Az éberség mantrája
A legelső kérdés az, hogy tudomásul veszi-e a Fidesz, hogy négy év múlva általános, egyenlő és titkos választáson ismét meg kell méretnie magát, avagy él alkotmányozó erejével, és megteremti hatalma megdönthetetlenségének törvényi feltételeit. Ezeket a félelmeket Orbán Viktor legutóbb lényegében azzal ütötte el, hogy aki ilyesmit tételez fel a Fideszről, az magából indul ki, a Fidesz demokratákból áll.
Ennek örülünk, de a kötcsei beszéd alapján indokolt a Fidesznek a politikai váltógazdálkodás iránti elkötelezettségében kételkedni. Stabil demokrácia és jogállamiság egyébként is csak akkor létezhet, ha a politikai közösség minden tagja folyamatosan kérdőre vonja a többséget, és folyamatosan sulykolja magába és társaiba a demokratikus jogállam mantráit: a népfelség és a hatalommegosztás elvét, a jogalkotás alkotmányos kontrolljának követelményét, a bíróságok függetlenségének elvét stb.
Soha nem volt még olyan nagy jelentősége a Sólyom László-féle láthatatlan alkotmánynak, mint most. E fogalom öleli fel mindazokat az alapelveket, amelyektől egy állam jogállam lesz. E fogalom lényege, hogy a hatalom nem tehet meg bármit, mert cselekvési szabadságát korlátozzák az ember elidegeníthetetlen jogai, mindenekelőtt az élethez és az emberi méltósághoz való jog, amelyekből számos egyéb emberi, sőt politikai jog is levezethető. Ebből következik az alkotmányellenes alkotmánymódosítás elméleti lehetősége, amikor is a módosítás szembemegy a láthatatlan alkotmányba beletartozó jogok (és kötelezettségek) elméleti alapjaival.
De vajon lesz-e még intézményrendszer, amely gátat szab az ilyen (e pillanatban természetesen hipotetikus) törekvéseknek? S ezen intézményrendszeren belül nem értékelődik-e fel az indokoltnál jobban a személyiségek szerepe? Holott az intézményrendszer működése a törvényesség és a személytelenség koncepcióján alapul.
Az új Országgyűlés júniusban köztársasági elnököt választ, aki talán kevésbé lesz elkötelezett híve a jogállamiságnak, mint Sólyom László. Előbb-utóbb az Alkotmánybíróság tagjainak is megszűnik a megbízatásuk, az újak megválasztásához pedig kétharmados többség szükségeltetik. Minthogy ezzel a Fidesz rendelkezik, az önkorlátozás általa kívánatosnak vallott mértékéről tesz majd tanúbizonyságot azzal, kiket jelöl jogalkotói hatalmának felügyeletére. Ha kellően simulékony személyiségeket, akkor gyakorlatilag semmi sem állhat az alkotmányos rendszert a fékektől és egyensúlyoktól megszabadító kétharmados gépezet útjába.
Néhány példát hoznék (anélkül, hogy ötleteket kívánnék adni) arra, mi mindenre használható a kétharmad.
A most leköszönő Országgyűlés egyik utolsó sarkalatos döntése volt a holokauszt tagadásának büntetőjogi szankcionálása. A szélsőségektől való félelem és a velük szembeni tehetetlenség azt eredményezte, hogy a büntetőjog valamely kijelentést annak tartalma alapján nyilvánít bűncselekménnyé. Ha ebben az esetben megtehette ezt a jogalkotó, ugyan miért ne mondhatnák ki az alkotmány módosításával, hogy a szólás ugyan szabad, de csak addig, amíg a kormányzó erő képviselőinek becsületét nem sérti? (Hogy a hatalom részéről folyamatos az igény a hivatalos személyek becsületének fokozottabb védelmére, azt jelzi, hogy a vonatkozó alkotmánybírósági határozat után az új büntetőeljárási törvény viszszacsempészte az ezt garantáló szabályt a jogrendszerbe.)
