Az SZDSZ méltó fölszámolását!

Az elmúlt hetekben többször kerestek meg olyan aktív szabad demokraták, akik még komoly reményeket fűznek az egykor tekintélyes, mértékadó párt újraélesztéséhez és bíznak benne, hogy az alapítók célkitűzéseihez méltó szervezetté lehet még formálni az SZDSZ-t. A kezdeményezők a különböző találkozóktól, összejövetelektől nyilván azt remélik, hogy az SZDSZ-hez korábban vagy jelenleg tartozó egykori politikusok, tagok, a párt véleményformálói készek és képesek új életet lehelni a parlamentből kiszorult szervezetbe.

Erről én nagyon mást gondolok.

Szembe kell nézni azzal, hogy az SZDSZ nem egyszerűen kiszorult, hanem kibukott a parlamentből, s bizony ehhez még csak el sem kellett indulnia a 2010-es választásokon, hiszen a sorsa már korában eldőlt. A kudarchoz vezető úttévesztésnek több állomása volt az elmúlt közel húsz évben, de az utolsó fontos korrekciós, önmentő lépéseket kétségtelenül a 2006–2010-es ciklusban szalasztotta el a párt. Annak is leginkább az elején és a végén.

Pedig lett volna mit megmenteni, lett volna mit továbbvinni. Az SZDSZ, mely a Demokratikus Ellenzék bázisán jött létre, vállalta a magyar progresszió legjobb hagyományait, a jogállamiság, a szabadság és szolidaritás, a modern, nyitott Magyarország értékeinek képviseletét. Ezért volt sokunk politikai-közéleti otthona a rendszerváltás magával ragadó éveiben.

Az SZDSZ fontos szerepet játszott a rendszerváltás előkészítésében, a pártállam lebontásában, 1989–90 alkotmányos forradalmában, a közbeszéd, a civil gondolkodás polgári-liberális megújításában. Az egyetlen párt volt, amely nem szavazatszerző céllal szólalt meg a kisebbségek, a gyengék, a jogfosztottak érdekében, alapvető jogérzékenysége pedig sokáig jól működött, és iránytűként szolgált a liberális véleményközösség számára, de tiszteletet ébresztett az riválisok szemében is. Az SZDSZ mert leginkább őszinte lenni a gazdasági kérdésekben, s kerülte leginkább a populizmust.

Mindez akkor is igaz, ha a szabad demokraták történetének a mához közelebb eső részében gyakran számításból, vagy rosszul értelmezett kompromisszumkészségből engedékeny volt, vagy elmulasztotta felemelni a szavát.

A 2009-es európa parlamenti választások után meggyőződésem volt, hogy ha a választási eredmény sokkhatása nem elegendő ahhoz, hogy a párt formális és informális vezetése kellő alázatot tanúsítva a belső megosztottságot, a részérdekek mentén kötött különalkukat felszámolja egy közös cél: a liberális értékek parlamenti képviseletének megmentése – és nem az önátmentés – érdekében, akkor az SZDSZ-nek nincs esélye az újrakezdéshez.

Nyilvánvaló, hogy az SZDSZ politikai hitelvesztéséért, szavazóinak elhajtásáért, a párt mostani állapotáért elsősorban nem a 2009-es nyári tisztújításon megválasztott vezetést terheli felelősség – már csak azért sem, mert a párt elsüllyedésében szerepet játszó korrupciós ügyek sem 2009 nyara után keletkeztek. Azonban az új vezetés a párt múltjához méltatlanul gyenge, eleve kudarcra ítélt próbálkozás volt, mely a tisztességes helytállás helyett a tagságot is félrevezető alkudozásokat, és komolytalan deklarációkat produkált.

Abból a pozícióból azonban, ahová 2009 nyarára jutott, az SZDSZ – belső elszánás, az újrakezdést hitelesítő, világos értékválasztás és hiteles vezetés hiányában – már nem volt újraépíthető.

