„A vasárnap is munkát végzőknél mérhetően lényegesen rosszabbak az egészségügyi statisztikák." „A vasárnapi munka alkotmányos jogokat is érint. Érinti a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz való alkotmányos jogot, érinti a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jogot, valamint a szabad vallásgyakorlás alkotmányos jogát. A kellően súlyos társadalmi érdekkel nem igazolható vasárnapi munka kötelező elrendelése sérti a munkavállalóknak a fenti alkotmányos jogait." „A vasárnapi nyitva tartás ma Magyarországon pár tucat multinacionális cég érdeke.” (Részletek a tavaly novemberben, a KDNP képviselői által benyújtott – a szabad vasárnapról szóló – törvényjavaslat általános indoklásából.)

Vágjunk a közepébe! Miként veszi figyelembe a benyújtott törvényjavaslat a szakácsok, felszolgálók, csaposok, szállodai portások, piacozók, fodrászok, virág- és ajándékboltosok testi és lelki egészséghez, valamint a szabad vallásgyakorláshoz való alkotmányos jogát? Mi történik a múzeumokban, színházakban, strandokon, fürdőkben, edzőtermekben dolgozók tömegeivel? Ők nem számítanak? Nekik nem jár a szabad vasárnap?! Járni jár, csak nem jut? Minden épeszű ember belátja, hogy a bolti és a vendéglátó-, a kereskedelem, a szállodaipar és a kapcsolódó szolgáltatások sokasága nem ismeri, nem is ismerheti a hétvégi szünnap fogalmát kiélezett versenyhelyzetben. És mi lesz a magánfuvarosokkal és a mezőgazdasági vállalkozókkal, a biztonsági őrökkel, a médiamunkásokkal és a meteorológusokkal? Az ő egészségkárosodásuk, „önkizsákmányolásuk” senkit sem izgat? Miért minősül az ő vasárnapi tevékenységük kellően súlyos társadalmi érdekkel igazolhatónak, és az áruházaké miért nem? Ki fogja értelmezni a „kellően súlyos társadalmi érdek” fogalmát? A munkaügyi ellenőr?

Szabadidejüket töltő polgárok kiszolgálása folyik, válságban és versenyhelyzetben, 11,8 százalékos munkanélküliség mellett az áruházakban is, a vendéglőkben is. A földművesek és állattartók, az erdészek és mezőőrök pedig dolgoznak a gazdaságokban reggeltől estig, nem a naptárat bámulják. Taxisok ezrei a hétvégén is nyomják a gázt. Mert muszáj. A testi és lelki egészséghez való jogra hivatkozni nem igazán elegáns, hiszen a társadalmilag hasznos munkát vasárnap is végzők sora szinte végtelen. Aki egy bizonyos szakmát (pályát) választ, döntést hoz: vállalja a munkavégzéssel együtt járó korlátozásokat, szabályokat és feltételeket, vagy sem. Aki katonának áll, fegyvert és egyenruhát visel, aki a kereskedelemben, szolgáltatásban vállal munkát, várhatóan sokszor dolgozik vasárnap. Miként a közszolgálatban állók tízezrei az egészségügyben, a közlekedésben stb.

És itt jöjjön egy szigorú mondat: a hazai munkavállalók elsősorban „munkahely- és bér-” érdekeltek (ez nem csoda), a furcsa az, hogy ezt a nevükben fellépő szakszervezeti vezetők nem tudják!

A szabad vallásgyakorlás jogát pedig végképp nem keverném az ügybe. A katolikus Írországban és Lengyelországban az üzletek vasárnapi nyitva tartása mellett is magas a templomok látogatottsága. Ha náluk jól megfér egymással a hétvégi kereskedés és az aktív hitélet, akkor talán nálunk is.

A parlamenti indítvány szerint kb. 100 ezer családot érint a kereskedelemben a vasárnapi munkavégzés. Arról nem olvasunk, hogy a korlátozással hány családot fosztunk meg a kapkodásmentes, megfontolt vásárlás örömétől. Egymilliót?

Nézve a „hétvégi foglalkozások” hoszszú listáját megállapítható: annyi a kivétel, hogy szinte értelmetlenné válik a szigorú norma megalkotása.

Kizárólag ezzel a fránya bolti kiskereskedelemmel van baj? Vajon miért? Egyszerű a válasz. Nem alkotmányos jogok sérelméről van itt szó, hanem versenyről, versenyképességről, jövedelemtermelésről, szolgáltatási színvonalról, foglalkoztatásról, egyszóval: gazdaságról. A javaslattevők a versenyt kívánják befolyásolni, alkotmányos, szociális és világnézeti köntösbe bújtatva akaratukat. A törvényjavaslat indoklása nevesíti is, mely vállalkozói (tulajdonosi) kört kívánják a tevékenységében korlátozni. Húsz évvel ezelőtt – amikor „ráengedték” a védtelen magyar kereskedelemre a tőkeerős óriásokat – talán lehetett és kellett volna értelmes versenyszabályokat alkotni, szigorú feltételeket szabni. Akkor és azóta is abban a tudatban érkeztek, érkeznek hozzánk a multinacionális vállalkozások, hogy a magyar társadalom igényli a hosszú nyitva tartást, hiszen ebben nem volt része évtizedekig. Meccs közben nem sportszerű a játékszabályokat megváltoztatni. Ez nem azt jelenti, hogy az idők végezetéig a jelenlegi gyakorlatot kell folytatni, csak azt, hogy körültekintően, a gazdaságitársadalmi körülmények, követelmények, a vásárlói szokások mérlegelésével változtatható a jelenlegi gyakorlat. (Van olyan felmérés, mely 58 százalékra taksálja a vasárnap is vásárolni szándékozó magyarok arányát.)

Ezek a kereskedelmi nagyvállalkozások több tízezer embert foglalkoztatnak, és azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a hatnapos nyitva tartást változatlan létszámmal fogják megoldani?! Nem elég magas még a munkanélküliség? Hazai tulajdonban lévő kis- és középvállalkozásokat is „agyoncsaphatnak” a korlátozással: termelőket, beszállítókat, fuvarosokat. Lehet majd fél, egy év múlva sápítozni, hogy nőtt a munkanélküliség, kivált a kereskedelemben.

Gazdasági krízis közepén munkaidőalapot csökkenteni nem bölcs dolog. Válságban védeni kell a munkahelyeket és nem veszélyeztetni. És azzal számolt a javaslattevő, hogy a szigorítás adó- és járulékbevétel kiesését jelentené, ami állami és önkormányzati szinten egyaránt hiányozna?

Korlátozni egyszerű. Gazdálkodni, kereskedni, minőségi szolgáltatást nyújtani, nyereséget termelni, adót és járulékot fizetni – a jelen időszakban – csaknem művészet. Keresni kell a vásárlók kegyeit, mert máképp nincs bevétel, árrés, munkabér, munkahely, adófizetés. Ez ilyen egyszerű. Nem zárni kell, hanem nyitni. És ez nem csak a kereskedelemre vonatkozik.

És még valami. Aki akar, zárjon be. Akár szombaton is. Fogyasztóként majd eldöntjük: mikor és hol vásárolunk. Ha úgy tetszik, vasárnap. Régiós versenytársainknál (Ausztria sajnos nem versenytársunk) több helyen nincs vasárnapi korlátozás. Majd átugrunk a szomszédokhoz, már nemcsak tankolni, hanem bevásárolni is!

A szerző a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára