Kényszer és lehetőség
Az önkormányzatok világának elkötelezettjeként nem most világosodtam meg. Az alábbi gondolatok többségét miniszterként is vallottam, a politikai akarat és a kellő támogatottság azonban még a bölcs, érzelemmentes parlamenti vitához is hiányzott. Most már tényleg itt az idő a változtatásra. Az önkormányzati rendszer megújulása kényszer és lehetőség.
Magyarország közjogi válságát nem a globalizált világ és a gazdasági krízis okozta, hanem mi magunk. Rajtunk múlik, miként és mikor tesszük a rendszert újra stabil működési pályára. Reményt keltő, hogy az önkormányzati rendszer megújítása társadalmi, politikai megújuláshoz kötődhet. Az átalakításnak érintenie kell a helyi önkormányzatok rendszerét, a központi igazgatást, a területi államigazgatást, az önkormányzatok és a helyi társadalmak közötti együttműködést. Mindez összehangolt kormányzati fellépést igényel, melyben jelentős szerep hárul az egyes tárcákra. Az új, koncentráltabb kormánystruktúra kifejezetten kedvez ennek. A változtatási irányok kijelölését azonban nehezíti, hogy nincs átfogó társadalomfejlesztési és államreform-koncepció, amelyekbe szervesen illeszkedhetne az önkormányzati rendszer megújítása. Ezt a hiányt az új kormányprogram sem pótolja.
A helyi önkormányzás rendszere 1990 óta számos feszültséget halmozott fel. A túlbonyolított és pazarló rendszer megérett az átalakításra, újra kell gondolni az állam és az önkormányzatok közötti feladatelosztást is. Meggyőződésem, hogy mindezek során nem a megtakarítás az elsődleges cél, hanem a rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználása.
Amegújítás akkor lehet sikeres, hamegteremti a végrehajtás politikai, társadalmi, és szervezeti garanciáit. Ennek során például le kellene számolni az esélyegyenlőség illuzórikus igényével is. A reális cél: a különbségek csökkentése. Nem lehet mindenütt minden szolgáltatást helyben biztosítani. A reális cél: a szükséges és elégséges szolgáltatások elérhető közelségbe hozása.
A legfontosabb az önkormányzatok napi működéséhez szükséges financiális feltételek biztosítása. Ezt időben két szakaszra kell bontani. Vannak sürgős teendők és hosszú távra ható feladatok.
Az önkormányzatok 2010-es költségvetési támogatásának drasztikus csökkentése (aminek mértékével és formájával magam sem értettem egyet), az eladósodás növekvő terhei, az infláció, az áfaemelés és a működési költségeket jelentősen növelő új beruházások hatása, valamint a kötelező feladatok változatlanul hagyása sok önkormányzatnál kritikus helyzetet teremthet az év második felére. Ennek kezeléséhez messze nem elég sem a jelenlegi költségvetésben biztosított ÖNHIKI-alap (10,2 milliárd), sem a működésképtelen önkormányzati alap (1,4 milliárd). Ezeket a kereteket a lehető leggyorsabban meg kell növelni vagy más „segélyrendszert” kiépíteni.
Az évek során folyamatosan és jelentősen csökkent az önkormányzatok mobilizálható vagyona, ezzel hitelfedezetük mértéke is. Ezt pótolta minden különösebb jogszabályi korlát nélkül a kötvénykibocsátás lehetősége. Ennek célja, a beszabályozott hitelplafon feletti többletforrás megszerzése volt. Jogi kiskapu, amit mielőbb be kell csukni.
A kötvénykibocsátások legfőbb veszélye, hogy a most záruló ciklus végéig csak az előnye jelentkezett. A három-öt éves moratóriumot követő törlesztési kényszer az önkormányzatok nagy többségénél 2010 második felében kezdődik. Az önkormányzatok ebből fakadó adósságszolgálati kötelezettsége jövőre a jelenlegi háromszorosára, két év múlva pedig négyszeresére nő. A teljes kötvényállomány 2006 végén még alig haladta meg az 50 milliárd forintot, 2008 decemberében viszont már meghaladta a 450 milliárdot. A kötvénykibocsátás okozta óriási feszültség kezelésére külön program szükséges. Mivel a 470 milliárd forint értékű kötvényt az önkormányzatok mindössze 7 százaléka bocsátotta ki, egy esetleges konszolidáció igazságtalan lesz azon önkormányzatokra nézve, akik nem éltek ezzel a lehetőséggel.
