Ilyen volt Adenauer, amikor a nyugati világhoz kötötte a háború utáni Németországot, Brandt az Ostpolitikkal, Kohl a német és az európai egységgel, vagy Schröder, aki először küldött külföldre német csapatokat. Most Angela Merkel is válaszúthoz érkezett: a görög adósságválság kezelése megmutatja, hogy milyen vezetői kvalitásokkal rendelkezik.

Mondhatnánk, mi köze Merkelnek ahhoz, hogy a görögök túlköltekeztek? Hogy hamis adatokat szolgáltattak, részben katonai kiadásoknak tüntették fel a 2004-es olimpia költségeit, egészségügyi számlákkal bűvészkedtek, és évekig az orránál fogva vezették Európát? Miért a német adófizető pénzéből tömködjék be a költségvetésük tátongó lyukait, azok után, hogy a görög köztisztviselők egészen a közelmúltig 13. és 14. havi fizetéseket vágtak zsebre, hogy akár 50 évesen is nyugdíjba lehetett menni, és hogy – valószínűleg a világon példátlan módon – a nyugdíjakat a gyereküket egyedül nevelő görög anyák „megörökölhették” elhalt szüleiktől (évi 550 millió eurót szippantva le a görög költségvetésből).

Mindezekről a német újságolvasó most értesül. A német sajtó, élén a Bild Zeitunggal, példátlan kampányt folytat a görögök megsegítése ellen. Münchentől Hamburgig az embereknek rég elegük van abból, hogy Európa fejőstehénnek tekintse őket, különösen, hogy a német újraegyesítés terheit is csak lassan dolgozzák fel. Miért kellene most a zsebükbe nyúlniuk, amikor van saját gondjuk bőven, a három és fél millió munkanélküli, a bevándorlók integrálása, a színvonalában eső oktatás és egészségügy?

Merkel pedig választás előtt áll, ezért húzza-halasztja a döntést. Vasárnap tartják az év egyetlen voksolását, épp a legnépesebb tartományban, Észak-Rajna–Vesztfáliában. Ha Merkel és a CDU elbukik, nemcsak presztízsveszteséget szenved, hanem elveszíti többségét a felsőházban, a Bundesratban. A kancellár híres taktikus, hetek óta halogatta a döntést (vagyis annak a bejelentését, hogy Berlin 22,5 milliárd euróval járul hozzá a görögök megsegítéséhez), amíg túl nincs a belpolitikai próbatételen.

Csakhogy Merkel taktikázása miatt a görög válság napról napra súlyosbodott, és maga is tudja: nincs igazán más út. Ha „bedől” Görögország, viszi magával a német bankok csaknem 40 milliárd euróját. Viszi magával azokat a cégeket, amelyek évtizedek óta – gyakran éppen a német bankok hiteleiből – vásároltak német termékeket és főleg német haditechnikát. És könnyen lehet, hogy viszi magával a német munkahelyek egy részét is. Ezenkívül döntheti magával az eurót, és néhány (bár a feltételezések ellen élesen tiltakozó) dél-európai országot. A dominót a legjobb az elején megállítani – még ha nagyon sokba kerül is.

De Merkelnek nemcsak abban áll a felelőssége, hogy az eurót fenyegető veszélyt elhárítsa. A válság jó alkalom, hogy európai szintű gondolkodás kezdődjön arról, hogyan lehet az efféle helyzeteket megelőzni. És letenni az alapjait az „euró 2.0-nak”egy stabilabb, a versenyképességet is elősegítő, talán most már a gazdaságpolitikában is egységesebb övezetnek. Ahogy Egon Bahr mondta: még Merkelből is lehet nagy kancellár.