„Olyan jó kis családi program a vasárnapi shoppingolás. És ha elfogy az élesztő, hogy lesz bukta a vasárnapi ebédhez? Ki meri megtiltani, hogy én vasárnap vásároljak?! Ha vasárnap délután elfogyna a sör, az asszony nem tudna utánpótlást hozni. Ha vasárnap van a meccs, előtte fel kell valahol tankolni a fiúkkal. Hova vinném a gyerekeket szórakozni?”

És így tovább. Ezért szeretnek vasárnap vásárolni a magyar állampolgárok.

Tényleg olyan jó ez? Valóban nem lehet máshova elvinni a gyerekeket vasárnap? Ennyire szegényes a magyar kultúra? Nincsenek szabadidős programok? Ennyi a magyar társadalom igénye?

Tessék mondani, hányan haltak éhen a rendszerváltás előtt annak következtében, hogy az üzletek szombaton 14 órakor bezártak és hétfő reggelig zárva tartottak?

Be tudnak vásárolni az emberek a kétnapos ünnepek előtt (húsvétkor, pünkösdkor, karácsonykor)? Igen, mert tisztában vannak vele, hogy ehhez kell igazítani a szokásaikat.

Tudom, a rendszer változik, fejlődünk. Ennek így is kell lennie. Ma már nem napi nyolc órát, hanem jóval többet dolgoznak a munkavállalók. (Vajon mindenhol megkapják a túlmunkáért és a vasárnapi munkavégzésért járó pótlékot?!) Sokan arra hivatkozva vásárolnak vasárnap, hogy máskor nem jut rá idejük. Ebben az esetben viszont valami nagyon nincs rendben a munkaidőt korlátozó szabályok betartásával.

A kereskedelemben a munkavállalók 80 százaléka nő. Gondolt-e már arra valaki, hogy ki felügyeli ezeknek az anyáknak a gyermekeit addig, amíg ők vasárnap dolgoznak? Vagy egyáltalán mi van a „hétvégi foglalkozású” dolgozók gyerekeivel? Ugye az természetes, hogy a bölcsődék, óvodák, iskolák és egyáltalán a közintézmények vasárnap zárva vannak. Ha már annyira úgy érezzük, hogy a magyar társadalomnak igénye van a hétvégi vásárlásra és nyitva tartásra, akkor szerintem a hivatalos ügyeinket is intézhetnénk vasárnap, sőt gyermekeink felügyeletét sem nekünk kellene megoldanunk, hiszen arra ott vannak a bölcsődék, óvodák, iskolák.

Való igaz, hogy kételyek övezik azt az állítást, miszerint a vasárnapi munkavégzésnek súlyos egészségügyi kockázatai vannak. Csakhogy ezt nem a mi szakszervezetünk találta ki. Ez tényekkel alátámasztható állítás. Természetesen a munkáltatók minden esetben elvárják a dolgozóiktól, hogy kipihenten, frissen, üdén álljanak munkába, de egy fizikailag fáradt, túlterhelt, vasárnap is munkát vállaló alkalmazott nem biztos, hogy teljesíteni tudja ezt a követelményt.

Azok a kereskedők, akik alkalmazottként dolgoznak, nem saját maguknak termelik a hasznot. Hiába próbálnak forgalmat növelni, ha a tervek olyan magasak, hogy szinte teljesíthetetlenek. Márpedig ha nem érik el a forgalmi tervet, akkor nem is részesülnek az „általuk megtermelt javakból”.

Ja, hogy a magánvállalkozók is dolgoznak vasárnap? Ők saját maguk osztják be a munkaidejüket. Mi történik, ha egy vasárnap nem dolgoznak? Semmi. Legfeljebb másnap egy kicsit „ráhúznak”. Na és mi történik, ha egy alkalmazott dönt úgy, hogy nem megy be vasárnap dolgozni, noha be van osztva? Csupán annyi, hogy hétfőn már kereshet magának másik munkahelyet.

A hazai munkavállalók elsősorban „munkahely és bér” érdekeltek, mondja Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. (A KDNP és a vasárnapi történet, május 10.) Ezt a szakszervezeti vezetők nagyon jól tudják, és azt is, hogy a munkavállalók féltik az állásukat. Ebből nagyon sok kellemetlenségük, káruk származik. Ezért van szükség az erős érdekképviseletekre!

Én a magam részéről nem sajnálom azokat a családokat, akiket a vasárnapi zárva tartással megfosztunk majd a kapkodásmentes, megfontolt vásárlás örömétől.

Hiszen, ha csak a bevezetőben felsorakoztatott érveket nézzük, azok nem adhatnak okot a vasárnapi nyitva tartásra.

A vasárnapi vásárlás rossz szokás. Fogyasztói társadalom lettünk, amely az embert óhatatlanul kiszolgáltatottá teszi. A vasárnapi munkavégzés teljesen természetessé válik a multinacionális cégek hagyományokat, szociális vívmányokat, történelmi szokásokat figyelmen kívül hagyó, agresszív terjeszkedése miatt.

Szeretném eloszlatni a téveszméket! A cégek éppen a gazdasági válságra és a forgalom visszaesésére hivatkozva csökkentik a létszámot, pontosabban: létszámoptimalizálásra törekszenek. Pedig vasárnap is nyitva vannak!

A vasárnapi zárva tartás bevezetése nem feltétlenül jelentené a dolgozói létszám csökkentését. Hiszen, ha a vásárlók előre megtervezik a vásárlásaikat, akkor a vasárnapi forgalom a hét többi napján oszlik el. Legfeljebb a spontán, az „unaloműző” vásárlások összegével csökken majd a forgalom. A heti, illetve havi nagybevásárlásokat, a létszükségleti cikkeket a vásárlók mindenképpen megveszik majd vasárnap helyett a hét valamely más napján. Az üzletek forgalma ezáltal nem csökken, legfeljebb átrendeződik. Arról nem is beszélve, hogy tarthatóbbá válnak a munka törvénykönyvének a munka- és pihenőidőre vonatkozó szabályai is.

Ha pedig marad az eredeti törvénymódosító javaslat, ami az év bizonyos időszakában lehetővé tenné a vasárnapi nyitva tartást, akkor mit csinálnak majd a vállalkozások? Felveszik, majd utána elbocsátják a dolgozóikat?

Egyébként a mai gazdasági helyzetben a kereskedelmi vállalkozások többségének súlyos tehertételt jelent a vasárnapi nyitva tartás. Az ebből eredő veszteséget a hazai kis- és középvállalkozások jó része a minimálisan szükséges létszámon történő foglalkoztatással sem képes ellentételezni. A nagy hálózattal rendelkező nemzetközi cégek zömét is csak a konkurenciaharc kényszeríti a vasárnapi nyitva tartásra. Nem véletlen, hogy a kereskedelmi cégek körében is nő a vasárnapi zárva tartás támogatottsága.

Ami az államháztartás adó- és járulékbevételeinek kiesését illeti, nem a kereskedőkön kell megkeresni a hiányzó összeget. A fekete- és a szürkegazdaság kifehérítésén kellene munkálkodni. Ebből több bevétele származna az országnak, mint a kereskedők vasárnapi munkavégzése után nyert adókból és járulékokból.

A „szomszédokhoz” most is átugrik vásárolni, aki megteheti, de csak addig, amíg meg nem születik az egységes európai irányelv a vasárnap szabadságáról. Attól a pillanattól kezdve ugyanis ők is zárva lesznek a hét hetedik napján!

A szerző a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének alelnöke