A nők egyre később vállalkoznak gyermekszülésre, jelentősen csökkentve esélyüket a termékenyülésre, az egészséges utód létrehozására. Számos iparosodott országban hamarosan az asszisztált reprodukció lesz az egyetlen esély, hogy a születés és a halálozás közti egyensúlyt fenntartsák. Magyarország e téren már túlhaladta korát: nálunk a szó szoros értelmében létkérdés, hogy a lakosság csökkenésének ütemét mérsékeljük. A legegyszerűbb – és össztársadalmi szinten a legolcsóbb – módja ennek, hogy gyerekhez segítsük azokat a párokat, akiknek ez életük legfőbb vágya.

Az egyéni és az országos érdek egybevág, de a petesejt-adományozás kapcsán most kibontakozó vita és a tényfeltáró riportok sorozata azt mutatja, hogy közmegegyezés helyett e téren is fejjel megyünk a falnak. A problémát nem érzékelő többség határoz az érintett kisebbség sorsáról, törvényekkel törvénytelen megoldásokra kényszeríti őket, aztán szörnyülködik az eredményen. Nem lenne jobb pragmatikusan gondolkodva, a valós helyzethez és a változó lehetőségekhez igazodva racionális megoldást találni?

Nyilvánvaló, és sokan elmondták, mégis nagyon kevesen gondolják igazán végig: a reprodukció terén a nők súlyosan hátrányos helyzetben vannak. Többet szenvednek, és többet áldoznak utódaikért, mint a férfi ak. Ugyanakkor szaporodási képességük időben és mennyiségben rendkívül korlátozott, egy modern társadalomban a kockázatmentes gyermekvállalás időtartama alig több mint másfél évtized. A harmincötödik év után szaporodnak a rizikók, negyvenöt éves kor után alig van esély. A mesterséges beavatkozások eddig csak rontották ezt a különbséget a két nem között. Az ondósejteket évtizedek óta sikerrel tudjuk hűteni, és a laboratóriumban a szokásos sok millióból egyetlen többé-kevésbé ép spermium is elég lehet a megtermékenyítéshez. Az emberi petesejtet azonban szűken méri a természet, és a korlátok mesterségesen alig-alig tágíthatók. Nem tudjuk lassítani az életkorral járó romlás ütemét, és nem tudjuk ellensúlyozni a minőség csökkenését sem.

Az utóbbi tíz, vagy inkább öt évben mégis áttörtünk egy akadályt. Egy régen létező, de embereken csak nagy késéssel alkalmazott eljárással, a vitrifikáció segítségével gyakorlatilag 100 százalékos hatékonysággal lehet a petesejteket mélyhűteni és korlátlan ideig tárolni. A módszert meglehetős kétkedés és aggályoskodás fogadta, de maroknyi bátor klinika munkája nyomán úgy tűnik, elértük a kritikus tömeget, ma már a módszer túljutott a kísérleti fázison, és megnyílt az út a mindennapos alkalmazáshoz.

Csak most kezdünk rádöbbenni, milyen lehetőségek birtokába jutottunk. A fiatal rákbetegek többsége meggyógyul, de egész életére terméketlen marad, legtöbbször a terápia hatására. A petesejtek – kezelés előtti – mélyhűtésével visszaadhatjuk számukra a gyermekáldás reményét. Elkerülhetjük az embriók mélyhűtésével kapcsolatos vallási aggályokat, jogi korlátokat és gyakorlati problémákat, például az elvált házaspárok hűtve tárolt embrióinak tulajdonjogi dilemmáját. Akár tíz évvel kitolhatjuk a biztonságos gyermekvállalás időtartamát, hiszen egy negyvenöt éves nő teste tökéletesen alkalmas lehet gyermekszülésre, csak petesejtjei károsodtak, tíz év óta, folyamatosan, egyre gyorsuló mértékben. Ha nem volt partnere vagy lehetősége harmincöt év alatt a szülésre, vajon ki tilthatja meg neki a későbbi – hangsúlyozom, orvosilag kifogásolhatatlan – terhességet?

