Görögné és a görög válság
Kiderült, hogy már fél éve nem kap munkanélküli-segélyt, s a volt férjét a rendőrség körözi, mert már másfél éve nem fizet gyerektartást. Kisebb csődület támadt a lift előtt, amikor elvitték a lapos tévét, mert Görögné nem fizette a részleteket. Sírva mentegetőzött, hogy a bevásárlóközpont hitelügynöke a hibás, mert az beszélte rá, hogy vegyen föl hitelt. „Nem kellett volna odamenni hozzá, kedveském!” – jegyezte meg Németh néni, akitől epés megjegyzései miatt Görögné sose mert kölcsönkérni, s aki maga azért nem szorult kölcsönre, mert a fia hitelügynök, s a jutalékokból remekül keres. De azért Németh néni sem úszta meg az ügyet, mert Görögné a közös költséget sem tudta fizetni, s a többi lakó fizet helyette.
Mi a különbség Görögné válsága és a görög válság között? Az, hogy aki egy államnak kölcsönt ad, nem abban bízik, hogy csak átmeneti segítségről van szó. Abban sem, hogy a kölcsön a létrejövő beruházás nyereségéből visszafizethető, mint egy vállalat esetében. Csak abban, hogy az adós mástól majd újabb kölcsönt tud felvenni, amiből visszafizetheti a korábbit. Amíg ez a bizalom megvan, az ország hozzájut újabb hitelhez. Bár a maastrichti szerződés egyértelműen tartalmazza, hogy az EU, a tagállamok és az Európai Központi Bank nem garantálja s nem vállalja át egy tagország államadósságát, egészen az utóbbi hónapokig élt az a vélekedés, hogy ilyen garancia létezik, s ezért az euróövezet tagállamai államadósságának kamatai a kockázatot alig tükrözték, alig tértek el egymástól.
A hitelminősítők is osztották ezt a vélekedést: még Görögország államadósságának is jó, ún. befektetői minősítést adtak, sok esetben jobbat, mint a magyarnak. Pedig még a kozmetikázott görög államadósság és költségvetési hiány is kirívóan magas volt, a fenntarthatatlan nyugdíjrendszert és szociális kiadásokat, a korrupciót, az adóelkerüléseket pedig nem is lehetett kozmetikázni. A hitelminősítők nagy hibát követtek el, ugyakkorát, mint ami a világgazdasági válságot okozó amerikai sub-prime válsághoz vezetett. Amikor pedig nyilvánvalóvá vált, hogy Görögországnak nehézségei lesznek a májusban lejáró nyolcmilliárd eurós kötvényállományának megújításával, elkezdték a leminősítést, ami a magas államadóssággal rendelkező többi euró-övezeti országot is érintette.
A háromszázmilliárd eurós görög államadósság jelentős része más euróövezeti országok bankjainak tulajdonában van, különösen németekében és franciákéban. Ha egy ország nem tud visszafizetni egy lejáró kötvényt, az általa kibocsátott összes többi kötvény értéke is csökken, ami egy sor bankot hozna nehéz helyzetbe: nem tudnának hitelezni. Ez még a Lehman Brothers 2008-as bukása miatt kirobbant világválságnál is nagyobb gazdasági visszaesést okozna. Ezért határozták el az eurózóna országainak vezetői, hogy segítenek Görögországnak lejáró adóságai visszafizetésében, és az IMF támogatásával létrehozott összesen 750 milliárd eurós hitel- és garanciavállalás az esetleg kötvénymegújítási problémákkal szembenéző többi országnak is segítségül szolgálhat. Cserébe a költségvetés rendbetételét követelik. A kölcsönt adó országok még jól is járnak, hiszen alacsonyabb kamattal tudnak hitelt felvenni, mint amennyiért továbbadják. Persze csak akkor, ha a görögök törlesztenek. A továbbadásra felvett hitel ugyan elvileg beleszámít a stabilitási és növekedési paktum által limitált hiányba, de borítékolható, hogy a vizsgálatok során ezt végül is nem fogják figyelembe venni.
