőnek, a múzeumokban a szakma bevonásával új, részben a mai kívánalmaknak megfelelő feladatkört kell kialakítani, ennek megfelelő állami támogatással. De miért a nyugat-európai mintára, egységes elvek alapján, országos hálózatban működő, legnagyobb hazai, háromszáznyolcan szakembert foglalkoztató Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat megszüntetésével? És miért a régészetre, a föld alatti nemzeti kulturális örökségünk megőrzésére szánt pénzből?

Prof. Dr. Bánffy Eszter, az MTA Régészeti Intézetének tudományos tanácsadója, a Tudományos Osztály vezetője

Lehoczky Károly rajza