A keresztény-populista és a konzervatív liberális jobboldal uralta lengyel politikai mezőben a baloldalra sorolt utódpártnak hosszú ideje csak epizódszerep jut. A 20 százalék alatti MSZP-re ugyanez a sors vár. Csakhogy közben egy új vonat is elindult: a budapesti gyors, az LMP!

Az MSZP sosem tudta tartósan magához vonzani a nyugati baloldali pártok szavazóbázisának magját alkotó csoportokat: a fiatalokat és a kisebbségeket (a munkásokról egyelőre ne beszéljünk). Az LMP-re viszont óriási tömegben szavaztak az első választók, a fiatalok. A párt által kidolgozott esélyteremtési program pedig máris a szegények (romák és nem romák) szószólójává tette az LMP-t. Most, amikor a romaügyek fideszes várományosa azt nyilatkozza, hogy „vannak olyan helyzetek, amelyekben jobb, ha önmagukban vannak a roma gyerekek, és úgy tanulnak”, kell egy párt, amely szót kér az Országgyűlésben, és azt mondja: az integrációnál nem kevesebbre, hanem többre van szükség: a korai szelekció megfékezésére és inklúzióra, vagyis korai és egyéni fejlesztésre, odafigyelésre, mentorálásra.

Az inklúzió nem csupán morális kötelességünk! Még az exportra termelő multinacionális vállalatok vezetői szerint is sokkal többet nyom a latban a képzett munkaerő, mint az alacsony munkaerőköltségek. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy sok-sok közpénz rááldozásával funkcionális analfabéták tömegeit – megannyi tartós munkanélkülit –termeljen ki a magyar iskolarendszer.

Sem az MSZP, sem a Fidesz nem képes szabadulni a kognitív disszonancia fogságából. A Fidesz húsz évvel ezelőtti liberálisalternatív énjével birkózik a mai napig, s folyamatosan túlkompenzál, az MSZP-sek pedig Kádár kori önmagukkal küzdenek. Ennek eredménye a Fidesznél a koronaúsztatás, a „széchenyizés”, a hol kenetteljes, hol agresszív stílus; az MSZP-nél pedig az, amit az egyszerűség kedvéért neoliberalizmusnak, piacfetisizmusnak szokás nevezni. Mi nem küzdünk a démonainkkal, ezért is sikerült pozitív üzenetekkel kampányolnunk. Ezt díjazták is a választók.

Nem az MSZP-t és a Fideszt szidtuk (kivéve ahol korrupciót szimatoltunk, lásd: pártfinanszírozás, Sávoly, Páty stb.), hanem bemutattunk egy szerethető pártot és egy ökoszociális programot. A többi párt nem ismerte fel, hogy ha nem is a Nyugaton tapasztalt tömegben, de megjelentek az életmódjukat és értékrendjüket tekintve „posztmateriális” szavazók: a családok, akiknek fontos, hogy egészséges élelmiszer kerüljön az asztalra, s hogy ne fulladjanak bele a szmogba. Sokak szerint a választókat csak a pénz, az „osztogatás” érdekli. Ez nem igaz. Sok ezer ferencvárosi életét keseríti meg a zaj, sok ezer pesterzsébeti gyerek és felnőtt életminőségét rontják a szennyezett levegő okozta légúti panaszok. Ezért is szavaztak ránk.

Az elmúlt húsz év kormányai éppúgy nem tettek semmi érdemit az egészséges környezet megteremtéséért, mint ahogy a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelmet, a társadalmi szolidaritás ügyét sem tekintették igazán fontosnak. Hol az egyik, hol a másik akart egykulcsos adót. Az LMP a fenntartható fejlődést, a társadalmi igazságosságot tűzte zászlajára. Célunk egy garantált minimumjövedelem bevezetése (francia mintára) és a lakhatáshoz való jog alkotmányba foglalása. A társadalom és a gazdasági szereplők többsége az ökopolitika nyertese lenne; de persze vannak kivételek, például a fuvarozók és a szénhidrogén-ágazat.

