Bravó, fiúk!

Néha úgy tetszik, az MSZP teljes mértékben magáénak tekinti a hírhedt Bourbon mondás – felét. Semmit sem tanultak.

Frakciójuk megválasztotta a parlamenti tisztségviselőket. Összesen hat helyről, hat személyről döntöttek (két frakcióvezető-helyettes, a parlamentnek javasolt alelnök, két jegyző s a pártigazgató). Természetesen a kiválasztottak csakis és kizárólag hímneműek. Jó, alelnöknek többen szívesen látták volna Lendvai Ildikót, de ő nem vállalta.

No persze, kevés a fóka és sok az éhes száj. Mit várhatunk egy frakciótól, ahol különben is öt nő jut 54 férfira (8,5%). Egy kivételével ők is korosodó hölgyek, és ugye, most e pártban a divatos jelszó a fiatalítás. Mintha az ifjúság érdem lenne. De mégis, legalább díszként csak beválaszthattak volna legalább egyetlen nőt! Nem, az igazi példakép a nyüzsgő, korábban komoly, felelősségteljes munkahelyen nem dolgozott ifjú férfiú, aki az iskolapadból egyenesen a parlamenti székbe kerül – hisz a most magát agyonnyerő párt magja is ilyen.

Ne panaszkodjunk, ez a felfogás nem idegen a magyar hagyományoktól. Az orvosok bő fele nő, de a főorvosok és igazgatók döntő része férfi. Még sokkal roszszabb a helyzet a pedagógusok körében. Az egyetemeken a lányok vannak túlsúlyban, de a professzorok között – szakmától függően – 6–15 százalék a nő. Az MSZP mostani vezetői tehát híven képezik le ezeket az arányokat. Sőt! Igaz, amikor nő volt az elnökük, ő sem tett semmit azért, hogy legalább némi törekvés látszódjon egészségesebb arányok kialakítására. Nem neveltek ki, nem „futtattak” okos, ambiciózus, politizálásra alkalmas fiatal nőket, a pártelnök asszony is mindenhová férfiakat jelölt-javasolt.

Csak azt tudnám, hogy akkor mitől baloldali ez a frakció? Miben különbözik felfogásában a köztudottan macsó indíttatású mostani győztestől?

Jól van ez így, legyint okos barátom. Legalább a mostani turbulens helyzetben nem kompromittálódnak a nők. Hát, ha csak így nem… De vajon tényleg ez a legjobb útja egy nagyot bukott pártnak a talpra álláshoz, a kibontakozáshoz, a társadalom jelentős részének megnyeréséhez?

Nos, ti tudjátok, fiúk. Mindenesetre most aztán megmutathatjátok, milyen remek legények lesztek a páston és a gáton.

A szerző mérnök(nő)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.