Első pont: „A magyarországi kommün politikai komisszárjaként az összeomló fronton menekülő kiskatonákat tizedeltet meg.” Ebből a ténymegállapításból hiányzik egy lényeges mozzanat: akik így vélekednek, valószínűleg nem tudják, hogy 1919. május elején a Vörös Hadsereg 5. hadosztálya (ennek volt politkomisszárja Lukács) a Füzesabony térségében Budapest felé nyomuló román invázió ellen harcolt, s a pesti vörösgárdisták zászlóalja az erős ellenséges tűztől megriadva megfutamodott. Közülük lövetett le Lukács, statáriális eljárás után, hat embert, hogy elejét vegye a rossz példa terjedésének. A háborúk történetében ez gyakran előforduló eljárás.

Második pont: „A koalíciós évek kommunista ideológusaként a polgári értelmiség ellen intézett harcos vitacikkeivel az eszmei pluralitás fölszámolásában működik közre.” Az igazság az, hogy Lukács épp a koalíciós korszakban volt a legkevésbé agresszív, sőt mondhatni: a legkevésbé kommunista (ezért is állították félre 1948 után). Kifejezetten a demokrácia szószólója volt, az ellenforradalmi korszakban a fasizmussal megalkuvó magyar értelmiséget próbálta meggyőzni arról, hogy ideje levonnia a konzekvenciákat a második világháborús szereplésünkből.

Petőfire és Adyra hivatkozott, s hosszú szövegrészeket idézett Illyés Gyulától is. Nem a szovjet rendszert magasztalta, hanem a magyar népnek akart helyet biztosítani „az eljövendő civilizált, demokratikus világban”.

Harmadik pont: „Öregkorában pedig, a rendszer iszonyatos bűneit elhallgatva és sokasodó válságjelenségeiről nem véve tudomást utolsó leheletéig a »létező szocializmus« lelkes apologétájának számít.” Aki 1956 nyarán ott volt a Petőfi-kör vitáin, aki miniszter volt Nagy Imre forradalmi kormányában, arról így vélekedni, enyhén szólva igazságtalanság.

Hellenbart Gyula Hamburg

Hellenbart Gyula megtisztelő hozzászólása láthatóan nem velem vitatkozik: a manapság közkeletűnek mondható Lukács-kép egyes összetevőivel. Amely Lukács-képet, ugye, magam is vitatni igyekeztem.

Perecz László