Ezzel a szabállyal szemben természetesen lehetne alkotmánybírósági felülvizsgálatot kezdeményezni, magának az Alkotmánybíróságnak a jogállása, illetve eljárási szabályai azonban már az Országgyűlés alakuló ülésén is módosíthatók úgy, hogy az gyakorlatilag kizárja az alulról jövő normakontrollra irányuló beadványok érdemi elbírálását. Tételesen is kimondhatná például a törvény, hogy a kétharmados többséggel elfogadott törvényekkel szemben nincs helye sem előzetes, sem utólagos normakontrollnak.
A kétharmados többség homogenitásánál fogva a törvényhozási munka jelentősége, az Országgyűlés jogalkotó és ellenőrző szerepe eleve háttérbe szorulhat. A kétharmad elegendő a törvényhozási tárgyak alkotmányi felsorolásának szűkítésére, illetve a vizsgálóbizottságok felállítására vonatkozó szabályok módosítására is. Az alkotmány ma garanciális elemként kimondja ugyan, hogy az Országgyűlés ülései nyilvánosak, de egy mondattal később azt is, hogy a képviselők kétharmadának szavazatával zárt ülés rendelhető el. Azt, hogy miért és meddig, nem mondja meg a rendszerváltozás naivitásában fogant alaptörvény. A Ház kétharmaddal kimondhatja bármely képviselő összeférhetetlenségét, márpedig összeférhetetlenségi ok lehet például a köztartozás is, sőt az összeférhetetlenségi okok is tetszőlegesen bővíthetők.
A hatalommal szembeni legfontosabb ellensúly az, hogy a bíróságok és a bírák függetlenek, kizárólag a törvénynek vannak alárendelve. Ez is megváltoztatható kétharmaddal, akárcsak a jogorvoslathoz való jog alkotmányi deklarációja.
A lelkiismereti és a vallásszabadság magába foglalja azt a szabadságot is, hogy meggyőződésének kinyilvánításától bárki tartózkodjék. De a kétharmad birtokában ez a szabadság is megvonható, s azokban az iskolákban, amelyekben nemsokára ismét buktatnak, esetleg kötelezővé tehető a reggeli áhítat vagy a péntekenkénti trappistanap is. S ugyan mi akadályozná meg a törvényhozót abban, hogy az egyesülés vagy a gyülekezés jogát például olyan tartalmi szűrőkkel gátolja, amelyek a hatalomnak nem kedves szerveződéseket ellehetetlenítik?
Persze ma már egészen más a nyilvánosság szerkezete, mint 1998-ban, hiszen az internet alapvető változást hozott a társadalmi kontroll gyorsaságában és hatékonyságában. Ez örömhír, de a sajtó szabadságáról szóló törvény sem igényel kétharmados többségnél többet, márpedig semmi akadálya nincs annak sem, hogy a törvényhozó az internetes tartalmakat is a sajtótermék fogalomkörébe vonja, majd az ellenszegülőkkel szemben kemény hatósági eszközökkel lépjen fel. Természetesen e vízió valóra válását akadályozzák nemzetközi kötelezettségeink, de mire ezeknek a nemzetközi fórumok előtt bárki érvényt szerez, addigra az alkotmányosság, a láthatatlan alkotmány talán már rég elporladt.
A hatalom új birtokosai tehát az önkorlátozással demonstrálhatják a jogállamiság iránti elkötelezettségüket. A választók pedig talán a fentiekből érzékelik, mennyire fontos, hogy a szavazat leadásakor a jogállam iránti elkötelezettség szempontját is tekintetbe vegyék. Legkésőbb akkor fogják ennek jelentőségét érzékelni, amikor esetleg kegyvesztettek lesznek, s immár az új szabályok szerint próbálhatnak érvényt szerezni jogaiknak.
A szerző ügyvéd
