Orbán Viktor érkezik, a bűn távozik. Megmondta: „Kettő hét alatt fogunk rendet teremteni az ország olyan pontjain, amelyek ma még reménytelennek tűnnek”. Volt már a bűnüldözés mágusa miniszterelnök vagy kétszáz hétig. És akkor is megmondta. „A következő két-három hónapban ismert szervezett bűnözőcsoportok felszámolására, őrizetbe vételekre, előzetes letartóztatásokra lehet számítani, megkezdődik az ország megtisztítása az alvilágtól.”

Ezt hallottuk 1998 szeptemberében. Aztán eltelt két hónap, s a mágus bejelentette: „a szervezett bűnözői csoportokat gyakorlatilag kiszorítottuk az országból”. Már el is felejtettük, milyen egy komoly, szervezett bűnöző, amikor a szoc-lib kormány visszahozta őket...

Csak a Keleti Károly utcában elvermelt bolsevisták csempésztek bele a KSH évkönyveibe évente két-háromszor annyi gyilkosságot, sokkal több autólopást, közlekedési és vagyon elleni bűncselekményt s egyáltalán bűncselekményt, mint amennyit az elmúlt egy-két évben regisztráltak, amikor a Fidesz szerint összeomlott a közbiztonság.

Ennyi talán elég is az iróniából. Éppoly kevéssé illik az a „reménytelennek tűnő” vidékek sorsához, mint a magabiztos nyegleség, amivel az ott élőknek két hét alatt rendet ígérnek.

Mit tud az életről, erről az országról, az évtizedek óta (Orbán által, elődei és utódai által is) kezeletlen bajokról, a magasból elnézett pusztulásról és a generációról generációra mélyülő reménytelenségről az, aki azt képzeli, lehet ott rend egy sebtiben kizavart rendőrtől, ahol nincs munka, pénz, iskolázottság, infrastruktúra, befektető és perspektíva?!

A rendőrtől éppúgy nem lesz rend, ahogy nélküle sem. A rend a reménytelenség vidékein sok elemből épül, drágán, nehezen és lassan, ha éppen építik, és nem leépítik. Rendőrből sem a puszta mennyiség, a puszta jelenlét kell hozzá, hanem más minőség. Más szemlélet. Kevés állam van az EU-ban, ahol több rendőr jutna százezer lakosra, mint nálunk.

1998 és 2002 között sem jutott több, sőt. A felderítési mutatók sem rosszabbak, mint máshol s mint máskor. De ez senkit sem vigasztal. A statisztika csak arra jó, hogy megmutassa, hazugság azt állítani, hogy nyolc évvel ezelőtt volt közbiztonság, ha ma nincs, vagy hogy ma nincs, ha akkor volt. De ahol szörnyű az élet, ott a mindennapos bűnözés és az állandó félelem miatt is szörnyű.

A dilettáns azt hiszi, a rendőri jelenlétnél nincs egyszerűbben és gyorsabban teljesíthető népboldogító lépés. A hozzáértők azonban tudják, hogy „a rendőrség legnehezebben teljesíthető funkciója a jelenlét”, mely „helyismeretet követel, szoros együttműködést a lakossággal”, decentralizált rendészeti struktúrát, civil közreműködést, öntevékenységet, rugalmasságot, társadalmi érzékenységet. Mindazt, aminek ellentmond a csendőri és a pártállami időkből örökölt, Boross Péter, Pintér Sándor, Gergényi Péter és sokan mások által éltetett katonai struktúra, erőszakmítosz és „a demokratikus értékektől idegen zsaruszemlélet” (bővebben lásd: Finszter Géza–Korinek László írását, Népszabadság, 2009. február 28.).

Ugyanezek a szerzők írták ugyanitt tavaly decemberben: „A tekintélyelvű hatalomgyakorlás öröksége annak a hamis látszatnak a fenntartása, miszerint a jó közbiztonság a politikai hatalom teljesítménye, amivel megajándékozza a lakosságot. Diktatúrában ez nem több reklámfogásnál... Demokratikus viszonyok között azonban forrása lesz a terméketlen politikai csatározásoknak és akadálya a társadalmi összefogásnak.”