Be kell látni, hogy a szabadság és szolidaritás értékeire SZDSZ néven politikát építeni már nem lehet. Az egykor erős brand az elmúlt években tartalmi-politikai szempontból egyre inkább új, vállalhatatlan értelmet nyert, mellyel a liberális szavazók már nem is tudtak azonosulni.

Mégis mit tehetnek a megmaradt SZDSZ-esek, azon túl, hogy ápolják a párt szebb napjaihoz fűződő személyes emlékeiket?

Immár nem az SZDSZ tagjaként, de olyan egykori gyalogos alapítóként, aki semmiképpen nem kívánja megtagadni a szabad demokratákhoz való tartozását, azt tudom javasolni az SZDSZ tagjainak s valamennyi döntéshozójának, hogy a soron következő küldöttgyűlésen zárják le az SZDSZ történetét.

Zárják le, hogy minél rövidebb legyen a párt történetének ez az indulásához és indíttatásához méltatlan korszaka! Egyben akadályozzák meg az SZDSZ javainak széthordását és gondoskodjanak a még rendelkezésre álló vagyon méltó sorsáról!

Azt javaslom, és kérem mindazoktól, akik még döntési helyzetben vannak, hogy a lehető legtisztességesebb módon vegyék számba az SZDSZ vagyonát, mérjék fel a kintlévőségeket, a hiteleket, az értékesíthető ingatlanokat (ha ezt eddig nem tették volna meg), és pályázat útján válasszanak ki egy – a javak sorsában érdekeltnek mutatkozó döntéshozók személyétől független – vagyonkezelőt. Ennek a vagyonkezelőnek a feladata kettős: egyrészt záros határidőn belül a széles nyilvánosság számára jelentést kell készítenie az SZDSZ még meglévő vagyonáról, másrészt a lehető legjobb kondíciókkal a „zárást”, többek között az értékesítéseket elő kell készítenie, és tisztességgel lebonyolítania.

Bár megítélni nem tudom, mekkora lesz az így rendelkezésre álló vagyon, de feltételezésem szerint – tisztességes elszámolással, vagyongazdálkodással – akár több százmillió forint is lehet. De mielőtt még bárkinek eszébe jutna, hogy ez a vagyon még néhány kétes értékű önkormányzati helyért elkampányolható, felélhető, netán hazavihető belőle akár csak egy forint is, azzal a javaslattal élnék, hogy az SZDSZ szellemiségéhez és alapértékeihez méltó szellemi műhelyek, továbbá a SZETA hagyományát továbbvivő jótékonysági egyesület javára megosztva, egyenlő arányban utalják át a még rendelkezésre álló forrásokat.

Megítélésem szerint a súlyos anyagi helyzetben lévő Beszélő, mely lényegében az egyedüli máig folyamatosan létező „intézmény”, melyet még a Demokratikus Ellenzék hozott létre, és ahonnan bizonyos értelemben az SZDSZ története is elindult, továbbá az Iványi Gábor nevével fémjelzett Oltalom Karitatív Egyesületet, amelyik méltó módon teszi a dolgát azokban az ügyekben, amely képviseletére a SZETA is létrejött, valamint a liberális értékeket megjelenítő szellemi műhely, a Majtényi László vezette Eötvös Károly Közpolitikai Intézet egyenként is méltó, és képes arra, hogy az SZDSZ megmaradt javait nemes célokra hasznosítsa. A liberális nyilvánosság és véleményközösség erőforrásainak beszűkülésével számolva indokoltnak tartom, hogy az Eötvös Károly Intézettel megállapodás szülessen, melynek értelmében az intézet a rendelkezésére bocsátott forrásokból a civil nyilvánosság erősítését, támogatását vállalhatja.

Bízom abban, hogy javaslatomat nem vetik el mérlegelés nélkül az SZDSZ tagjai, küldöttei, és vitára érdemesnek találják, támogatják is azt, mert a múltat le kell zárni azért, hogy továbbléphessünk.

A szerző leköszönt országgyűlési képviselő (az SZDSZ alapító tagja)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.