Egy turistaparadicsom nem így működik. Bár néhányan elgondolkodhattak azon, hogy a fillérekért vásárolt kényelem, a végtelen örömök voltaképpen a falusi nincstelenség melléktermékei. A turisták ágyasai, alkalmi élettársai mind északról jött lányok. A jól kiépített idegenforgalmi infrastruktúrában tevékenykedők ugyancsak az ország északi, északkeleti tartományainak szülöttei, akik kevéske pénzért dolgoztak, dolgoznak.

Volt Thaiföldnek egy milliárdosa, egy – talán még hivatali idejében is gátlástalanul gazdagodó – miniszterelnöke, Thakszin, aki az idegenek számára teljesen észrevétlen reformokat valósított meg az évtized első felében. Ha valaki körülnéz a hajdani falusi mélyszegénység centrumaiban, például állami pénzen vett közösségi rizshántolókat lát. Plusz egy csomó kisvállalkozást, amit Thakszin kormányának mikrohiteleiből építettek fel.

A 2006-ban puccsal megbuktatott kormányfő milliókat rántott ki a nincstelenségből. Elérte, hogy viharosan fejlődő országa, a „kistigris” jólétéből ne csak a nagyvárosi vállalkozók, a kormányhoz kötődő bürokraták és a katonai elit tagjai részesüljenek, hanem a hajdani Sziám népének négyötöde.

A „feltörekvő” nemzetek körében mindig az számít, hogy a jólét mekkora felületen „szóródik”. Ázsiát tekintve ez a felület Dél-Koreában, Tajvanon, Hongkongban, kivált Szingapúrban jelentős, de Indonéziában, Thaiföldön viszonylag csekély. Megkockáztatom: minden lenyűgöző látvány ellenére Kínában is az. És valamennyi közül ez az egy számít igazán.

A hatalmas gazdasági erővel és tartalékokkal rendelkező népköztársaság lélegzetelállító gyarapodása gyakorlatilag a tengerparti sávra, az ottani tartományokra és néhány belső városi centrumra korlátozódik. Körülbelül a népesség harmadára. Közhelynek számít, de így van: a „falusi Kína” egyelőre kimaradt a jólétből. Lakói abban a bizonyos említett sávban keresnek és találnak – ha találnak – munkaalkalmat, miközben szülőhelyeik relatíve folyamatosan szegényednek. Kína nemcsak az újgazdagok, hanem a százmilliókban mérhető belső migránsok országa. Hogy ők milyen körülmények között élnek, arról főleg olvasmányokból, filmekből van tudomásunk.

Amivel csak azt akarnám mondani, hogy ami Thaiföldön lezajlott, figyelmeztetés Kína magukat kommunistának nevező urainak. Ha egy ország kettészakad, ha (mint Bangkok vagy Sanghaj) akár a világ legnagyobb bevásárlóközpontjaival, tőzsdéivel, felhőkarcolóival, luxusingatlanjaival hivalkodik, az nem feltétlenül örök spanyolfal a „maradék” nyomorúsága előtt. Thaiföldön lázadás tört ki, Kínából még csak az elégedetlenség, az alig leplezett kisemmizettség hangjai hallatszanak. Jó lesz vigyázni, még mielőtt a sanghaji szuperexpó díszlete mögül több hallik ki, mint morgás.