A kettős állampolgársághoz két állam kell. Egy állam egyet tud adni. Ha a másik megvonja az állampolgárságot, akkor egy állampolgárság marad. Ez ilyen egyszerű.

A megvonáshoz csak annyi kell, hogy a másik állam vezetői éppoly egyszerűen gondolkodjanak, mint azok, akik a mi államunkat fogják vezetni mostantól. A jogi lehetőség megvan, az akarat megvan. Mi kell még?

A jogi lehetőségről (miként Szigethy István a Népszabadságban múlt szerdán emlékeztetett rá), még az előző Orbán-kormány gondoskodott. 2001-ben csatlakoztunk (nagyon helyesen) az 1997-es Európai Egyezményhez, amelyet az Országgyűlés szintén az Orbán-kormány idején beiktatott a magyar jogrendszerbe. Ebben az egyezményben benne van, hogy „minden állam szabadon döntheti el, hogy belső jogában milyen következményeket fűz ahhoz a tényhez, hogy egy állampolgára egy másik állampolgárságot is megszerez vagy azzal rendelkezik”.

Az egyezmény szövege szerint az állam megfoszthatja az állampolgárságától azt, aki saját kérésére, önként felvesz egy másik állampolgárságot. A magyar Országgyűlés tehát hiába ad állampolgárságot egyoldalú döntéssel azoknak a magyaroknak, akik továbbra is egy másik államban kívánnak élni, valójában nem ad semmit. Mert akik az adományt igénybe veszik, kiszolgáltatottá válnak, mindenféle hátrányos jogkövetkezmények lehetőségével kell számolniuk, végső soron azzal is, hogy a lakóhelyükön hontalanná válnak.

A napokban kiderült, hogy ez a lehetőség egyáltalán nem elvont. Elég, ha olyan soviniszta pártok kerülnek hatalomra, mint amilyenek Szlovákiát most kormányozzák, s amilyenek uralkodtak már más szomszédos országokban is. Ahogy nálunk, úgy bárhol megtörténhet, hogy a többség teljhatalomra juttat egy olyan politikai erőt, amely az állampolgárságot és a nemzettagságot azonosítja, úgy gondolja, hogy bármit megtehet, amit nemzeti érdeknek vél, és fütyül rá, hogy ehhez mit szólnak a határon túl.

Egy szimbolikus értékű állampolgárságért vállald a jogfosztottság, a hontalanság kockázatát – egyoldalú lépéssel a kisebbségi magyaroknak ilyen ajánlatot lehet tenni. Ez pedig nem tisztességes ajánlat, és aligha lesz nagy sikere.

Aki (velem ellentétben) egyetért azzal, hogy etnikai alapon Magyarország állampolgára lehessen az is, aki nem kíván itt élni, annak is be kell látnia: ez csak akkor biztosítható, ha az érdekelt államokkal megállapodást lehet kötni arról, hogy ne érje hátrány azokat, akik a másik államnak is polgárai lesznek. Máskülönben az egész csak szemfényvesztés.

„Megadjuk, ilyen egyszerű!” Ez szimbolikus mondat, az akaratelvű felfogás esszenciája. Az is szimbolikus, hogy már a „forradalmi” kormányzás első pillanatában kiderül, hogy ez a mondat mennyire üres. „Az is kellett, hogy elhiggyük: a világ csak fele részben adottság, csak fele részben a körülmények hatalma, a másik fele: akarat. És kellettek, nagyon sokan kellettek olyan emberek, bátor férfiak és nők, akik abban is hittek, hogy nemcsak a másik fele akarat, hanem hogy a világ valójában akaratból épül föl.” Ezt mondta Orbán Viktor sikeresnek vélt kormányzása végén 2002 februárjában a Fidesz kongresszusán. Aztán megbukott.