A pénzvilág spekulánsai, karöltve a nemzetközi sajtóval. Fennen hirdetik: Görögország után Spanyolország lehet a következő dominó.

Brüsszel és a Nemzetközi Valutaalap már készíti a 250 milliárdos likviditási csomagot – állítja egy spanyol lap, és a hír azonnal bejárja a világsajtót. A tőzsde esik, a spanyol állampapírokon egyre nagyobb kamattal lehet túladni. Bambi és a gidák hiába tiltakoznak, hogy a számok nem támasztják alá a rémhíreket, a spanyol államadósság csupán a GDP 54 százaléka. Hol van ez a görög 120 százaléktól?! Nemzetközi összeesküvést kiáltanak, de ez sem segít a bizalom helyreállításában. Van abban némi igazság, hogy a spekulánsok kinézték maguknak Spanyolországot, hiszen jókora pénzeket kereshetnek. De mi is történt az utóbb években?

Zapatero elkezdte a múlt feldolgozását, engedélyezte a melegek házasságát, liberalizálta az abortuszt – de nem nyúlt a gazdasághoz. Választói sokáig kitartottak mellette, mert Spanyolország progresszív európai országgá vált. Arról nem beszélve, hogy az eurónak köszönhető alacsony kamatok miatt a spanyolok nyakló nélkül vettek fel kölcsönt. Virágzott az építőipar, mindenki lakást vett, lehetőleg többet is. Nem annyit fogyasztottak, amennyit megtermeltek, hanem jóval többet. De így is művészet kellett ahhoz, hogy a költségvetés kétszázalékos többletét három év alatt 11 százalék mínuszba vigyék. Jó volt Bambi országában élni? De még mennyire! Az ember abban a hitben ringathatta magát, hogy nem fontos a nemzetközi versenyképesség, elég a jókora (40 milliós) belső piac.

Amíg a pénz hirtelen el nem párolgott. Visszatért a spanyol átok, a munkanélküliség, maradt a rettentő bürokrácia és a tartományi berendezkedés irdatlan pénzt felemésztő, párhuzamos kormányzati rendszere. A magyar önkormányzati rendszer ehhez képest smafu. Zapatero semmihez nem nyúlt, nehogy választókat veszítsen. Lélekben már a 2012-es választásra készült.

Spanyolország most levegő után kapkod. A kormányfőnek fél évbe telt, hogy előálljon egy szerény megtakarítási csomaggal (15 milliárd a németek 80 milliárdjával szemben), hosszas nógatás után most próbál változásokat kicsikarni a munkaerőpiacon, de a szakszervezetek máris általános sztrájkot hirdettek. Az ellenzék csípőből tüzel, a lakosság úgy véli: fájjon inkább a szomszédnak.

Szegény Bambi, mintha nem volna elég baja, még Kósa Lajos nevét is kénytelen volt megtanulni: a debreceni tőzsdeguru kijelentése a magyar csődről újabb mélyütést jelentett a spanyol pénzpiacnak. A léc ott rezeg a legjobban, ahol a bizalom már korábban megingott. A spanyolok esetében két év kellett ahhoz, hogy el is enyésszen. Nem hosszú idő. Még jó, hogy Kósa Lajos kijelentéseit a pénzvilág a helyén kezelte – oda sorolta, ahova való, a dilettánsok közé.

Szegény Bambi viszont ott áll a szakadék szélén.