Az évtized legnépszerűbb könyveit és szerzőit kívánta, kívánja internetes voksolás segítségével megtalálni Magyarország egyik legnagyobb könyvkereskedője tíz kategóriában. Magyart és külföldit egyaránt.

Elvileg a 2000 és 2009 között megjelent kötetekről lenne szó, de csakhamar kiderült: nincs gyanúsabb holmi kortárs műveknél a magyar voksoló/olvasó szemében. A tízes listákon csakhamar felbukkantak a 2005-ös A Nagy Könyv klasszikusai az Egri csillagoktól Az arany emberig, némi kis divattal, Harry Potterrel, vámpíros giccsel megszórva. Plusz az egy szem Kertész Imre. Ennél tovább a magyar olvasó nem merészkedik. És ezt bizonyos szempontból meg is lehet érteni.

Túlságosan ingoványos terület a kortárs művek megítélése politikai felhangok nélkül is, de egy olyan közegben, amelyet sokszorosan átsző az ilyen-olyan pártosság kényszere vagy réme, szinte lehetetlen feladat. Hiszen ha valaki Spirót kiált, akkor azonnal felhangzik a Wass-kórus, Nádassal rögvest szembekerül Temesi, miközben az egyik úgymond magyarellenes, a másik lop, a harmadik Berlinben él. Lassan nem lehet úgy beszélni egy könyvről, hogy mögé ne képzeljünk szekértáborokat, összeesküvéseket, kirekesztést vagy épp mélymagyarságot. Pedig elvileg csak a mondatokról lenne szó.

Ebben a politikai, olvasási gizgazban sehol egy cölöp, egy tájékozódást segítő bója. Az olvasó egyedül marad a könyvek áradatában, magányosan, mert az iskola többnyire nem segítette hozzá az értékeket felismerő ízléshez, inkább csak tekintélyként mutatott rá néhány műre. Ezért jönnek elő a kötelező olvasmányok, a senki által meg nem kérdőjelezhető örökzöldek. Ebből baj nem lehet. Ezt nem kérheti rajtunk számon senki.

A könyvespolc meg olyan poros marad, amilyen volt. Ezért marad Szabó Magda egykönyves szerző a tévé által is népszerűsített Abigéllel, ezért köszön vissza legyűrhetetlenül az Indul a bakterház. Látható: az iskola után a tévé az egyedüli irányjelző. Amit látunk, arról azt hisszük, olvastuk is. (Kivétel talán a Harry Potter és a Twilight-saga, ahol előbb volt a könyvsiker, mint az adaptáció.)

Pedig egy kicsivel több bátorsággal akár a rendszerváltás utáni húsz év legjobb könyveit is megtalálhattuk volna. Megint újra ízlelhetnénk Bodort, Nádast, Krasznahorkait vagy a kevesekről sokat tudó Tar Sándort. Vagyis tényleg az olvasásról lenne szó, és nem alibizésről. De így inkább nézzük meredten az Ismeretterjesztő tízes listáján Tvrtko könyvét. A Mindentudás Egyeteme helyett a bulvárral kacérkodó semmit. A testbeszédet a test helyett. Szórakoztató áltudományt mondjuk Romsics Ignác bármelyik könyve helyett. És drukkolunk, persze hogy drukkolunk a jobb időket sem látott csapatnak.