Orbán Viktor kijelentette, hogy le akar számolni az oligarchák kormányzásával. De vajon vannak-e oligarchák Magyarországon, és ha vannak is, oligarchikussá vált-e nálunk a politikai hatalom gyakorlása? Nem kétséges, hogy vannak (lettek) olyan nagytőkéseink, akik vagyonuk és kapcsolatrendszerük révén képesek befolyásolni a politikai döntéseket. Érdekeik megjelennek a döntésekben, bizalmi embereik pedig az állami vállalatok és a közigazgatás vezetői posztjain. Ezt a hálót nem csupán a nagytőkések szövik mind sűrűbbre, hanem maga a politika is.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy a tőke magánérdeke befolyásolja a közérdek gyakorlását, hanem arról is, hogy a politika megjelenik, és szerepet kér a cégek magánéletében. A gazdasági csúcsvezetők és a politikusok előszobája összeér, ott jóformán ugyanazok ülnek, akik hol ezen, hol azon az ajtón lépnek be. És egy idő után már nehéz követni, küldték vagy hívták őket abba az irodába. A politikai és a gazdasági hatalom összemosódik. A politikai hatalomgyakorláshoz gazdasági hatalom társul, a gazdasági erőből pedig a politikai döntések befolyásolása, amihez szinte kínálják magukat a közhatalmat éppen birtoklók.

Ennek a mérgező magvát a pártfinanszírozás jelenlegi formája ültette el, amelyben a vak is látja, hogy a nagy pártok tág értelemben vett működtetése több pénzt emészt fel, mint amennyit számukra a költségvetés nyújt. Az erre adott válasz jóval sokrétűbb és kifinomultabb annál, mint hogy valaki egyszerűen befizet a virtuális pártkasszába. Az oligarchikus berendezkedés része az is, hogy a politikai infrastruktúra működtetésének bizonyos költségeit egyszerűen átvállalja a tőke.

Ha valakit gazdaggá vagy gazdagabbá tesz a politika, akkor tudja, mi a dolga. Ezért nem lesz könnyű dolga Orbán Viktornak, ha valóban le akar számolni az oligarchiával. Ennek a zegzugos építménynek a felhúzásánál ugyanis ő is ott állt a malteroskanállal, hiszen a párt gazdasági klientúráját nagyon is tudatosan alakította ki. Erre persze lehet mondani, hogy csak a versenyhátrányát igyekezett ledolgozni a szocialistákkal szemben, de attól még tény: a gazdasági befolyást a hatalom cementjeként használta a Fidesz.

Orbán Viktor ugyan bízhat abban, hogy nem őt használja a nagytőke, hanem a közhatalom gyakorlójaként ő használja vasmarokkal a nagytőkét, de a szívességek és viszontszívességek szövevényes rendszerében egy idő után már nem mindig lehet tudni, hogy ki a báb és ki a bábos. Márpedig a magyar tőke színpadának főszereplői sokkal szilárdabban őrzik a befolyásukat, mint a politikai élet potentátjai. Ha Orbán csak a másik oldal mágnásaival akar keresztes háborút vívni, miközben a baráti tőkésektől és azok fegyverhordozóitól nem lép hátrébb egy centit sem, akkor a történet csak annyira lesz szép, mint az oligarchák véletlen találkozása az offshore lovagokkal a magyar politika boncasztalán.