A felhalmozott önkormányzati kötelezettségvállalások jelentős része formálisan jogszerű, a valóságban azonban akár kényszerből születtek, akár nem, veszélyesek. Ilyenek a kötvénykibocsátások mellett a PPP-beruházások és a garanciavállalások is, a saját vállalatok hiteleire. Ez utóbbi felgyülemlett kötelezettségállomány időzített bomba, komoly nyugtalanságra adhat okot.
Sürgős teendő az önkormányzati pénzügyi tervezés és gazdálkodás ellenőrzési rendszerének átalakítása, az állam és az önkormányzatok munkamegosztásának újraszabályozása, a feladat- és hatáskörök áttelepítése, rendezése, a közszolgáltatások rendszerének modernizálása és a kötelező minimális szolgáltatások körének kialakítása. Érvényesíteni kell végre azt az elvet, hogy „aki feladatot ad, adjon hozzá forrást is!”
Az önkormányzati képviselő-testületek, képviselők, polgármesterek, alpolgármesterek tevékenységének, hatáskörének újraszabályozása is megkerülhetetlen. A megújulás során azonban nem sérülhet a települések autonómiája. Régóta mondom, hogy takarékoskodni a bürokráciával és nem a demokráciával kell. Ha húsz éve ez a túltagolt struktúra így alakult ki, most nem szabad csökkenteni az önkormányzatok számát. A hivatalok számát azonban ésszerűen tovább lehet és kell is szűkíteni, több és nagyobb körjegyzőség kialakításával. Nem az önkormányzatok, hanem a hivatalok számának csökkentésével tudunk költséget megtakarítani.
A körjegyzőségek megerősítése, munkájuk hatékonyságának javítása, létrehozásuk és működésük korlátainak leépítése az egyik legsürgősebb feladat.
Célszerű átgondolni, hogy a jegyzők kinevezése és felmentése állami jogosítvány is legyen. Ezzel biztosítható, hogy valóban a törvényesség őreként működjenek, és egzisztenciálisan ne függjenek az ellenőrizendő önkormányzattól. Munkájuk 70 százaléka ugyanis hatósági ügy, és csak 30 százaléka a testületi munka kiszolgálása.
A Közigazgatási Hivatalok működésének törvényessé tétele is elengedhetetlen. De nem elég az államigazgatási feladatok mellé újra működőképessé tenni a törvényességi és szakmai ellenőrzést, hanem a jelenleginél erősebb szankcionálási jogkört biztosítva javítani kell annak hatékonyságát is. Akár regionális, akár megyei szervezetek működnek majd a jövőben, megérett az idő arra, hogy a törvényességi ellenőrzés helyébe a sokkal hatékonyabb és eredményesebb törvényességi felügyelet intézményét állítsuk, kiterjesztve az e-közigazgatást is.
Az erős önkormányzati középszint létrehozása megkerülhetetlen. Ennek során rendezni kell a megyék és a régiók munkamegosztását. Megyepárti lévén megítélésem szerint ez nem „vagy-vagy”, hanem „is-is” kérdés. A regionális szerepkör nem méretet, hanem funkciókat, hatásköröket és többletforrást jelent.
A következő időszak egyik nagy tartaléka az önkormányzatok együttműködési formáinak erősítése. Ezért célszerű áttekinteni a kistérségi társulások helyzetét, és megerősíteni az önkormányzatok számára hasznos tevékenységüket. Érdemes végiggondolni, miként lehet végre az önkormányzatiság részévé tenni őket. Ha szükség van rájuk, akkor meg kell teremteni jogi legitimációjukat. A „kötelező társulások” intézményének megteremtése szakmailag indokolt, ezért politikai döntést igényel.
Folytathatnám a teendők felsorolását, de itt megállok. Mindössze azt kívántam érzékeltetni, hogy ítélkezés helyett továbbra is lehet, sőt kell gondolkodnunk mindannyiunknak. A cselekvés azonban a parlamenti többség és az új kormány kényszere, lehetősége és felelősége lesz.
A szerző volt önkormányzati miniszter és független országgyűlési képviselő