A zöldfordulat révén az építőiparban és a mezőgazdaságban új munkahelyek jönnek létre, miközben a környezetszennyezés, az élelmiszerbiztonsági kockázat, az árvízveszély és a fűtési költségek is csökkennek. A környezetterhelő ipari és szállítási tevékenységek megadóztatása megteremtené ennek fedezetét. A válság kirobbanása óta egymást érik nagy tekintélyű közgazdászok felhívásai egy új „zöldmegegyezésre” (Green New Deal). Barack Obama, Soros György, Angela Merkel vagy Joseph Stiglitz már kiállt a zöldfordulat mellett. Ők is a „budapesti gyorssal” utaznak!

Az árokásásról, a szekértáborosdiról, a politikai hisztériáról is essen szó! Vári György képviselőjelölt-társam szavaival: „A magyar politikai hisztéria állandóan végső szituációt vizionál, hosszú évek óta. Mindkét »oldal«. A »haza nem lehet ellenzékben« típusú kijelentések (Orbán Viktor legmegbocsáthatatlanabb mondata), az állandó charták és antifasiszta népfrontok nem tűrik, hogy az »egyatábor«-on belül bármilyen kritika megfogalmazódjék. Az árulók kiszűrése felszámol minden politikai önállóságot, eltöröl minden erkölcsi gátlást (a Másikkal szemben mindent lehet), felszámol minden kontrollt, korrumpál és elrohaszt. A felszabaduló gátlástalanság egyre jobban megerősíti az »ellenoldal« híveit abban a hitükben, hogy a Másiktól minden kitelik, és ez egyre inkább igazzá is válik.”

Amíg a holdudvarok és a megtévesztett választók egymást marják, addig nem firtatják sem a bankok egyoldalú szerződésmódosítási jogát, se Sávolyt, se a völgyhidakat, se az átláthatatlan közbeszerzéseket és pártfinanszírozást. Olyanmeghatározó kérdésekről sem zajlott Magyarországon érdemi demokratikus vita, mint a magánnyugdíjpénztárak jövője, a több százmilliárdos költségű stratégiai gáztározó, vagy éppen a lisszaboni szerződés. Kétségtelen: új az LMP képviselte hang, a demokratikus részvétel követelése. De ez is európai trend, még a brit konzervatívok is a helyi népszavazások lehetőségének radikális bővítésével kampányolnak.

Ha Magyarország nem akar Lengyelország sorsára jutni (ahol szinte megszűnt a baloldal), akkor szüksége van egy olyan pártra, amely a morálisan és politikailag egyaránt megsemmisült MSZP helyett kiáll a szegényekért, a munkásokért, a kisemberekért, az alsó középosztályért. Ezért sem lépünk vissza: kell hogy valaki szót emeljen értük a második forduló előtt is. Nem azért szavaztak ránk, hogy a két nagy valamelyikének karjaiba taszítsuk őket. Nem is hagynák magukat!

Hiába minden számítgatás, ezt világosan mutatják a választói attitűdvizsgálatok. Jelöltjeink kiállnak a közszolgáltatások – oktatás, egészségügy, közösségi közlekedés – színvonalának emeléséért, kínálatának bővítéséért, a zöldfordulatért. Mindezt a környezetterhelést sújtó adókon kívül a közbeszerzések átláthatóságának megteremtése révén felszabaduló magyar és uniós közpénzek fedezhetik. A további eladósodás nem járható út: nemcsak a kizsigerelt földgolyót, hanem adósságainkat is megöröklik a jövő nemzedékek. Nem ígérünk tehát csodákat, csak annyit, hogy a következő kormány ellenzékeként következetesen síkraszállunk az egészséges környezetért, a szociális igazságosságért, a nők esélyegyenlőségéért, a közérdekű adatok nyilvánosságáért, a demokratikus jogok bővítéséért. Vagy hogy senki ne vádoljon naivitással: a demokratikus jogok szűkítése ellen.

Mára az LMP lett a Fidesz váltópártja.

A szerző az LMP képviselőjelöltje