Azt viszont látni, hogy az új kabinet, ha nem is kikerülve, de „megfejelve” a parlamentet, nemzeti konzultációvá szélesítené a párbeszédet, s meg akarja határozni annak témáját is. Ez olyan kommunikációs fogás, amellyel korábban is gyakran élt a Fidesz. Értelmezni lehet gesztusként, de trükként is, hiszen a fórumok kórusai a korábban épp az ellenzéki párt által szajkózott tételeket visszhangozzák, s ezekre a válaszok nagyjából már megszülettek.

De téved, aki azt hiszi: a válogatott közönség előtt lényegtelen kérdések kerülnek terítékre, sőt. Mind a helyszín, mind a napirend azt sugallja, hogy a társadalmat nyugtalanító témaés idegcsomókat hivatott föloldani egy-egy ilyen összejövetel, amelynek egyik célja a meghallgatás, a másik a gyors, kevés előkészületet, pénzt követelő megoldás fölkínálása. Orbán Viktor és Pintér Sándor keddi ózdi szavai például az elszánást voltak hivatva tükrözni egy olyan térségben, ahol nem veszik tudomásul hogy az országos bűnügyi statisztika adatai az utóbbi időszakban javultak. Nekik az a változás, ha két héten belül rendőrt látnak a sarkon. És látni fognak.

A Fidesznek olyan területeket kell gyorsan birtokba vennie, amelyek problémái ismertek, de eddig ügyetlenül kezelték, elhanyagolták őket. A javasolt terápia keltette feszültség behatárolt, az erős legitimitással kezelhető, a javulás, esetleg csak a bizalom keltette hit pedig viszonylag kevés forrásátcsoportosítással jár.

Némi rosszindulattal feltételezhető, hogy a konzultációkkal a Fidesz elterelné a figyelmet pár korábban hangoztatott ígéretrészletről, illetve parlamenten kívüli egérutakat épít a közvélemény felé. De elég a „riogatásból”. Annyit mindenesetre látni, hogy a győztes eszeveszett tempóban szór szét könnyen emészthető, tetszetős és hamar „termőre forduló” javaslatokat, patetikus körítéssel. Ezzel igyekszik háttérbe tolni a többi gondot, amelynek megoldása legalább annyira sürgető, de vagy húsba vágó átalakításokat követel. Sok a népszavazás óta megteremtett tabu, a realitások nincsenek szinkronban a fölkorbácsolt várakozásokkal.

A hatalmi technikává, kommunikációs feladattá egyszerűsített kétharmados képlet tehát nem könnyen konzerválható. Akkor sem, ha ebbe sokáig besegíthet a „váratlanul előbukkannó” csontvázak kirakatba tétele, némi számakrobatika, a távozók szigorú vagyonvizsgálata, sok-sok gyanúsítás, nyomozás, monstre elszámoltatás és – tegyük gyorsan hozzá – néhány indokolt per tamtamja, aminek hangja leköti a publikum dühét és figyelmét. Orbán tegnapi beszédében kétséget sem hagyott afelől, hogy a „forradalom” mire hatalmazta őt föl, holott a szavazók többsége inkább azt tudta, mire mondott nemet. Valóban jó volna végre egy kis nemzeti együttműködés, ahhoz azonban nem annyira küzdelemre, inkább aprópénzre váltható vízióra volna szükség. Persze munkával, otthonnal, renddel – egészségben, családban. Eddig stimmel.