Megkésett védekezés
A küzdők küzdenek, a reménytelenek csapva intenek – a hátralévő évek rövidek az újrakezdéshez. Május első harmadában a csapadékosra fordult időjárás következtében három-négy nap után az itt-ott kitört víz megkezdte egyes települések elöntését és növekedett az éppen csak eltikkadt belvizes területek száma. A gazdák az újságíróknak mutatták a pusztulást, máshol a 15-20 fős, egyre fáradtabb tűzoltócsapatok és a részben már elöntött települések lakói lapáttal egy-egy sebtében odaszállított homokzsákok felhasználásával próbálták menteni a menthetőt. A helyzet, mint láthattuk tovább romlott, kiterjedt és kiteljesedett. A ki- és beszántott belvízvédelmi árkok tocsogósan beszélni kezdtek...
Szakember nem lévén, ha felelősen nem is, de a tapasztalatom alapján állítom, hogy ez a döbbenetes belvíz és árvízkár nagymértékben csökkenthető lehetett volna idejében kiadott meteorológiai előrejelzéssel, az emberi és technikai eszközök készültségben tartásával, és akcióképes, gyors mozgósítással.
A hetvenes években több hétig közvetlenül részt vettem a Makó és Szeged elnyelését fenyegető ár- és belvizek elhárításában, emberek és anyagi javak mentésében, őrzésében. Két esetben közelről láttam a Kőrösök, és a Berettyó kilépését, pusztítását és megfogását. Hetvenben Makó és Szeged térségét két nap alatt „elárasztották” a szövetkezeti és állami vállalatok munkagépeinek százai, egyetemisták, katonák, gyári és hivatali dolgozók ezrei, könnyű- és nehézbúvárok védték a gátakat. Megmentették a városokat, a Tisza–Maros szöget, a hat óra alatt kitelepített makói emberek ottmaradt javait. Helyén volt a magyar vízügy vitathatatlan szaktudása és a kormányzati döntéshozók gyors, operatív intézkedése.
Vélelmezem, hogy ezzel a mostani bel- és árvízvédelmi védekezéssel a megelőző és elhárító lehetőségek bevetésével valakik időben nagyon elkéstek. Az okozatok láthatók és hangosak, az okok számbavétele hiányos és szinte néma. Az emberek, ha tudnak, most is adakoznak, a pszichológusok, a szeretetszolgálatok pedig most is kitesznek magukért...
Nagyvári László Szeged