Egy héttel a brit parlamenti választások előtt az egész világot bejárta a szenzáció, hogy Gordon Brown munkáspárti kormányfő kamerák és mikrofonok előtt, „előítéletes fafejűnek” nevezett egy nyugdíjas asszonyt, miután egy utcai kampányeseményen nem tudta őt lebeszélni a primitív bevándorlóellenességről.

Mindenki úgy tálalta az esetet, hogy Brown elszólta magát, megfeledkezve a Sky News hírtévé mikrofonjáról, amely a zakójára volt csíptetve.

Elsikkadt az az apróság, hogy Brown nem az eseményen fafejűzött, hanem a szolgálati kocsijában, miután elhajtott (a gallérján hagyott mikrofonnal – ami persze véletlenségből még egy félamatőr kisvárosi tévénél sem fordulhat elő). A Sky News weboldalán látható videofelvétel egyértelműen mutatja, hogy a kocsi elindulása után 20 másodperccel hangzik el az inkriminált mondat. Privát körben.

Brown nem tévéstúdióban, nem pulpituson poénkodott kikapcsoltnak hitt mikrofon előtt. Ahogyan meglepően gyakran tették világhírű politikusok. Például Ronald Reagan amerikai elnök 1984-ben egy rádiós beszéd előtt mikrofonpróba gyanánt viccből ezt mondta: „Honfitársaim, örömmel közölhetem, hogy az előbb írtam alá azt a törvényt, amely egyszer s mindenkorra véget vet Oroszországnak. Öt perc múlva kezdjük a bombázást.” Az aranyköpés ugyan nem ment adásba, de a ténye kiszivárgott, és a szovjetek rövid időre riadóztatták a fegyveres erőiket.

A buta elszólások rekordere, Ifj. George Bush 2006-ban így adta elő a libanoni válság megoldására kitalált ötletét Tony Blair brit kormányfőnek: „...rá kell venni Szíriát, hogy vegye rá a Hezbollahot, hogy hagyja abba ezt az egész szart. És kész”. Ekkor kapcsolta ki a mikrofont Blair.

Jacques Chirac francia államfő 2005-ben német és orosz vezetők előtt így ócsárolta a brit konyhát, nem gondolva, hogy más is hallja: „A finnek után a briteknek van a világon a legrosszabb konyhájuk... Hogyan lehet megbízni egy olyan népben, amelyiknek ilyen pocsék a konyhája?”

A nemrég elhunyt lengyel államfő, Lech Kaczynski 2002-ben utcai kampányeseményen egy kellemetlen kérdéseket feszegető választót azzal rázott le: „Na hurcolkodj, öreg, az anyádba.”

Brown privát körben tette amegjegyzést. Meddig hagyta volna adásban a Sky News a kandimikrofont, ha annak nagyobb lett volna a hatósugara? Ez ugyanolyan paparazzós akció volt, mint kerítéslyukon át lefényképezni az otthonában meztelenkedő hírességet. Mi a különbség etikailag a véletlenül bekerült mikrofon és a poloska között, ha mindkettő hangját felhasználják?

Alig követte el a merényletet a Murdoch-féle bulvármédium-birodalom befolyása alá tartozó Sky, egy órán belül ráduplázott a közszolgálatiság etalonja, a BBC is. Élő rádiós beszélgetést sugárzott Brownnal, és ebben bejátszotta a Sky felvételét. (Ekkor szembesült a kormányfő azzal, hogy lehallgatták.) A BBC a rádiós beszélgetést tévén is sugározta, ugyancsak élőben, amiről Brown feltehetően nem tudott.

A kereskedelmi tévé kandimikrofonozását a közszolgálati tévé kandikamerázással fejelte meg. A BBC még manipulálta is a Sky felvételét. A honlapjára feltett videón a kocsiban elhangzott beszélgetés hangjai a beszállás előtti búcsúzás képkockái alá vannak húzva, mintha Brown még a kocsi mellett állva, integetés közben mondta volna a foga között, hogy „ez katasztrófa”, „kinek az ötlete volt ez a nő?”.

Az ugyancsak a Murdoch-birodalomhoz tartozó News of the World vasárnapi bulvárlap 2006-ban titkosszolgálati módszerekkel hallgattatta le a királyi család néhány tagjának telefonbeszélgetéseit. Egyik újságírójuk 4 havi börtön kapott ezért. Utóbb kitudódott, hogy a birodalom más médiumaiban is bevett gyakorlat volt a lehallgatás.

A brit minőségi sajtó nem most feküdt le először a bulvárnak. A BBC-t 2007-ben 50 ezer fontra büntették, mert egy jótékonysági gyermekvetélkedőben a betelefonáló győztes egy preparált személy volt. Mint később kiderült, sok más esetben is stábtagok imitálták a nyertes telefonálót. Az újdonság az, hogy az alantas játszmába most mindenki beszállt. A két paparazzofelvételt magáévá tette az összes patinás brit minőségi médium. Egy alapvető etikai szabály lett kiiktatva. Működik a Gresham-törvény: „a rossz pénz kiszorítja a jó pénzt”.

A szerző újságíró