Így beszélt erről Semjén Zsolt a Duna Televízióban: „A határon túli magyar vezetők álláspontjátmeghallgatjuk, deminket elsősorban az érdekel, mit gondolnak és akarnak a határon túli magyar emberek. Ők állampolgárságot akarnak...”. Hozzátette: „Természetesen érzékeny kérdés a szlovákiai választás. De vannak olyan alapvető nemzeti értékek és érdekek, amik nem rendelhetők alá bizonyos nemzetrészek helyi érdekeinek, még ha azokat figyelembe is kell venni.”

A törvényjavaslat szerint az állampolgárság kedvezményes megszerzésének, illetve a megszűnt állampolgárság visszaszerzésének feltételei közül törlik azt a feltételt, hogy a kérelmező „a kérelem előterjesztésekor legalább egy éve Magyarországon lakik”, de megtartják azt, hogy a „felmenője magyar állampolgár volt”, ami eddig is kedvezményes honosításra adott lehetőséget a Magyarországon letelepülőknek. A kérelmet konzulátusokon is be lehet nyújtani, és az esküt külföldön, magyar konzul előtt is le lehet tenni. A kérelmezőknek az állampolgárságért be sem kell tenniük a lábukat az országba.

Mi itt a probléma? Legjobb, ha ez ügyben Sólyom Lászlóhoz fordulunk, aki a komáromi Selye János Egyetemen 2007. október 2-án kijelentette: „az itteni diákság kettős követelményeknek kell, hogy megfeleljen. Mert egyrészt könnyen hirdethetjük otthonról egész Európában, hogy a magyar nemzet fogalmát kulturális nemzetként fogjuk fel. A magyar nemzetnek tehát történelmi, kulturális és nyelvi identitása van, ezen az alapon egységes közösség, teljesen függetlenül az országhatároktól, és teljesen függetlenül attól, hogy ki milyen állampolgár.

De ugyanakkor mindenkinek megvannak az állampolgári kötelességei, s integrálódnia kell állama közösségébe is.” A megkülönböztetés egyértelmű: az egyik oldalon áll a nyelvi, kulturális, történelmi identitás, melyeket az elnök a kulturális nemzet attribútumaként értelmezett, a másik oldalon pedig az állampolgárság mint a politikai nemzet attribútuma. Ha ezt komolyan veszszük, akkor a magyar állampolgárság felkínálása csak úgy értelmezhető, mint a magyar politikai nemzet kiterjesztése a határon túlra.

A kisebbségi lét az etnikai és állampolgári hovatartozás eltérését jelenti. Hasonló helyzetben vannak Európában más nemzeti kisebbségek is, melyek közül a kilencvenes években legtöbbször a dél-tiroli német ajkú és a finnországi svéd kisebbségre volt szokás hivatkozni, mint amelyek esetében a kisebbségi jogok a legteljesebben érvényesülnek: széles körű kétnyelvűség, kulturális, sőt részben területi autonómia.

Európa demokratikus országaiban sehol nem tekintik a kisebbségi helyzet adekvát kezelésének a másik ország által felkínált állampolgárságot. Olyan állampolgári közösségben gondolkodnak, amelynek a nemzeti kisebbséghez tartozók teljes jogú tagjai. Az államhoz a polgárai az ott élés, a gazdasági, szociális és politikai intézmények együttes használata révén kötődnek. Emellett teremtik meg annak feltételeit, hogy a kisebbséghez tartozók nyelvüket használhassák, kultúrájukkal élhessenek.

Az etnikai és állampolgári hovatartozás közötti eltérésre kettős állampolgársággal reagálni: ez Európa keleti felén merült föl a soknemzetiségű kommunista rendszerek összeomlása után. A Moldovával való egyesülésben reménykedő, majd ennek elmaradása miatt csalódott Románia kínált például állampolgárságot az ott élőknek. Romániát nemzetállamként fogalmazták meg, a kommunista időszakban az állampolgári és a nemzetiségi hovatartozás közötti eltérést az országon belül erőltetett asszimilációval kívánták kezelni, most pedig az országon kívül az állampolgárság etnikai alapú kiterjesztésével.

A jugoszláv államszövetséget a szerb nacionalisták verték szét, amikor maguk alá akarták gyűrni a horvátokat és szlovéneket, akik a megváltozott nemzetközi helyzetben elszakadással válaszoltak, és a többi tagköztársaság is követte őket. Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban rekedt volna sok szerb, akik korábban mindenütt otthon érezhették magukat a szövetségi államban. Most őket is kisebbségi helyzet fenyegette, esetükben is elvált az etnikai és állampolgári hovatartozás. Ahol lehetett, a nemzetállami logikát követő szerbek és horvátok elűzték új nemzetállamuk területéről az „idegen” etnikum képviselőit: ezt tette a krajinai szerbekkel a horvát hadsereg, a boszniai szerb csapatok Srebrenicában és másutt, s ezzel próbálkozott a jugoszláv hadsereg is Koszovóban. Amikor azután saját etnikumuk tagjai szorultak más államba, felkínálták nekik az állampolgárságot.

