Csalárd romaprogram

A kormány tavaly szeptemberben programot indított diplomás romák foglalkoztatására. Meghirdetése dicsérendő volt, végrehajtásának módja annál kevésbé. Célul tűzte ki, hogy évek óta munkanélküli, diplomás roma fiatalok a közigazgatásban kapjanak munkát. Beindításáról a televízióból értesülhettünk, azonban hosszas érdeklődés után tudtuk csak meg, hol kell jelentkezni.

A 460 jelentkező közül 287 volt diplomás. A közigazgatásban való elhelyezkedés feltételeként 2009. december 15-ig felsőfokú versenyvizsgát kellett tenni. A felkészítés távoktatással történt. A tananyag sok volt, az idő rövid, de aki komolyan vette és tanult, annak sikerült. A határidőig 122-en tettünk sikeres vizsgát, és december 16-án a Parlament kupolatermében vehettük át bizonyítványunkat Bajnai Gordon miniszterelnöktől. A rendezvény nagyon szép volt. A bizonyítvány mellé azonban nem kaptuk meg, melyik minisztériumban, milyen munkakörben fogunk dolgozni. Már ekkor lehetett érezni, hogy valami nagyon nincs rendben, és amikor közös fényképet készítettek rólunk, szembetűnő volt, ahogyan a magyar származású hallgatók közrekapták a miniszterelnököt, aki nagyon bensőségesen viselkedett velük. Azt hittük, a rokonai, de a kisebbségi ombudsman vizsgálatából kiderült, hogy „csak” munkatársai voltak.

A program legnagyobb hibája az volt, hogy – noha eredetileg a munkanélküli, diplomával rendelkező romáknak szólt –bárki jelentkezhetett rá.

Ha nem tértek volna el az eredeti céltól, a program 2010. januárban sikeresen lezárult volna, s mindannyian a közigazgatásban dolgoznánk, ami minta lett volna az ország, Európa, az egész világ számára. Akkor érte volna el célját, ha az elmaradott kis településekről a nagyon szegény roma családok gyerekeit – akik hátrányos helyzetük ellenére is képesek voltak diplomát szerezni – elhelyezték volna a közigazgatásban. A cigány gyerekek előtt mi mintaként jelenhettünk volna meg, éreznék, hogy érdemes tanulni.

Most mit látnak? Egy diplomás cigány minél felkészültebb, minél képzettebb, annál inkább háttérbe szorul. Hiába szerez diplomát, hiába él tisztességesen, akkor sem engedik, hogy beilleszkedjen a társadalomba. Személyes támogató nélkül esélye sincs, hogy dolgozzon.

A közigazgatásban való elhelyezés időpontjaként 2010. január 1-jét jelölték meg, ennek ellenére a mai napig nem kaptunk munkát. Mi történt?

A kormány a maga romaprogramja gyanánt kiléptette a minisztériumokból a pályázatra jelentkező, nem a célcsoporthoz tartozó dolgozóit. Ugyanők aztán cigánynak vallották magukat, letették a felsőfokú közigazgatási versenyvizsgát, és addigi munkakörükben újra alkalmazták őket – állapította meg a kisebbségi ombudsman vizsgálata.

Nekünk, diplomás romáknak e-mailben ajánlottak szakreferensi munkakört különböző minisztériumokban, de állásinterjúra nem hívtak be. A közvéleménnyel meg elhitették, hogy nem feleltünk meg.

Alighanem már a pályázat kiírásakor eldöntötték, kit alkalmaznak. Az adott minisztériumoknak ugyanis saját, „kirúgott” dolgozóikra volt szükségük, nem ránk.

Aki a programot kitalálta, kiváló szakember, ismeri a cigányok problémáit, tudja, hogyan lehetne segíteni. Szinte zseni, ahogyan átgondolta, miként használja fel a kiszolgáltatott, állástalan diplomás cigányokat annak érdekében, hogy továbbra is munkatársait alkalmazzák a minisztériumokban.

A programot ugyan kiterjesztették az önkormányzatokra is, de hiába, oda sincs több esélye bekerülni egy diplomás cigánynak.

A magyar kormány tehát nem valósította meg az európai uniós pályázatban megjelölt programot, így az erre kapott támogatást az utolsó fillérig vissza kellene fizetnie.

A szerző a program résztvevője

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.