A macskája miatt az orosz anyós igazi magyar anyós lett.

Képes hónapokon át akciós csirkenyakat szopogatni, csak azért, hogy a rohadt macskájának a napi lazactörmelék meglegyen. Koska, duruzsolja, és tömi bele az akciós halat. Mi se eszünk lazacot, bakker, legfeljebb ha két hónapba’ egyszer. Ráadásul nem ért magyarul. Mármint a macska. Mert az anyós, az már megért mindent. Mondom neki, hogy anyuka, a kicsi Koskának nem kéne mindennap lazactörmeléket adni, mert fájni fog a pocija, mire az anyós sértődötten húzza az orrát, hogy neki aztán mindegy, ő akár fel is fordulhat, na de a Koska, annak a lazacot oda kell adni mindennap.

Elmegy az anyós Moszkvába, én meg kigondolom, hogy kiadom a macskát bérbe: elviszem macskamegőrzőbe. Nem fogom lazaccal etetni a rohadt dögöt. Egyen tápot az a dög, egyen rendes magyar tápot, mint a többi rendes magyar macska. Na de ötszáz forint lett volna egy napra a macskamegőrző. Egy hónapra huszonötezer forint lett volna a rendes magyar táp, amit ott zabál. Tízezer forint az alom, amibe’ döglik. És még fizessek tizenötezret a szállításért is oda-vissza. Hatvanötezer forintomba lenne, ha megszívatom a dögöt.

És akkor már három napja elment az anyós, és a macska még nem evett semmit, mert én nem vettem neki lazactörmeléket. Nézett rám vádlón, és láttam a képén, hogy ez direkt éhen pusztul nekem, hogy idegesítsen. Adtam neki májkrémet, parizert, szalámit, tepertőt, sajtot, de nem evett a dög.

Csak nézett rám, hogy miért nem adok neki lazacot. Egy hét múlva azt vágta a fejemhez a feleségem, hogy ha nem adok lazacot a macskának, mehetek a híd alá tápot enni én magam. Koska, Koska, gyöngyöm, drágaságom, hüppögte a feleségem, és magyarról hirtelen átváltott oroszra – mire nyivákolni kezdett a kezei között a macska. Úgy sírtak oroszul ketten, mint a csecsemők.

Akkor kifordultam az ajtón, és mentem lazactörmeléket venni, mit bántam, mi lesz. Nekünk zsíros kenyér. Félóra múlva vittem haza a lazactörmeléket, és tömtem a macskába bele. És akkor megszólalt a mobil. Az orosz anyós volt Moszkvából, és azt kérdezte, jól van-e Koska. Mondom neki, hogy jól van a kicsi Koska, épp lazacot eszik a drága. Na de a másik kezemben akkor már ott volt a kés.