A boszniai horvátoknak, a boszniai és koszovói szerbeknek. Az állampolgárság felkínálásával Románia, Horvátország, Szerbia azt juttatja kifejezésre, hogy azt az etnikumot, amely az államában többségben van, nemcsak kulturális nemzetnek, hanem határokon átívelő politikai nemzetnek is tekinti, mi több, Moldova, illetve a boszniai területek különállását nem is tekintik véglegesnek. Egyelőre „birtokon kívül” vannak, de így is a nemzetállami logikát követik: az etnikai közösséghez igazítják az állampolgári közösséget. Ezt célozza a most benyújtott törvényjavaslattal a magyar Országgyűlés nacionalista többsége is. A nyugat-európai gyakorlattól eltérve a kifordított nemzetállami logikát veszi át.

A kisebbségi kérdést ott sikerült Európában megnyugtatóan megoldani, ahol nem a nemzetállami logikát követték. Ahol viszont kitartanak mellette, ott a kiterjesztett politikai nemzethez „csatoltak” óhatatlanul szembekerülnek azokkal, akikkel egy államban élnek. A feszültség nem oldódik, hanem konzerválódik és erősödik.

A jobboldal politikusai rendre kijelentik: Magyarországnak nincsenek területi követelései. A magyar állampolgárság felkínálásával nem is területi, hanem – akárcsak a státustörvénnyel – lakossági követeléseket támasztanak.

Semjén Zsolt szerint: „a mi szuverén ügyünk, hogy kinek adunk magyar állampolgárságot”. Általában ez így van, az adott esetben azonban nem. Mert például a Szlovákiával kötött alapszerződésekben a felek vállalták, hogy „kapcsolataikat a jószomszédság, a bizalom és a baráti együttműködés szellemében fogják fejleszteni, és párbeszédet folytatnak minden közös érdeklődésre számot tartó területen”. Emiatt sem dönthet Magyarország Szlovákia egyetértése nélkül úgy, hogy több mint félmillió szlovákiai magyarnak felkínálja a magyar állampolgárságot.

Ez ellentétes az alapszerződéssel, melynek a kisebbségi jogokat lefektető 15. cikkéhez hozzáfűzték: „A jelen cikkből semmit sem szabad úgy értelmezni, mint ami feljogosít bármi olyan tevékenységre vagy olyan cselekedetre, amely ellentétes a nemzetközi jog alapvető elveivel és különösen az államok szuverén egyenlőségével, területi integritásával és politikai függetlenségével.” A letelepedés nélküli állampolgárság egyoldalú felkínálása ilyen cselekedet.

Az államok szuverenitása és integritása nemcsak a területre vonatkozik. Az állampolgári viszony ma sem csak adminisztratív ügy, része az állampolgári kötődés az országban élők közösségéhez. Ha családi viszonyok változása vagy áttelepülés révén keletkezik kettős állampolgárság, az nem érinti az állam integritását, de ha a nyelvileg, kulturálisan és történetileg hozzá kötődő kisebbség egészének kínálja ezt fel a szomszéd állam, az igen. Különösen, ha az érvényben levő állampolgárságot egy háborút lezáró békeszerződés hozta létre az alábbi rendelkezéssel: „Mindazok a személyek, akiknek illetősége oly területen van, amely azelőtt a volt Osztrák–Magyar Monarchia területeihez tartozott, a magyar állampolgárság kizárásával jogérvényesen annak az államnak az állampolgárságát szerzik meg, amely az említett területen az állami főhatalmat gyakorolja.” (A trianoni békeszerződés 61. cikke.) Ez azóta is főszabály maradt a nemzetközi viszonyokban.

De vajon nem ugyanígy jár el Románia is Moldovával szemben? Moldova a Szovjetunió kicsiny utódállama Európa perifériáján, Magyarország és Szlovákia viszont Közép-Európában fekvő NATO- és EU-tagállamok. Ne felejtsük el, milyen nemzetközi fogadtatásban részesültek azok a próbálkozások, hogy Csehországot és Szlovákiát – a német és a magyar kisebbség jogfosztását illetően embertelen – beneši dekrétumok formális hatályon kívül helyezésére bírják. A nagyhatalmak ezt a második világháború következményeinek felülvizsgálataként értelmezték.

Még meg sem választotta miniszterelnökké az új Országgyűlés, Orbán Viktor máris újra kezdte a szomszédokkal a hidegháborút, amely előző kormányzását végigkísérte. Akkor a státustörvény ügyében is vereséget szenvedett, mert nemcsak a szomszédokkal, de a nemzetközi normákkal is szembekerült. Most sem számíthatunk másra. E hidegháború első számú vesztesei a szomszéd országokban élő magyarok lesznek. A feszültségek kiéleződését mindig ők szenvedik meg.

A szerző közgazdász