Egyéb segítséget is nyújtottak. Az EKB 16,5 milliárd euró értékben vásárolt az érintett országok államkötvényeiből. Bár a vásárlás következtében a gazdaságba áramló többleteurót egyéb műveletekkel rögtön ki is vonták, ez a lépés nem tett jót az euró tekintélyének. Az EKB szabályzatában korábban szerepelt, hogy csak befektetési minősítésű állampapír fedezete mellett nyújtanak hitelt egy banknak. Miután a görög állampapírok elvesztették ezt a minősítést, a szabályzatot úgy módosították, hogy valamennyi euróövezeti állampapír megfelel fedezetként.
A görögöknek nyújtott mentőöv nem testvéri segítségnyújtás a baráti görög népnek, hanem voltaképp az euróövezet bankjainak nyújtott segély, egy újabb válság elkerülése végett. Mintha a cikk elején említett társasház lakói megállapodnának, továbbra is adnak kölcsön Görögnének, bár tudják, hogy nem tudja visszafizetni, de nem akarják, hogy az egyik lakó ne kapja vissza a pénzét.
A görög válság kialakulásában persze szerepet játszott, hogy Görögország az euróövezet tagja, hiszen a végül valósággá vált vélelmezett garancia miatt duzzadhatott ilyen nagyra az államadósság. Az ok azonban nem ebben keresendő, hanem a szabad tőkeáramlásban, abban, hogy bármely ország bankja szabadon vásárolhat egy másik országban kibocsátott adósságot. Ha Görögországban a drachma lenne a fizetőeszköz, az állam akkor is kibocsáthatna euróban kötvényeket, ezek szabadon keringhetnének az egész világon, s egy államcsőd ugyanolyan problémákat okozna azoknál a bankoknál, amelyek éppen tulajdonosai a görög kötvényeknek.
Egyesek szerint az lenne a megoldás, ha Görögország kilépne az euróövezetből, ismét bevezetné a drachmát, amit leértékelhetne, így elinflálhatná az államadósságot, s versenyképességét is visszaszerezhetné. Ám ez több problémát vetne fel, mint amennyit megoldana. A görög bankok betétesei azzal érvelnének, hogy ők eurót tettek be a bankba, azt is kérik vissza. Az adósok azzal, hogy bevételeik most már drachmában keletkeznek, ezért abban a pénzben törlesztenek. A bankok pedig azzal, hogy ha mindkét félnek engednek, tönkremennek. A vitából nem lehet jól kijönni. A görög megszorítások miatti zavargásokban eddig hárman vesztették életüket: három bankalkalmazott, akik bennégtek egy felgyújtott bankfiókban. Ha Görögország lemondana az euróról, jóval több halálos áldozattal lehetne számolni.
Az államadósság elinflálása még nagyobb probléma, hiszen a kötvényeket euróban bocsátották ki. Az államadósság nagy része külföldi hitelezők kezében van, akik a görög lakosságnál jobb alkupozícióból tudnák kikényszeríteni, hogy az adósságot euróban kapják vissza. Tehát ha a görögök ki is lépnének az euróövezetből, vagy kizárnák őket, valószínű, hogy továbbra is megtartanák az eurót, ahogy Montenegróban és Koszovóban is eurót használnak, noha nem tagjai az euróövezetnek. A különbség annyi lenne, hogy Görögország nem részesedne az EKB monetáris jövedelméből (ami a GDP kb. fél százaléka), s a Görög Nemzeti Bank elnöke nem ülne ott az EKB kormányzótanácsában. Ennek nem lenne nagy jelentősége, hiszen egyetlen ország jegybankelnöke nem tudja befolyásolni a döntéseket. A görögök számára azonban ez presztízsveszteség lenne, ha lenne még mit elveszíteni.
Ha visszatérne egy leértékelt drachma, valóban javulhatna a görög versenyképesség, de az infláció is nőne. Ha a görög munkavállalók kiharcolnának egy ezt ellensúlyozó bérnövekedést, a versenyképességjavulás eltűnne. Ha elfogadnák reálbérük csökkenését, ugyanaz lenne a helyzet, mintha megmarad az euró, de a bér csökken. Az emberek könnyebben elfogadnak egy húszszázalékos inflációt tíz százalék bérnövekedéssel, mint tíz százalék bércsökkenést infláció nélkül, miközben az eredmény ugyanaz. A drachma ki lenne téve spekulációs támadásoknak, ami a gazdaság fejlődését is hátráltatná.
A szerző közgazdász
