Az önkormányzat sajtó-helyreigazítási eljárást indított. Az egyik sérelmezett szövegrész így hangzott: „A … önkormányzat lakásgazdálkodási ügyintézője, … Gábor legutóbbi látogatásakor az … tudósítójának jelenlétében súgta meg – saját fogalmazása szerint – »jóindulatúan« K.-éknak: ne vegyék fenyegetésnek, de a hivatal bármikor életveszélyessé nyilváníthatja a házat, és akkor a lakókat rendőr fogja távozásra bírni az önkormányzat által kijelölt szükséglakásokba.”

Az első fokon eljáró bíróság megállapította: „azt a valós tényt, hogy …, a Budapest … kerületi önkormányzat lakásgazdálkodási ügyintézője az …utca … szám alatti ingatlan egyik bérlőjét tájékoztatta arról, hogy a további állagromlás esetén az épület életveszélyessé nyilvánítható és akkor átmenetileg a bérlő kényszerelhelyezése is szóba kerülhet, abban a hamis színben tüntette fel az alperes, hogy akár az önkormányzat, akár nevezett tisztviselője a bérlőket fenyegetné. A valóságban fenyegetés nem történt.”

A másodfokú bíróság szerencsére helyre tette a dolgot, és azt a felperes által sem vitatott tényt, hogy az önkormányzati tisztségviselő valóban ezt „súgta” a lakóknak, fenyegetésnek minősítette.

Amíg polgári eljárások során találkozunk különböző értelmezési bravúrokkal, addig inkább csak bosszankodik az ember, bár súlyos kártérítéseket is megítélhetnek egy-egy ügy kapcsán, de ha büntetőeljárást indítanak egy cikk miatt, akkor már a cikk szerzőjének a bőrére, a „priuszára” megy a szövegértelmezési vita.

Jelen lap szabadabb szájú glosszaírója egy borászati cég egyes olcsó borairól a következőket írta:

„Nemcsak az íz miatt, pedig az is elég volna, simán, egy kiadós zokogáshoz: savanyú, buta, eloxidált izék, rossz minőségű, mindenféle resztlikből összehordott alapanyag, szürkerothadás plusz egy kis szerencsi cukor, dohos hordók, hanem hogy itt tartunk még mindig, tizennyolc évvel a kommerszek után, magyarok százezrei isszák büszkén, sőt áhítattal a szart…”

Az inkriminált szövegrész kriminalizálta a szerzőt, a borászati cég magánvádas eljárást indított rágalmazás és becsületsértés megállapítása végett. Az igencsak rövid elsőfokú tárgyaláson, ahol a bíró a védelmet és a vádlottat alig hagyta szóhoz jutni, az az ítélet született, hogy a vádlott bűnös a Btk. 179. § 1. bekezdésébe ütköző és a 2. bekezdés b) pontja szerint minősülő rágalmazás vétségében, ami miatt a bíróság egy év próbára bocsátotta. A bíró az ítéletet a következőképp indokolta: „A vádlott úgy az újságcikkben, mint az internetes portálon olyan fajta kritikát írt a … borok vonatkozásában – és nem egy konkrét borral kapcsolatban – hanem általánosságban írta, hogy az ezer forint alatti termékekről a fentiekben felsoroltakat. Ez mindenképpen olyan, amely az újságírói szabadságot, és a kritika szintjét jóval meghaladja, és alkalmas arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt a rágalmazás vétségét megvalósítsa.”

Az ítélet ellen persze a vádlott fellebbezést nyújtott be, elsődlegesen arra alapozva, hogy a felderített tényállás nem bűncselekmény, és az ítélet indoklása is hagy némi kívánnivalót maga után. A fent idézett bekezdés a védelem szerint: „értelmezhetetlen, nem felel meg a magyar mondatszerkesztés szabályainak. Az ítélet leírja, hogy a vádlott »olyan fajta kritikát« írt, majd nem folytatja, hogy a leírt kritika »milyen fajta«. Vélhetően az I. fokú bíróság arra gondolt, hogy olyan fajta kritikát írt a vádlott, amely alkalmas a … Kereskedőház (vagy a … borok?) jó hírének csorbítására. Mert ha a bekezdést önmagában értelmezzük, az azt jelenti, hogy a … borokról kritikát írni eleve meghaladja az újságírói szabadságot, vagyis tabu.”

