A kormányprogramból pedig megtudtuk, hogy az új társadalmi szerződés „azzal bízta meg a törvényhozást, hogy a következő négy évben alkossa meg az ország új alkotmányát”. Nem is kell annyit várni, hiszen a kormányfő kijelentette: a céldátum 2012 vége. Az előkészítő munka hamarosan megindul, a Fidesz ötpárti alkotmányozó bizottság felállítását kezdeményezte. A kormányprogram szerinti „alkotmányozó nemzetgyűlés és rendszeralapító parlament” így határidőre teljesítheti küldetését.

A lényegről azonban szó sem esik: milyen alkotmányt akar a Fidesz és a KDNP? Egy korábbi tervezetből annyi valószínűsíthető, hogy a preambulumban szerepel majd a Jóistenbe vetett hit és a keresztény örökség. Megjelennek a spirituális elemek, amelyek – amint azt egy jobboldali ideológus megfogalmazta – alkalmasak arra, hogy újrateremtsék az emberekben a hitet.

Ez figyelemre méltó szempont, de ennél is fontosabb, hogy egy új alaptörvény miként érinti majd a mindennapjainkat, a közjogi intézményrendszert – különösen a független hatalmi ágak egymáshoz való viszonyát – vagy a versengő politikai erőket. Az alkotmányozó bizottság létrehozásáról beterjesztett országgyűlési határozati javaslatból sok nem derül ki. A grémium feladata – olvasható a tervezetben –, hogy tekintse át: a hatályos szabályozás biztosítja-e az emberi jogok érvényesülését, s megfelel-e „a XXI. századi polgári demokráciával szemben támasztott elvárásoknak”.

Az ördög azonban a részletekben búvik. Például: mi történik a nemzetközi összehasonlításban is erős jogosítványokkal felruházott Alkotmánybírósággal, illetve a gyenge, de a végrehajtó hatalom számára gyakran mégis nehézségeket okozó köztársasági elnöki intézménnyel? Mi lesz a páratlan függetlenséget élvező bírói szervezettel? És miként szabályozzák a pártok működését?

Éppen e részleteket illetően mutatkozik némi zavar a kormányoldalon. Az alkotmányos struktúra recseg-ropog – hallani –, viszont mindjárt hozzáteszik: a bevált demokratikus intézményi keretekhez senki nem akar nyúlni. De akkor miért a rapid alkotmányozás? Csupán szimbolikus aktus, amelynek szerepe nem több, mint a rendszerváltozás átmenetinak mondott húszesztendős időszakának lezárása? Beéri ennyivel, aki forradalomról beszél? És meghallja, hogy a mostani, valóban ideiglenesnek szánt alapokmány – amely számozásán kívül szinte semmiben sem hasonlít az 1949-esre – meghatározó értelmiségi körök, sőt a köztársasági elnök szerint is egészen jól bevált?

Ráfér ugyan az alapos átfésülés – az előző ciklusban tettek is erre sikertelen kísérletet –, de kidobni azért nem kellene. Ha még a költségvetésre, a közpénzügyekre, illetve a közigazgatásra vonatkozó rendelkezéseket is pontosítanák, ez az alkotmány jó ideig szolgálhatna.

A Nemzeti Együttműködés Programjában az olvasható: „minél erősebbek vagyunk, annál felelősségteljesebbnek kell lennünk”. Az alkotmányozás lakmuszpapírként mutatja majd, hogy a hatalom ezt mennyire gondolta felelősségteljesen.