A legfontosabb alkalmazási lehetőség mégis a petesejt-adományozás. A terméketlen párok jelentős részénél egyértelműen kiderül, hogy nincs – vagy nincs megfelelő minőségű – petesejt, külső segítségre van szükség. A sikeres mélyhűtési módszerrel az akadályok jelentős része elhárult.

Eddig bonyolult szervezésre volt szükség a donor és a recipiens ciklusának összehangolásához. Most ez a kényszer megszűnt. Fél évre karanténbe helyezhetők a petesejtek, így a lappangó betegségek átvitele kizárható. Lehetőség nyílt a hiány felszámolására, a várakozás elkerülésére, a választásra az anonim donorok testi tulajdonságai, foglalkozása stb. alapján. Bizarr perspektiva? A spermiumadományozás világszerte a napi rutin része, miért kellene a női ivarsejteket másként megítélni?

Az akadályok jelentős része elhárult, de megmaradt legalább kettő. Az egyik orvosbiológiai probléma, a másik jogi-társadalmi kérdés. A petesejtek kinyerése összetett feladat, hormonális stimulációt és egy kisebb, felületes altatásban végzett, rövid műtétet igényel. A veszélyek minimálisak, a szakma szabályainak alkalmazásával szinte mindig elkerülhetők, a kevés szövődményt pedig eredményesen lehet kezelni. Mégis összetettebb ez a probléma, mint a spermium magánúton történő kinyerése. Emellett az adományozó vizsgálatokra, utazásra, munkából való távolmaradásra kényszerül. Kevés önzetlen adakozó vállalja mindezt. Sokkal, sokkal kevesebb, mint ahányan petesejtre várnak.

Az időt, fáradságot, fájdalmat, kieső jövedelmet és kockázatot kompenzálni kell. Az eddigi tapasztalatok szerint az összeg országonként változó, Ausztráliában kétezer dollárig (360 ezer forint) elfogadható, Spanyolországban kétezer euró (540 ezer forint), Amerikában jóval több, Kolumbiában, Mexikóban jóval kevesebb.

Magyarországon ilyen összeg nincs, mert a jogszabályok jelenlegi értelmezése nem ad lehetőséget a petesejt-adományozás reális ellentételezésére (a felajánlható pénz legfeljebb a spermadonáció költségeit-kellemetlenségeit fedezi). Ennek következtében a petesejtekre váró nők a feketepiacra kényszerülnek, többszörös áron kétes kimenetelű üzletekbe bonyolódnak, törvényt sértenek, miközben esélyük a probléma megoldására minimálisra csökken. Nem vagyunk egyedül ezzel a dilemmával Európában, de semmilyen európai jogszabály nem korlátoz bennünket abban, hogy ésszerű megoldást találjunk. Spanyolország példája igazolja, hogy lehet racionálisan dönteni: a mély katolikus tradíciók ellenére ott találtak módot rá, hogy a petesejt-adományozást legális, ellenőrzött keretek között, méltányos ellentételezéssel végezzék. A megfelelő jogi keretek, a társadalmi tolerancia, a magas szintű szakmai tudás és a jól kiválasztott mélyhűtési eljárás eredményeképpen ma ott működik Európa legnagyobb petesejtbankja, mely nemcsak Spanyolország, hanem a környező országok számára is segítséget nyújt.

A szakmai tudás Magyarországon is megvan, e téren magasan meghaladjuk a régió átlagát. A mélyhűtési eljárást a hazai intézetek többsége ismeri, és bármikor tudná alkalmazni. Nem az a megoldás, hogy a jelenlegi törvényeket csűrjük-csavarjuk, megpróbálunk nem létező kiskapukat találni. Világos, egyértelmű jogi kereteket kell alkotni a megfelelő külföldi példákra támaszkodva, s így támogatni a létező lehetőségek kihasználását, segítve a rászorulókat, és szolgálva az egész ország jövőjét.

Ahogy az egyik neves magyar szakember fogalmazott a felgyülemlett irományok láttán: „… ennyi energiával akár dolgozhatnánk is”.

A szerző embriológus professzor

Marabu rajza