A másodfokú bíróság úgy látta, büntetőjogilag nem értékelhetők a cikknek a bor rossz minőségére utaló egyéb megállapításai (savanyú, buta, eloxidált, rossz minőségű, mindenféle resztlikből összehordott stb.), e kitételek nem lépik túl a véleménynyilvánítási szabadság határát, de az már igen, amikor a vádlott mindezeket összefoglalva a termékről azt állítja, hogy „szar”. A vádlott elkövette nagy nyilvánosság előtt a becsületsértés vétségét azzal, hogy a … Kereskedőház olcsó borait a „szar” jelzővel illette. A bíróság a kiszabott büntetést megrovásra „enyhítette”.

Az indoklás legabszurdabb része az volt, hogy „a véleménynyilvánításnak is vannak határai, nem mehet el a gyalázkodó jellegig, amikor már más személy emberi méltóságának és társadalmi megbecsülésének sérelmével jár”.

Ha komolyan vesszük ezt a szöveget, akkor a vádlott azért lenne bűnös, mert megsértette a borok ízének emberi méltóságát és társadalmi megbecsülését...

A másodfokú ítélet ellen a vádlott védőjén keresztül felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bíróságra.

A védő álláspontja szerint a „szar” a rossz szinonimájaként a verbális kommunikációban általánosan használt kifejezés, fokozottabb indulati érzelmek kifejezésére használatos, nem trágárkodásra, mocskolódásra. Az írott szövegben valóban ritkábban használatos, de ennek nincs büntetőjogi relevanciája, a törvény nem tesz különbséget írott és beszélt szöveg között.

Ha elfogadjuk a másodfokú bíróság érvelését, akkor büntetőjogilag felelősségre lehetne vonni azt is, aki sátoros ünnepen bort kóstolván azt mondja: „ez szar”.

Nyilván más lenne a helyzet, ha a vádlott a sértettet illette volna a „szar”, „szarházi” minősítéssel, de – mint ez a szövegkörnyezetből egyértelműen kiviláglik – a termékre, a borra irányult a minősítés, így az semmiképpen sem tekinthető a sértettre irányuló mocskolódásnak. A vádlottnak a borra irányuló lesújtó jelzőit a másodfokú bíróság a véleménynyilvánítási szabadság határán belül értékelte, holott ezek borász körökben bizony a „szar” jelzővel egyenértékűek, különösen adott esetben, tokaji borról lévén szó. Továbbá fogalmilag kizárt hogy a bornak a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó (emberi) méltósága, becsülete lenne.

Mindettől függetlenül az első két ítélet valószínűsítette, milyen döntést hoz a Legfelsőbb Bíróság. A vádlott bűnös maradt. A Legfelsőbb Bíróság szóbeli indoklásában mind az első-, mind a másodfokú ítéletet hatályában fenntartotta.

Innentől kezdve Strasbourgban foglalkoznak majd a „szar” jelző minősítésével. Ez az ügy jól szemlélteti, mi vár arra, akit az igazságszolgáltatás fogaskerekei egyszer elkaptak. Gyakorlatilag minden sajtómunkás felett lebeg egy pallos, aki a „szar”, a „gazember”, a „levelibéka” és egyéb hétköznapinak tűnő, gyerekek által is használt jelzőket merészel papírra vetni, legyen az kritika, glossza vagy véleménycikk. És ne legyenek illúzióink, amíg a jogrendszer meghagyja ezt a kiskaput, és az igazságszolgáltatás hozzáállása ilyen marad, élni is fognak néhányan a sajtó megrendszabályozásának ilyesfajta lehetőségével.

A szerző ügyvéd