Köszönjük, BKV!
A 165-ös kisbuszon eleinte két BKV-jegyellenőr, és két egyenruhás biztonsági szolgálatos ember gondoskodott a rendről. A kedves utas az első ajtón felszáll, jegyet-bérletet bemutat, mindegyiknek külön-külön, egy út alatt általában kétszer-háromszor, majd a hátsó ajtón leszáll. Az új rend első napján egy fiatal fiú a hátsó ajtón akart felszállni, bemutatta bérletét az ott posztoló őrnek, és már fel is lépett az éppen induló buszra, ám az egyenruhás szó nélkül lelökte a lépcsőről. A következő két hétben már csak két biztonsági őr gondoskodott a meghitt hangulatról. A terror elmúltával a mindösszesen ötmegállónyi út utasai megtanulták a rendet: első ajtón felszáll, jegyetbérletet buszvezetőnek bemutat, hátsón leszáll. (Az amúgy ingyen utazó idős hölgyek és urak a kanyargós járaton fitneszleckéket vesznek, amíg eljutnak az első ajtótól a hátsóig.)
A BKV pluszszolgáltatásként azzal kedveskedik megregulázott utasainak, hogy hiába áll bent a járat a Kolosy téri végállomáson, szakadhat az eső, fújhat a szél, a vezető csak az indulás előtt három perccel nyitja meg az első ajtót a gyakran 10–25 perce illedelmesen sorban állók előtt. S hogy a várakozó kedves utas a felszállásig se unatkozzon, testközelből élvezi a végállomás padjain lakó hajléktalanok társaságát, az ott lévő kis parkot illemhelyként használó, üvöltöző, veszekedő részegek gyakran verekedésig fajuló vitáit.
Köszönjük, BKV!
Elbert Márta utas, Budapest
